Sergio Ramos: Addig maradok, ameddig az elnök úr akarja

A kapitány a Villarreal elleni győzelem, a bajnoki cím megnyerése után.

„Ez a kemény munkánk, eltökéltségünk, kiegyensúlyozott teljesítményünk eredménye. Ha jól végzed a dolgod, akkor annak meglesz az eredménye. Ez a teljesítmény dicséretet érdemel, mindegy, hogy lesznek, akik mást mondanak. Ez most egy kivételes idény volt a világjárvány miatt, de a lezárás után tisztában voltunk azzal, hogy minden meccsünket meg kell nyernünk, ha bajnokok akarunk lenni.”

Ramos

„A Barcelona kétpontos előnyben volt, mi pedig tudtuk, hogy nem hibázhatunk. Ezért küzdöttünk, és végül bizonyítottunk. A Real Madridnak most már 34 bajnoki címe van, nekem pedig ez volt az ötödik. A kulcs az állandóságunk volt. Erre az idényre úgy fognak emlékezni, mint a koronavírus bajnoksága, és reméljük, hogy nem lesz több ilyen.”

„Zidane kulcsfontosságú, ő a hajónk kapitánya, ő az, akinek fel kell állnia, és meg kell teremtenie a különbséget. Mindig bízott a játékosaiban, mindig éreztük a támogatását. Hiszünk benne és a munkájában. Minden, amihez hozzáér, arannyá változik. Reméljük, hogy ez még sokáig így lesz. Az emberek akkor talán belátják, hogy milyen nagyszerű ember is ő. Egy kivételes edző.”

Ide kattintva elolvashatod Zinédine Zidane nyilatkozatát: "Nagy dolgot vittünk véghez"

„Addig maradok, ameddig az elnök úr akarja. Nem rajtam múlik. Örülök, hogy itt lehetek, ezt mindenki tudja. Szeretném itt befejezni a karrieremet. Boldog és nyugodt vagyok. Remélem, hogy itt akaszthatom majd szegre a stoplist. Nem gondolom, hogy bármely fél részéről lesz olyan lépés, ami ezt megakadályozza.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK