Reinier 2026-ig ír alá!

Az AS szerint a Flamengo tehetségének Madridba igazolása lényegében már biztosnak tekinthető, a játékos és családja már spanyolul tanul.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, Reinier Jesus átigazolását a játékos 18. születésnapját, vagyis január 19-ét követően jelentik be hivatalosan, miután átment az orvosi vizsgálatokon, melynek időpontját még nem tűzték ki. Az AS úgy tudja, hogy a fiatal brazil hat és fél évre kötelezi el magát a Real Madridhoz.

A Real Madrid néhány nappal ezelőtt megállapodásra jutott a Flamengóval arról, hogy Reinier 30 millió eurós kivásárlási árának kifizetésével fogják nyélbe ütni az üzletet. Az összeg 80%-a (nagyjából 24 millió euró) a Flamengót illeti meg, miközben a játékos családja és ügynöke 10-10%-ot kapnak (nagyjából 3 millió euró).

Reinier első útja a Castillába vezet
A Madrid terve az, hogy a középpályás már a következő hónapban csatlakozik a Castillához, miután visszatér a Kolumbiában január 18 és február 9 között megrendezésre kerülő olimpiai selejtező tornáról. Annak mérlegelése után, hogy esetleg egy kisebb csapathoz igazoljon kölcsönbe, a játékos kifejezte, hogy szívesen folytatná fejlődését a Real Madrid B csapatában.

Reinier

Raúl és Zidane is nagy szerepet játszott a játékos döntésében
Az, hogy két olyan legendás személy alatt dolgozhat, mint a Castillánál dolgozó Raúl, vagy az első csapatot irányító Zinédine Zidane (a nagycsapat edzéseinek állandó résztvevője lehet), nagy szerepet játszott abban, hogy Reinier a Real Madridot választotta.  Más nagy klubok, mint például a Manchester City, Liverpool, Arsenal, Paris Saint-Germain és Atlético Madrid szintén megpróbálták megszerezni a fiatal brazilt.

Reinier környezete is megkezdte a felkészülést a költözésre, hiszen már házat keresnek, a család és a játékos pedig spanyolul tanul. Reinier édesapja, aki korábban három évig élt Spanyolországban, édesanyja és húga múlt hét óta privát órákat vesz.

Reinier ugyanezzel a tanárral dolgozik együtt, de mivel jelenleg válogatott kötelezettségei miatt távol van, online zajlanak az órák. Az elsődleges cél jelenleg az, hogy a játékos tudjon néhány szót mondani a szurkolóknak a bemutatásán.

Forrás: AS
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK