Courtois: Kemény meccs lesz, de remélhetőleg bejutunk a döntőbe

A Spanyol Szuperkupa elődöntőjében a Real Madrid a Valencia együttesével találkozik szerda este 8 órakor. A mérkőzés előtt a játékosok részéről Thibaut Courtois osztotta meg gondolatait.

A mérkőzés

„Jól kell kezdenünk, kemény meccset játszunk egy remek csapat ellen, a legfontosabb, hogy megszerezzük a győzelmet, meglátjuk, sikerül-e a döntőbe jutni. Ez egy újabb lehetőség a Real Madrid számára, hogy egy újabb trófeával gazdagodjon. Szeretnénk ismét a győztes útra térni a legutóbbi vereségünk után.”

„Nagyon jól érzem magam. Az isiász mellett egyéb problémám is volt, de sikerült megoldást találni és remekül érzem magam. A Marokkó elleni első góltól függetlenül jó világbajnokságom volt, kétszer is kapott gól nélkül hagyhattam el a pályát. Jól éreztem magam, a Valladolid ellen is képes voltam ezt bizonyítani. Két gólt kapni a legutóbbi találkozón szégyen volt.”

Menetrend

„Erőnlétileg rendben vagyunk, azok, akik nem utaztak el Katarba, itthon végeztek erőnléti munkát, amolyan második előszezonként, akik pedig a világbajnokságon voltak szintén keményen dolgoztak. Azok, akik később csatlakoztak, fáradtabbak lehetnek, de mindenki készen áll arra, hogy kivegye a részét a mérkőzésekből. Háromnaponta játszunk, ilyen ez, ha egy ekkora klubnál játszol. Legutóbb nem teljesítettünk jól, de megbeszéltük az edzővel és néha van olyan, hogy nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk.”

Tchouaméni és Alaba kiesése

„A sérülések hozzátartoznak a futballhoz, minden csapatnál előfordulnak. Nem súlyosak és remélhetőleg hamarosan visszatérhetnek. Ha egy 25-26 fős keretben két sérült van, az szerintem egyáltalán nem rossz arány.”

Pályára lépni Szaúd-Arábiában

„Élmény itt lenni. Remek fogadtatásban volt részünk, tudjuk, hogy sok szurkolónk vár itt is minket, ezt láthattuk a legutóbbi két alkalommal is, amikor itt voltunk. Olyan, mintha hazai pályán játszanánk. A Real Madrid világszerte ismert klub és remek érzés, hogy itt is a szurkolóink között lehetünk, akik nem utazhatnak el mindig Madridba. Nehéz meccs vár ránk, jó erőkből áll az ellenfél, az edzőjük is sokat segít az oldalvonal mellől és nyomást gyakorol a játékosaira. Intenzív találkozó lesz magas tempóval. Nehéz lesz, de remélhetőleg a szurkolók segítségével sikerül megszereznünk a győzelmet.”

„Örülünk, hogy itt lehetünk, sok szurkolónk van Rijádban. Emlékszem, tavaly a koronavírus ellenére rengetegen voltak itt fehér mezben. Ez nagyszerű érzés a játékosoknak, hiszen nagyon messze vagyunk Madridtól, de mégis ugyanolyan támogatást kapunk, mintha otthon lennénk. Mindig különleges érzés látni, mennyien szorítanak értünk világszerte, remélhetőleg boldoggá tehetjük őket egy győzelemmel.”

Védekezés

„A modern futballban nagyon furcsa egy kapus számára, ha semmi dolga, különösen, ha támadó szellemben játszik a csapat, amikor sokan vannak a labda előtt. A Villarreal rengeteg minőségi játékossal rendelkezik, akik képesek veszélyt teremteni a kontrák során, ugyanúgy, mint a Vallladolid esetében. Ez történt tavaly is. Az egyetlen különbség, hogy idén több találatot szereztek. Szerencsétlen gólok voltak. Mindig képesek lesznek helyzeteket kialakítani, nem hagyhatunk nekik ennyi távoli lövést, de ez nem aggaszt annyira.”

Kezezések

„Nyáron a FIFA vagy az UEFA részéről érkezik valaki, aki mindent elmagyaráz nekünk. Ami különös, hogy olyan dolgok történnek, amire ők azt mondják nyáron, hogy nem érdemel büntetőt. Ez zavart kelt, mert nem tudjuk, mi a helyzet ilyenkor. A két esetre reflektálva, az első egy nagyon szerencsétlen ítélet volt, mert épp csak súrolta a keze a labdát, az nem változtatott irányt. Alaba esetében pedig nehéz véleményt formálni, mert esés közben, ha leteszed a kezed – természetes pozíciónak tekinthető. Elcsúszott és letette a kezét, ez nem érdemel büntetőt. A VAR is ott van, de a szabályok értelmében ez nem tizenegyes, de megértem, hogy végül megadták. Nem könnyű ez, de ott vannak a felvételek segítségnek, az javíthatna a helyzeten.”

Cristiano és az Al-Nassr

„Ez azt mutatja, hogy az ország sportszakmailag fejlődik. Nem formálhatok komolyabb véleményt Cristianóról, de ez azt mutatja, hogy Szaúd-Arábia fejlődni akar. A tény, hogy egy ilyen kaliberű játékost sikerült szerződtetni kiemelkedő, azért hozták ide, hogy megnyerjék a bajnokságot.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK