Beharangozó: Granada-Real Madrid: Csak a győzelem elfogadható

Még semmi sincs lefutva, amikor a Real Madrid a Nuevo Los Cármenesbe látogat, hogy megmérkőzzön a Granada együttesével, 3 fordulóval a LaLiga vége előtt. A versenyben maradás érdekében csak a győzelem elfogadható a királyiak számára.

Granadában egyértelműen a győzelem lehet az egyetlen cél, amellyel visszatalálhatna a csapat a helyes útra egy kihívásokkal teli héten, amelyből hátra van még egy 3 nap múlva esedékes Athletic Bilbao elleni összecsapás is a San Mamésban. Amennyiben a blancók nem gyűjtik be a 3 pontot ma este, úgy szinte bizonyossá válik az Atlético Madrid bajnoki elsősége. A csapat formájára nem lehet panasz, miután már 15 mérkőzés óta tart a veretlenségi szériájuk a bajnokságban, továbbá a legutóbbi tizenegy Granada ellen játszott mérkőzésükből valamennyit megnyertek.

Granada - Real Madrid - beharangozó

„Mindent meg fogunk tenni a győzelemért”mondta Zidane a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. A francia mester ezúttal nem számíthat keretében Ramosra, Varanera, Carvajalra, Lucasra, Marcelóra, továbbá Mendyre sem, tehát egy rendkívül foghíjas védelemmel tud felállni a csapat, ráadásul úgy, hogy Odriozola esetében a héten még az is kérdéses volt, hogy pályára léphet-e egy sérülés miatt. Ott van a keretben az az Eden Hazard is, aki az első habfehér mezben szerzett gólját épp a Granada együttese ellen jegyezte.

Granada
A madridiak ellenfele jelenleg 45 pont birtokában a 10. helyet foglalja el a tabellán. Ugyan az elmúlt 4 bajnoki mérkőzésükből 3-at elveszítettek, Granadában nincs okuk elégedetlenkedni a futball-fanatikusoknak, mivel az Európa-ligában egy szép menetelésnek köszönhetően egészen a negyeddöntőig jutott a csapat. Diego Martínez csapatában a Real Madrid ificsapatait is megjáró Soldaldo az első számú gólfelelős a maga 9 góljával, Jorge Molina (5), továbbá Darwin Machis (4) és Luis Suárez (4) előtt.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK