Egytől egyig: Rayo Vallecano – Real Madrid (3-2)

Nem kellett sokat utaznia a csapatnak a soron következő találkozóra a csapatunknak, ám az enervált játék alapján olyan érzésem volt, mintha hét Óceánt is át kellett volna szelnie a csapatnak. A Rayo az első félidőben kifejezetten jó futballt, a másodikban pedig kifejezetten jó ketrecharcot mutatott be, amihez a bíró szerencsére végig asszisztált is. Nézzük meg, hogy hogyan is mutatkozik meg mindez pontszámokban.

Csapatok

Rayo Vallecano – 7,3 (szerkesztői pontszám: 7,5)

Ahogy a bevezetőben írtam nekem tetszett a játékuk, amíg futballozni akartak. Ne felejtsük el, hogy ők az egyetlen másik csapat a bajnokságban, akik képesek voltak a Barcelonától idén pontot csenni. A tabellán is igen előkelő helyen szerepelnek, nem lennék meglepve, ha év végén európai porondért küzdene a harmadik számú madridi csapat. Fran Garcia neve már sokszor felmerült, mint lehetséges balhátvéd, tegnap is bebizonyította, hogy lenne helye a csapatban.

  

Real Madrid – 3,2 (szerkesztői pontszám: 3)

Borzalmas egyéni teljesítmények egy 300 százalékon pörgő ellenféllel szemben, jó pár hiányzóval megspékelve. Úgy látszik idén ez a receptje annak, hogy hogyan lehet legyőzni a csapatunkat, hiszen a Lipcse elleni meccs hasonló paraméterekkel bírt. Pozitívan egyedül Asensiót tudom kiemelni a csapatból, a többiek vagy pocsék teljesítményt nyújtottak, vagy jobb esetben semlegesek voltak. Reméljük a VB után jobb játékot láthatunk, hiszen a Liverpool ellen az utolsó pár hétben mutatott forma nem lesz elegendő.   

Játékosok

A Real Madrid legjobbja: Marco Asensio – 5,4 (szerkesztői pontszám: 8)

Nem meglepő, hogy neki adtam ezt a címet, már említettem is, hogy ő volt az egyetlen igazán pozitív irányban kilengő játékos a madridi oldalról tegnap. Folyamatosan akart, harapott, sokat futott, jó passzokat osztott ki, és volt pár veszélyes megindulása is. Reméljük amint megkapja az új szerződését, nem esik vissza a formája.

Thibaut Courtois – 5 (szerkesztői pontszám: 6,5)

Ugyan védett egy tizenegyest, ám a bíró igen nevetséges módon visszafújta azt (a szabálytalanság tényét nem vitatom, csak ilyet eddig soha nem láthattunk, és soha nem is fogunk látni a jövőben), és másodjára már nem tudott hárítani. Ezen kívül volt pár pocsék passza, amiből az ellenfél veszélyes helyzeteket tudott kialakítani, illetve úgy érzem, hogy a második gólt védhette volna, még akkor is, ha egy nagyon jól eltalált lövésről beszélhetünk.

Dani Carvajal – 3,5 (szerkesztői pontszám: 4)

Nem Dani meccse volt a tegnapi, ahogy nagyon kevés volt az az elmúlt időszakban. Jelentősen meggyűlt a baja a Garcia duóval, támadásban pedig semmit nem tudott hozzátenni a csapathoz, egy nagyon suta lövéstől eltekintve.           

David Alaba – 4,4 (szerkesztői pontszám: 5)

Volt pár blokkja, de elég halvány volt. Balhátvédként némileg feljavult a teljesítménye, de összességében többet várnék tőle.

Éder Militao – 4,5 (szerkesztői pontszám: 6) 

Volt egy óriási mentése még az első félidőben, illetve gyönyörű gólt fejelt. Ezek a pozitívumok, cserébe bizonytalan volt, sok esetben rosszul helyezkedett, és a labdákat is rosszul játszotta meg. 

Ferland Mendy – 2,4 (szerkesztői pontszám: 3)

Eddig az volt a mondás, hogy védekezésben beton, ezért elnézzük a támadásbeli hiányosságokat. Idén szintre hozta a kettőt, ám mindezt a kevésbé jó módon. Alabát kezdetném a szezon hátralévő részében a poszton.  

Fede Valverde – 4,3 (szerkesztői pontszám: 5)

Ment rendesen, nem volt ezzel probléma, de olyan érzésem volt, mintha nem feltétlen találná a helyét a középpályán, és sokszor mozgott Asensio területére. Lövéseiben mindig lehet bízni, ám tegnap rendre célt tévesztett, habár az utolsó percben eleresztett bombája betalált, igaz, hogy a pálya mögötti lakás erkélyére, de ez is ér valamit.     

Aurélien Tchouaméni – 3,5 (szerkesztői pontszám: 3)

Talán eddigi legrosszabb teljesítménye volt madridban a francia középpályásnak, semennyire nem tudta megakadályozni a Rayo támadásait, passzjátékban pontatlan volt, és fizikális fölényét sem tudta hasznosítani. Cseréje jogos volt, és én hamarabb is meghúztam volna.

Luka Modrić – 4 (szerkesztői pontszám: 3)

Értékesítette a büntetőt, de azon kívül minden megmozdulása rossz volt a horvátnak. Nem láttam még soha ilyen botrányosan játszani, több labdát osztott el tegnap, mint egész pályafutása során eddig, borzalmasan enervált volt, de azért tíz évente egy ilyen nap belefér.  

Rodrygo – 4,2 (szerkesztői pontszám: 4)

Talán ő volt tegnap a legveszélyesebb játékos tegnap a madridi oldalról, ám a célzással komoly problémák adódtak. Volt egy óriási kihagyott helyzete, amikor két méterről sikerült olyan hét méterrel felé lőnie, a maga nemében azért ez igen impresszív.

Vini Jr. – 2,9 (szerkesztői pontszám: 3)

Nekem nincs bajom azzal, hogy Vini láthatólag idén többet foglalkozik az ellenfelekkel, amíg ez a teljesítményére nincs hatással, ám tegnap olyan érzésem volt, hogy bármelyik pillanatban kiállíthatják, nem pedig róla valakit. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy így is kiharcolt pár sárgát, és egy normális játékvezetés mellett kiállítottak volna róla valakit. Semennyire nem védte meg a bíró tegnap, ami a fejébe szállt, ezt meg kell tanulnia a jövőben kezelnie.   

Cserejátékosok

Eduardo Camavinga – 4,7 (szerkesztői pontszám: 4)

Francia társát váltotta, ám sokat nem javult a csapat az ő beállásával. Valamivel aktívabb volt, mint Tchou, de idén Camavinga bőven elmarad a tavaly megszokott teljesítménytől.

Nacho, Mariano és Lucas is kevesebb mint tíz percet töltöttek a pályán, nem tudtak ez idő alatt számottevő teljesítményt nyújtani. Annyit azért kiemelnék, hogy Lucasnak ennyi idő is elég volt egy sárga begyűjtésére.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 3,3 (szerkesztői pontszám: 3)

A tegnapi nap nem róla szólt, nem reagált a Rayo magas presszinges játékára megfelelően, későn cserélt, véleményem szerint Mendyt, Tchout és Modrićot is le kellett volna hozni a félidőben, illetve Fedét és Asensiót is megcseréltem volna.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK