Florentino Pérez: Sergio Ramos élete végéig itt lesz

Az elnök a bajnoki cím megnyerése után nyilatkozott a Movistar riporterének.

Meg akartuk nyerni ezt a bajnokságot, nagyon elégedettek vagyunk. Minden jól alakult, teljesen le vagyunk nyűgözve. Az erő és intenzitás, amit ez a csapat sugároz, az első naptól kezdve látható volt. Ez egy küzdelmes bajnoki idény volt, ez a cím különleges trófeaként fog bevonulni a klub történelmébe. A játékosok hihetetlenül egységes csapatot alkottak, ezt láthattuk ma, és a többi mérkőzésen is.”

„A karantén fontos szerepet játszott a csapat életében. Csodálatosan dolgoztak, megvolt a megfelelő mentalitásuk a fordításhoz, és az éhségük a trófea megnyerésére. Háromnaponta játszottunk, hihetetlen erőfeszítéseket tettek. Mindenki láthatja, hogy milyen erősek vagyunk. A boldogság ezen pillanataiban szeretnénk megemlékezni azokról, akik sokat szenvedtek, akik nehéz időket éltek át, és nem lehetnek velünk. Gondolunk rájuk.”

Pérez és Zidane

Sergio Ramos élete végéig itt lesz. Ő több, mint egy kapitány, mivel összekovácsolta a csapat mentalitását, és hihetetlen vezetői képességről tett tanúbizonyságot. Kulcsszerepe volt a győzelemben. Ő is nagyon boldog. Sok pletyka van erről, de nem fog eligazolni sehova. Mindenki nyugodt.”

Ide kattintva elolvashatod Sergio Ramos nyilatkozatát: „Addig maradok, ameddig az elnök úr akarja.”

„Olvastam egy Twitter-bejegyzést, amely szerint Zidane 19 meccsenként nyert trófeát a Real Madriddal. Mit lehet még ehhez hozzátenni? Ő Isten ajándéka, remélem, hogy még nagyon sokáig velünk lesz. Az emberek kritizálhatják őt, ahogy csak akarják, ő akkor is trófeákat fog nyerni. Zidane ennek a bajnoki címnek a főmérnöke.”

„A karantén óta egy remek sorozatot élvezhettünk. Sok mérkőzést kellett lejátszanunk szurkolók nélkül. A játékosok azt mondják, hogy érzik a szurkolók támogatását, erejét, energiáját, még annak ellenére is, hogy nincsenek a pálya szélén. Nem szabad elfelejtenünk őket sem.”

„A klubokban sokkal több közös van, mint ami megkülönböztet minket. A nagy klubok szenvednek a szurkolók nélkül, ez a Real Madrid és a Barcelona számára hatalmas jelentőségű dolog, hiszen a bevételeink 20%-át ez jelenti. Videóbíró? Erről nem beszéltünk a Bartomeuval.”

„Kiemelkedően jó kerettel rendelkezünk, tele kiváló játékosokkal. Karim, Courtois, Casemiro… Ramos… ő több, mint egy egyszerű kapitány. Zidane pedig egy valóságos építész. Nagyon elégedettek vagyunk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK