2019. November 20., Wednesday
tól ig

2019-11-04 12:21 A szezonban legtöbbet pályára lépők: Casemiro (1230 perc), Ramos (1140 perc) és Benzema (1124 perc).

2019-10-15 09:50 A goal.com összeállította az elmúlt évtized legjobb csapatát, amelyben négy jelenlegi és egy egykori madridi játékos kapott helyet. A védelemben Ramos, Marcelo és Varane szerepelnek, a középpályára Toni Kroos került be, a támadósorban pedig Cristiano Ronalo nevét találjuk.

2019-10-10 12:50 Az El Mundo szerint Ramos minden vágya, hogy ott lehessen a 2020-as olimpián, hiszen ez az egyetlen olyan trófea, amelyet még nem nyert el játékosként. Viszont Spanyolország nemzeti csapatánál nem szokás idősebb játékosokat beválogatni az olimpiai válogatottba.

2019-10-08 23:46 Martin Ødegaard: „Kapcsolatban állok a Real Madriddal. Néha ők írnak nekem, és elmondják, hogyan látták az aktuális teljesítményemet. Legutóbb azt az üzenetet kaptam tőlük, hogy nagyon jól kezdem a bajnoki szezont, aminek örülnek. A Real Sociedad és annak szakmai stábja mutatja nekem a fejlődés útját. Úgy érzem, hogy itt kiemeltebb szerepe van a taktikai elemeknek, mint amit eddig megszoktam. Remekül érzem magamat, és szeretném a legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből, egészen a kölcsönszerződés időtartamának utolsó napjáig. A norvég-spanyol meccs? Mindig jó élmény olyan játékosok ellen pályára lépni, mint Sergio Ramos. Ebből a szempontból ez a találkozó különleges lesz számomra.”

2019-09-17 16:20 Jorge Valdano: „A Real Madridnak mostanság nem igazán sikerül egy átlagos 90 percet lehoznia. A Levante elleni első félidő viszont… Rég nem láttunk ilyet. Azonban Zidane cseréi kockázatosak voltak, a Real Madridban jelenleg Ramos és Casemiro személye pótolhatatlan.”

2019-09-16 10:04 A Levante ellen Ramos fájdalmat érzett a vádlijában, ezért cserélte le őt Zidane. A kapitány szerdán eltiltott lesz a PSG elleni meccsről, így egy egész hete van arra, hogy száz százalékos állapotba kerüljön a Sevilla elleni összecsapásra.

2019-09-13 07:55 A MARCA jelenti: a PSG ellen a Militão-Varane kettős lesz a védelem tengelyében. Ramos és Nacho eltiltottak.

2019-09-11 16:29 Juanma Rodriguez, a MARCA újságírója: "Mindenki jegyezze meg egy életre: a Sevilla tartományban, Camasban született Sergio Ramos egy átkozott legenda. Lehet, hogy támadhatna kevesebbet, beszélhetne szebben vagy tölthetne kevesebb időt a tükör előtt, d eegy átkozott legenda. Minden tiszteletem Mr. Ramosé, PSanyolország büszkeségéé, aki egy nemzeti ikon, a válogatott legendája. Talán minden idők legjobb spanyol labdarúgója - ezt a számok is bizonyítják."

2019-09-09 13:07 Sergio Ramos: „A rekordok azért vannak, hogy megdöntsük őket. Remélem, hogy ez a pillanat, lelkesedés és ambíció végig kísér majd utamon és sikerül elérni a 200 mérkőzést is, ami a jelenlegi célom. Fiatalon debütálhattam, az évek során pedig végig élveztem a szövetségi kapitányok bizalmát.”

2019-09-09 13:07 Sergio Ramos egalizálta Iker Casillas rekordját a válogatottban: a Real Madrid és a spanyol nemzeti csapat kapitánya tegnap 167. alkalommal lépett pályára a válogatottban, ezzel Iker mellett csúcstartónak számít a spanyol labdarúgás történetében.

2019-09-09 13:04 Sergio Ramos újabb elképesztő csúcshoz közelít. Válogatott szinten ugyanis hamarosan minden idők legtermelékenyebb védője lehet: jelenleg 21 gólnál jár a spanyol nemzeti csapat színeiben. A rekordot 22 góllal az argentin Daniel Alberto Passarella tartja.

2019-09-05 18:06 A FIFPro 2019-es legjobb csapatába jelölt 40 labdarúgó között 9 madridi kapott helyet: Carvajal, Ramos, Varane, Marcelo, Casemiro, Hazard, Modric, Kroos és Benzema. A legjobb 11-ből álló csapatot a FIFA szokásos éves gáláján, szeptember 23-án a milánói Scalában hirdetik ki.

2019-08-18 10:52 Sergio Ramos megkezdte 15. idényét a Real Madriddal, és rögtön mérföldkőhöz is érkezett: a Celta Vigo ellen a kapitány 420. bajnokiján megszerezte 283. győzelmét a csapattal, ezzel utolérte Gentót a klub örökranglistáján. A kapitány ebben a tekintetben a 4. helyet foglalja el a klub történelmében, előtte csak Sanchís (312), Raúl (327) és Iker Casillas (334) állnak.

  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): Zs. Csaba

2019-07-19 09:49 Neymar: "A legjobb játékos, aki ellen valaha játszottam? Sergio Ramos. Kiváló védő, aki gólokat is szerez. Rettenetesen nehéz ellene játszani."

2019-07-01 15:57 Tíz évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be Karim Benzemát a Real Madrid játékosaként. A francia támadót anno 35 millió euróért szerződtették, s a gárdából, melyhez akkor csatlakozott, ma már csak ő, Ramos és Marcelo vannak a klubnál. Benzema azóta a legtöbb Bajnokok Ligáját nyert francia labdarúgónak mondhatja magát, természetesen Varane mellett, valamint a klub örökös góllövőlistáján immár a hatodik helyet foglalja el.

2019-06-23 15:55 Sergio Ramos új tetoválást csináltatott. A játékos testének jobb oldalán mostantól megtalálható egy egyszarvű, három piros csillaggal a testén. A dolog apropója Ramos és Pilar Rubio esküvője, a három csillag pedig a három gyermeküket szimbolizálja..

2019-06-12 12:08 Az AS szerint a Real Madridnál mindenki Hazard leigazolása mellett volt a játékosok közül. A transzfer legfőbb támogatói pedig Ramos, Modrić, Carvajal és Courtois voltak. A madridi kötődésű lap szerint a belga játékos már hónapokkal ezelőtt kapcsolatba lépett Benzemával és Varane-nal, hogy megtudakolja tőlük, hol van a legjobb lakónegyed, illetve melyek a legjobb iskolák, amelyeket három gyermeke számára ajánlanának.

2019-06-12 07:56 Rooney: „Solskjærnak először is fel kell építenie a keretet, én pedig nem gondolom, hogy egy vagy két 100 milliós játékos leigazolása segíteni fog azoknak a játékosoknak, akik már eleve ott vannak a csapatban. Lehet igazolni olyanokat, mint Ronaldo, Messi, Ramos vagy Bale, de 350 millió fontba kerülne, két év múlva pedig le is írhatod az elköltött pénzt…”

2019-06-10 13:39 Sergio Ramos: „Örülök Hazard leigazolásának. Ő a világ egyik legjobb játékosa. Mindig jó, ha olyan típusú játékosokkal erősítjük meg a keretet, akik meghatározhatnak egy korszakot. A svédek elleni meccs? Remélem, hogy teljesen megtelik a Bernabéu. A közönség nagyon fontos számunkra.”

2019-06-08 11:24 Sergio Ramos tegnap 122. győzelmét szerezte a spanyol válogatott színeiben, a 164. mérkőzésén, ezzel pedig házi és egyben világrekordot döntött. Az eddigi csúcstartó Casillas volt 121 győzelemmel 167 meccsen.

2019-06-02 19:53 A Real Madrid jelentős létszámú kontingenssel képviseltette magát a sevillai Ramón Sánchez Pizjuán stadionnál létesített halotti szentélynél, amelyet az autóbalesetben tragikusan elhunyt José Antonio Reyes emlékének állítottak. Többek között Florentino Pérez, Sergio Ramos, Raúl és Butragueño is lerótta a tiszteletét, a kapitány rövid nyilatkozatot is adott: „A mai egy nagyon szomorú nap, nemcsak a Sevilla-szurkolóknak, hanem mindenkinek. Még mindig nem tudjuk felfogni a történteket. Reyes egyet jelentett a boldogsággal és a nevetéssel, s így kell rá emlékeznünk; mosollyal az arcán, hiszen a vicces történeteivel mindig mosolyt csalt az új fiúk arcára. Rengeteg anekdotát tudnék elmesélni vele kapcsolatban. Örök tiszteletet és megbecsülést érdemel. Hatalmas tehetséggel megáldott labdarúgó volt, és nagyszerű barát. Az elvesztése mindannyiunk számára hatalmas tragédia.”

2019-05-30 15:19 A megbízhatónak számító La Sexta vezető spanyol televíziós csatorna Jugones című műsorának információi szerint Sergio Ramos és Florentino Pérez mindenben megállapodtak, a csapatkapitány pedig vélhetően a Real Madridból fog visszavonulni.

2019-05-30 14:37 Fernando Morientes: „Ha Mariano elhagyja a Real Madridot, a klubnak mindenképp szüksége lesz Jovićra. Ha viszont nem távozik, úgy vélem, nem kell más a posztra. Ha Ramos eligazolna, az nagyon szomorú lenne. De ez így megy, játékosok jönnek és mennek. Cristiano is remek vezér volt, csakúgy, mint Ramos, mégis elment. Ramos különleges. A távozása komplikálttá tenné a dolgokat, szerintem nincs még egy hozzá hasonló játékos.”

2019-05-30 12:04 A Mundo Deportivo szerint a Real Madrid érdeklődik az Ajax csapatkapitánya, Matthijs de Ligt iránt, akinek Barcelonába szerződése az utóbbi napokban megakadt. A lap szerint fővárosiak a fiatal hollandban látják Sergio Ramos utódját.

2019-05-27 09:35 Andrea Barzagli: „Tetszik De Ligt játéka, de Sergio Ramos az, aki példa lehet minden védő számára. Ha ennyire hosszú ideig képes vagy a legmagasabb szinten teljesíteni egy ekkora klubban és a nemzeti csapatban is, az minden bizonnyal okkal történik, és azt jelenti, hogy egy igazi bajnok vagy.”

2019-05-21 14:39 Az AS a keret valamennyi tagjának jövőjével kapcsolatban megkérdezte az olvasóit. A kérdés egyszerű volt: menjen vagy maradjon? A leglátványosabb eredmények (>75%) Navas, Carvajal, Odriozola, Ramos, Reguilón, Brahim és Vinícius (maradjanak), valamint Mariano és Bale (menjenek) esetében születtek.

2019-05-17 14:51 Szinte biztos, hogy Sergio Ramos nem lép pályára a csapat idénybeli utolsó bajnoki mérkőzésén a Betis ellen. A kapitány a vádlisérülése következtében kihagyta a mai edzést is.

2019-05-17 13:38 Luis Enrique szövetségi kapitány keretet hirdetett a spanyol válogatott soron következő két Eb-selejtező-mérkőzésére, Feröer-szigetek és Svédország ellen. Utóbbi összecsapásnak a Santiago Bernabéu ad majd otthont. A nemzeti csapatba ezúttal a Real Madrid adja a legtöbb játékost, szám szerint négyet: Dani Carvajal, Sergio Ramos, Isco és Marco Asensio.

2019-05-02 14:03 A mai edzésen Sergio Ramos, Karim Benzema és Álvaro Odriozola tovább folytatták rehabilitációs programjukat. Jó hír, hogy a francia csatár már futóedzéseket is tudott végezni. A tréningen a Castilla csapatát Dani Fernández (22 éves jobbhátvéd) képviselte. A délelőtt folyamán a játékosok felváltva gyakorolták az állóképesség és a labdatartás javítására szolgáló feladatokat, a labdatartást és a letámadást, valamint taktikai elemek végrehajtását.

2019-04-12 00:04 Sergio Ramos tegnap este az egész csapatot (valamint az edzői stábot) meghívta egy közös vacsorára a madridi Asador Donostiarra étterembe. Az eseményen három játékos (Bale, Benzema és Navas) kivételével mindenki ott volt.

Tabella