Beharangozó: Real Madrid – Celtic: Győzelem a csoportelsőségért

Hazai pályán fejezi be a csoportkört a királyi gárda.

Szerda este 18:45-kor a Real Madrid a Celtic együttesét fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában. A csapat célja a csoportelsőség megszerzése a november 7-i sorsolás után. A királyi gárda sorsa a saját kezében van, egy győzelemmel biztosan az élen végezhet a csapat, más esetben a Leipzig-Sahtar összecsapás eredményétől is függ az első hely.

A királyi gárdának ez lesz az első meccse a maradék háromból a világbajnokság előtt, a skót együttes pedig második alkalommal látogat a Santiago Bernabéuba. Az első találkozóra az 1979-1980-as BEK negyeddöntőjében került sor, akkor a habfehér együttes 3-0-s győzelmet aratva továbbjutott, köszönhetően Stielike, Juanito és Santillana találatainak.

Real Madrid

„Kiemelkedő teljesítményt szeretnénk nyújtani”nyilatkozta Carlo Ancelotti a mérkőzés előtt. A keretbe visszatért Karim Benzema, és pályára léphet Toni Kroos is, aki így fogalmazott az összecsapás előtt: „Motiváltak vagyunk, a csoport első helyén akarunk végezni.”

Celtic

A skót együttes már az Európa Ligába sem juthat a csoportból, a hazai pontvadászatot azonban magabiztosan vezetik. Legutóbb a Livingston ellen arattak 3-0-s győzelmet idegenben, a BL-idényt pedig egy jó teljesítménnyel szeretnék zárni.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK