Reinier: A Real Madrid a szenvedélyem

A Real Madrid friss igazolása, Reinier Jesus az ilyenkor szokásos módon a Realmadrid TV-nek adott interjút a bemutatását követően.

Mit jelent számodra, hogy bemutattak a Real Madrid mezében?
Nincs még egy ilyen klub, mint a Real Madrid, ez a csúcs. A világ legnagyobb klubja, a csapat, aminek mindig szurkolója voltam. Nagyon boldog vagyok, ez egy valóra vált álom a nekem, édesanyámnak, édesapámnak és a testvéremnek is. Elöntenek az érzelmek, ha erre az adódó lehetőségre gondolok. Ahogy már mondtam, egy álmom vált valóra, köszönhetően Istennek és azoknak, akik ehhez hozzájárultak.

Hogy folytatódik az álom?
Bár valóra vált, nagyon nehéz volt eljutni idáig. Rengeteg munkaórába, edzésbe került, most pedig teljes elköteleződéssel folytatódik tovább minden. Mindent meg fogok tenni, és hallgatni fogok azoknak a tanácsaira, akik már régóta ennél a klubnál vannak. Boldog vagyok a lehetőség miatt.

Mi futott át a gondolataidon először, amikor megláttad a 13 európai serleget?
A történelem, és az, hogy mennyire jelentős ez a klub nemzetközi szinten. A klub nagysága világszinten. Megtiszteltetés itt lenni, a Real Madrid játékosának lenni. Ez egy valóra vált álom. Keményen dolgoztam azért, hogy eljussak ide. Boldog vagyok, hogy itt lehetek és megélhetem ezt a pillanatot.

Reinier

Mit mondanál, ha meg kellene határoznod a pályán mutatott karakteredet?
Szeretek rövid passzokkal operálni, szeretem a kettő az egy elleni szituációkat. Szeretek kapura lőni, a tizenhatoson belülre törni és cselezni. Kapura törni, gólt szerezni, lekészíteni a labdát a társaimnak.

Beszéltél Marcelóval, Casemiróval, Viniciusszal, Rodrygóval vagy Militãóval?
Nagyszerű emberek, fantasztikus játékosok. Rodrygóval eltöltöttem némi időt, megmutatta a létesítményeket, teljesen lenyűgözött, ahogy fogadott. A többiekkel is beszéltem. Tárt karokkal fogadtak.

Honnan ered a Real Madrid iránti szenvedélyed?
Gyerekkorom óta szerettem a Real Madridot. Sok BL-meccset, magasba emelt trófeát láttam. Nagyon örülök, hogy itt vagyok. Mindenki tudja, hogy kiskorom óta a szenvedélyem ez a csapat.

Most Raúl irányítása alatt fogsz dolgozni, aki a Real Madrid egyik legnagyobb csillaga volt. Milyen érzés ez?
Csodálatos. Nagyon izgatott vagyok, hogy ő az edzőm. Rengeteget fogok tanulni tőle. Elmondhatom, hogy nagyszerű srác, kiváló edző, és biztos, hogy sokat fog nekem segíteni abban, hogy fejlődjek játékosként és emberként is.

Milyen áldozatot hozott a családod, hogy a Real Madridban játszhass?
Amikor kisgyerek voltam, elhagytam édesanyámat és a nővéremet, hogy futballista lehessek. Brazíliavárosból Rióba költöztem, magam mögött hagytam őket. Nagyon nehéz volt, mivel addig ők segítettek nekem az iskolával, és minden mással kapcsolatban is. Két évvel később jöttek utánam, akkor már minden könnyebb volt. De Istennek hála minden jól alakult, és végül a sok erőfeszítés és kemény munka árán eljutottam ide. Az, hogy itt vagyok, nekem és nekik is valóra vált álom.

Üzensz valamit a madridistáknak?
Itt vagyok, teljes szívemből örülök ennek a lehetőségnek. A legjobbamat fogom nyújtani, örömmel fogok futballozni, gólokat fogok lőni és sok gólt fogok előkészíteni. Ebben vagyok jó, ez az, amit imádok csinálni. Az életemet adom a Madridért, egy álmom vált valóra. Hala Madrid!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK