A Real Madrid kölcsönjátékosai – II. rész

A legnagyobb és legsikeresebb klubok közös ismérve, hogy minden poszton két azonos, vagy közel azonos képességű labdarúgó verseng egymással a kezdőcsapatba kerülésért. Az egészséges rivalizálásnak számtalan pozitív hozadéka lehet, azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy végső soron minden futballista azért küzd, azért edz, és azért dolgozik nap mint nap, hogy végül ott bizonyíthasson, ahol leginkább kell – a pályán. Egy akkora klubnál, mint amekkora a Real Madrid, ez a versengés még élesebb, tehetségben pedig szerencsére nincs hiány. A folyamatos játéklehetőség jegyében a vezetőség gyakran dönt egy-egy fiatal kölcsönadása mellett, így nem meglepő tehát, hogy ebben a pillanatban is tizenöt futballista pallérozódik más csapatoknál. Cikkünkben az ő, eddigi szezon során nyújtott teljesítményüket vizsgáljuk – sorozatunk második, és egyben befejező részében a középpályásokat és a támadókat.

Cikksorozatunk első része ide kattintva olvasható.

Dani Ceballos (Arsenal)

Ceballos számára igen felemásra sikeredett az eddigi félidény. Összesen 17 találkozón kapott lehetőséget, ám ezek közül végig mindössze három mérkőzésen maradhatott pályán, ráadásul kilencszer csak csereként szállt be. Novemberben combizom sérülést szenvedett, mely miatt tizenegy összecsapást volt kénytelen kihagyni. A középpályás számára egyébként nem indult rosszul a szezon, második Premier League-mérkőzésén rögtön két gólpasszal segítette csapatát győzelemhez, azóta azonban csak egyetlen igazán emlékezetes megmozdulása volt – egy gól a Standard Liège ellenében az Európa-ligában. A legfrissebb hírek szerint nem szeretné kitölteni a kölcsönszerződését.

Ceballos

Alberto Fernández (Fuenlabrada)

A spanyol másodosztály ötödik helyét elfoglaló Fuenlabrada középpályásáról két mondatnál többet nem igazán lehet írni, hiszen bár nem volt sérült, mégis mindössze egyetlen találkozón léphetett pályára – egy vesztes kupamérkőzésen, csereként, a hosszabbítással együtt is csupán ötvennégy perc erejéig. Tekintettel arra, hogy Alberto tavaly a Castilla alapembere volt, ez az idény eddig abszolút csalódást keltő számára.

Alberto Fernandez

Takefusa Kubo (Mallorca)

Kubo számára a leigazolását és az előszezont követően – tekintettel a számos érdeklődőre – kérdéses volt, hogy végül hol, melyik együttesnél kezdi meg az idényt, azt azonban aligha övezték találgatások, hogy hol nem. Mivel az európai állampolgársággal nem rendelkező Vinícius-Rodrygo-Militão-hármas miatt az első csapatnál már nem maradt hely az ifjú japán számára, nevezése a spanyol harmadosztályba pedig talán visszalépés lett volna, a vezetőség hamar a kölcsönadása mellett döntött. Kubo végül a Mallorcához került, és bár a frissen feljutó baleár-szigeteki együttes jelenleg is a kiesés elkerüléséért harcol, a középpályás számára a rendszeres játéklehetőség most mindennél fontosabb. Szerencsére utóbbit meg is kapja, eddig (a kupaküzdelmeket is beleértve) összesen négy mérkőzést hagyott ki, ám hét ízben a találkozó kezdetétől egészen annak végig pályán maradhatott – az utóbbi kilenc fordulóban például hat alkalommal is. Első és eddigi egyetlen találatát a Villarreal elleni bravúr győzelem során szerezte, mindemellett két assziszt is fűződik a nevéhez. 

Kubo

Martin Ødegaard (Real Sociedad)

Ha vonható bármiféle párhuzam Martin Ødegaard és Achraf Hakimi között, az mindenképp az, hogy eddigi teljesítményük láttán szépen lassan kezdenek elfogyni a jelzők. A norvég középpályás tizenhét mérkőzésen négy góllal és hat gólpasszal vétette észre magát, a whoscored.com statisztikái szerint nemcsak csapata, hanem posztján az egész szezon legjobbja is egyben. Ødegaard az idény során 48 sikeres cselt mutatott be, mely a negyedik legtöbb a La Ligában, ám ami még ennél is fontosabb: szó szerint kirobbanthatatlan a baszkok keretéből, hiszen eddig mind a tizennyolc mérkőzését végigjátszotta. Annyi bizonyos, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a huszonegy esztendős középpályás hamarosan ismét habfehérbe öltözne.

Odegaard

Óscar Rodríguez (Leganés) 

A Leganés ugyan a kiesés elől menekül, Óscar Rodríguez egyénileg mégis egy sikeres félidényt tudhat maga mögött. A La Ligában mindössze egyetlen találkozót hagyott ki eltiltás miatt, tizenhét alkalommal volt kezdő, csapatában pedig az ötödik legtöbb játékperc az övé. A korosztályos válogatott középpályás egy gólpassza mellett már most annyi gólt szerzett, mint tavaly az egész szezon során – szám szerint négyet. Legemlékezetesebb mérkőzését kétségkívül a Celta Vigo ellen vívta, ahol előbb egy egészen káprázatos szabadrúgásgóllal, negyed órával később pedig egy szemet gyönyörködtető távoli bombával örvendeztette meg az uborkatermesztők szurkolóit. 

Oscar

Sergio Díaz (Cerro Porteño)

A paraguayi támadó nevelőegyesületénél igyekszik ismét felépíteni magát. A lehetősége szerencsére meg is van minderre, hiszen a szezon során tizenkilenc találkozón is pályára léphetett, az utóbbi időben ráadásul többnyire kezdőként. Ezidáig három gól és három gólpassz fűződik a nevéhez. Sergio Díaz helyzete némiképp más, mint a többieké, hiszen az ő kölcsönszerződése az idei naptári év, azaz 2020 decemberéig szól.

Sergio Diaz

Dani Gómez (Tenerife)

Dani Gómez ebben az idényben valamivel több mint ezer percet töltött a pályán a spanyol másodosztályban szereplő Tenerife együttesében. Összesen huszonkét alkalommal kapott lehetőséget, ebből nyolcszor kezdőként – mindez négy gólra és egy gólpasszra volt elegendő.

Dani Gomez

Borja Mayoral (Levante)

Mayoral sorozatban második évét tölti a valenciai alakulatnál, és bár az első kitérő sem sikerült rosszul, idén úgy tűnik, azt is képes lesz túlszárnyalni. Tizennyolc mérkőzésen ötször volt eredményes, egyebek mellett a Real Madrid, a Barcelona és a Real Sociedad ellen is betalált, és egyértelműen ő döntött a három pont sorsáról a Celta Vigo vendégszereplése során – csereként beállva előbb kiosztott egy gólpasszt, később maga is megzörgette a hálót. Mayoral egyébként második a házi góllövőlistán, ám csapaton belül ő rendelkezik a legtöbb akciógóllal. Meglehet, madridi visszatérésének csekély az esélye, fontos lenne, hogy a szezon hátralévő részében is hasonló produkcióval rukkoljon elő.

Mayoral

Cikksorozatunk első része ide kattintva olvasható.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK