A nap, amikor Seedorf majdnem lemaradt a Clásicóról, mert újságírókkal focizott

1996 decemberében a Real Madrid a bajnoki címre hajtott, miután történelme során mindössze másodszor nem sikerült kvalifikálnia magát az európai kupaporondra. Lorenzo Sanz Fabio Capellót bízta meg a csapat vezetésével, és több nagy sztárjátékos leigazolásával segítette őt – ezek közül az egyik Clarence Seedorf volt.

Capello egy erős csapatot épített, amelyben olyan játékosok szerepeltek, mint Roberto Carlos, Raúl, Fernando Redondo és Fernando Hierro. Ez jól is működött, de Ronaldo és a Barcelona hamarosan a Bernabéuba látogatott. 

Az azt megelőző estén több újságíró szurkolókkal karöltve elment a csapat régi edzőközpontjába aláírások, és persze maguk a játékosok után kutatva. Ezek nagyon más idők voltak, a sajtó napi szinten kapcsolatba léphetett a játékosokkal, néha még az autóikban is beszélhettek velük. 

Seedorf pályára lépése a katalánok ellen kérdéses volt, mivel kisebb izomfájdalmai voltak. Miközben a sajtó munkatársai az öltöző ajtaja előtt várakoztak, Seedorf kidugta a fejét, majd intett nekik, hogy menjenek át egy folyosón, ami egy kicsi sajtószobához vezetett. 

Seedorf

„Minden rendben veled? Fogsz játszani holnap?” -kérdezték tőle. Hogy megnyugtassa az aggódókat, Seedorf elkezdett játszani a labdával, amit épp magával hozott. Később Roberto Carlos, sőt, még néhány újságíró is belépett a játékba. 

Passz passzt követett, egészen amíg Seedorf elcsúszott a padlót borító homokon, lábai pedig megfeszültek. Nagy volt az izgalom.
 
Ekkor megjelent Capello, Seedorf pedig összeszedte magát, miközben Roberto Carlosszal próbálták elrejteni, hogy mi is történt. Az olasz szigorú stílusáról volt híres. Végignézett az újságírók csapatán, nem szólva egy szót sem, majd a sajtószobába vezette őket. Mindenki távozott, anélkül, hogy tudta volna, mi is történt Seedorffal.
 
Másnap a Real Madrid Seedorffal a kezdőben, Mijatović és Šuker góljaival 2-0-ra legyőzte a Barcelonát, a blancók pedig egészen a bajnoki címig meneteltek abban az idényben.

Íme a találkozó összefoglalója:

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK