Zidane: Minden madridista büszke lehet a csapatra

A Real Madrid 2-0-ra legyőzte a Borussia Mönchengladbach együttesét a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában, így bebiztosította helyét a legjobb 16 között, ráadásul csoportelsőként tette mindezt. A lefújást követően Zinédine Zidane osztotta meg gondolatait a sajtó munkatársaival.

A mérkőzés

„Boldog vagyok, jó teljesítményt nyújtottunk. Tudtuk, mi a tétje a mérkőzésnek, létfontosságú találkozó volt, pontokat kellett szereznünk, végül csoportelsőként végeztünk. Ez volt a célunk a mérkőzés előtt. Az első perctől kezdve hajtottunk. Az első félidő rendkívül látványos volt, és a második játékrész is fantasztikus volt. Sikerült átmentenünk a szombati formánkat, és ma még jobban játszottunk.”

„Keményen dolgozunk, jó munkát akarunk végezni, minden meccsre alaposan fel akarunk készülni és jól akarunk teljesíteni, ez minden. Nem gondolok arra, hogy vajon mit mondanak mások, mert egyedül a pályán nyújtott teljesítményünk múlik rajtunk. Örülök a játékosaimnak, mert minden kívülről érkező dologgal meg kell küzdeniük.”

„Ez volt az utolsó mérkőzés, megvolt a lehetőségünk arra, hogy az első helyen végezzünk, és a csapatnak sikerült is elérnie ezt. Minden pályára lépő játékos megmutatta, mire képes, az első pillanattól az utolsóig. Megmutatták, milyen minőséget képviselnek, én pedig nagyon örülök ennek. Élveznünk kell a pillanatot, mert szombaton újabb mérkőzés vár ránk, de a mai este az ünneplésé, utána pedig rápihenünk a szombati találkozóra.”

Zidane

Nyomás

„Teljesíthetsz nyomás alatt vagy anélkül is. Itt azonban nincs olyan, hogy nem nehezedik rád nyomás. Tudjuk, hogy nem játszhatunk minden meccsen pazarul. Ez a probléma, ha ebben a csapatban játszol. Mindig az az elvárás, hogy jól teljesíts. Próbálkozunk, de nem sikerülhet mindig. Néha keményen meg kell dolgoznod ezért, mindig vannak hullámhegyek és -völgyek. Ma jól olvastuk a játékot, különösen a védekezés terén. Az ellenfelünk nagyon veszélyes kontratámadásokból, és mi jól kezeltük ezt. A saját játékunkat nézve pedig remekül teljesítettünk.”

Modrić

„Mindenki, aki tagja a csapatnak, megérdemli, hogy itt legyen. Kérdezhetnek minden héten más játékosról, én ugyanazt fogom mondani újra és újra, megérdemlik, hogy itt legyenek. Ezt mindig megmutatják, pedig nem egyszerű háromnaponta ezt a teljesítményt nyújtani. Sosem engedhetnek ki, és mindenkinek megérdemelt helye van a csapatban. Luka esetében a személyisége és játékának minősége a fő jellegzetességei. Addig játszik, ameddig akar, mert megvan benne a sikeréhség. Karrierjével már bizonyította, és el is mondta, hogy a Real Madridból szeretne visszavonulni, ahogyan előtte sokan mások, köztük én is. Nem mindennapi szintet képvisel, és hihetetlen, ahogyan a labdával bánik.”

>>A játékosok nyilatkozatait ide kattintva elolvashatod<<

Benzema

„Nyilvánvalóan nagyon elégedett vagyok, mert elértük a célunkat. A csapat megmutatta, mire képes, és tudtuk, mi a mai mérkőzés tétje. Megmutattuk, hogy milyen minőséget képviselünk, és azt is, hogy megérdemeljük a csoport első helyét. Karim lenyűgözött, de ez egyáltalán nem meglepő. Tudjuk, mire képes. Sosem tudjuk, hogy most éppen kilencesként vagy tízesként kell-e rá tekintenünk. Mindig csodálatos dolgokat visz véghez, és ez nagyszerű egy edző számára.”

Zidane

Üzenet a mérkőzés előtt

„Tudtuk, mi forgott kockán ma este. Nem fogom most elmondani, hogy mit mondtam a játékosoknak, az ilyenek az öltözőben maradnak. Ha a mérkőzést vesszük, minden Real Madrid-szurkoló boldog és büszke lehet a csapat teljesítménye láttán. Nekem ez számít. A szurkolóknak büszkének kell lenniük a csapatra. Tudják, hogy mindig mindent beleadunk a pályán. A mai találkozót nagyon élveztem, mint szurkoló.”

A Real Madrid Fergusonja?

„Sosem leszek a következő Alex Ferguson a Real Madridnál. Ez biztos. Csak élvezni akarom, amit csinálok. Nem tudom, meddig leszek még itt, így nem is gondolkodom ezen. Koncentrálok a napi teendőimre, és arra, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ezekkel a játékosokkal dolgozhatok ennél a klubnál. Még a nehéz időkben is szeretek itt dolgozni, nem csak akkor, ha nyerünk. Ezek a pillanatok is részei az életnek, magánemberként is, és sok szempontból fejlődnöm kell még. De nem tudom, meddig tart ez. Régóta élek Spanyolországban, és szeretnék még egy kicsit itt maradni.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK