Ancelotti: Jelenleg jól játszunk, ezt szeretnénk folytatni

Az olasz mester a Sevilla elleni mérkőzés előtt.

„A csapat remekül van. Courtois visszatért, a többieket még meglátjuk. Ceballos sérült. Bármilyen változtatás azért lesz, hogy a jövőbeli problémákat elkerüljem. Jó formában vagyunk, így kell folytatnunk tovább, szem előtt tartva, hogy minden meccs más és megvannak a saját nehézségei. Egy olyan csapat ellen lépünk pályára, aki próbál kikeveredni egy trükkös időszakból.”

„Nehéz dolgunk lesz, mivel jól teljesítenek és az elmúlt meccseiken megmutatták, hogy elkötelezettek és megfelelő a hozzáállásuk. Soha nincs könnyű meccs. Nem tekintjük magunkat legyőzhetetlennek. Soha nem volt legyőzhetetlen csapat a futball történetében, bárki képes legyőzni bárkit, leginkább a kvalitásaival. A futball az elkötelezettségről és hozzáállásról is szól. Jelenleg jól játszunk, szeretnénk továbbra is így folytatni.”

„A futballban a folyamatosság nagyon fontos. Mindig meg kell küzdenünk ezzel a kihívással, hiszen nem mindig vagyunk a legjobb formánkban, nem tudunk mindig erős csapatteljesítményt letenni az asztalra. Néha túlságosan magunkra koncentrálunk, sok dolog van, amiben javulhatunk csapatként. Ha egyénileg nézzük, akkor pedig köszönettel tartozunk a játékosok szüleinek, hogy ilyen kiváló minőségű labdarúgókat neveltek.”

Ancelotti

„Nem igazán foglalkoztat, hogy a klub körül nyugalom és jó hangulat legyen. Én csak arra koncentrálok, hogy készen álljunk a nehéz pillanatokra, amik jönni fognak, efelől nincs kétségem. Készen kell állnunk. Tavaly kétszer is megtörtént már, és képesek voltunk gyorsan magunk mögött hagyni.”

„Jelenleg nincs élő fogadásom más játékosokkal, csak Valverdével. Fura volt számomra, hogy az ő kvalitásaival csak egy gólt szerzett az előző idényben. Nagyon bízom benne, számára természetes, hogy ilyen lövéseket eresszen meg. Asensióban is megvan ugyanez. Nagyon magas szinten teljesít. Nem szeretné tovább emelni a tétet, mert már az edzői licenszemet kockáztatom. (nevet) Megmaradok a tíz gólnál. Nagyon örülünk neki, mivel mindemellett egy remek ember is.”

„Beszéltem Kroosszal, nagyon nyugodt, januárban vagy februárban gondolja majd át a jövőjét. Szerintem maradni fog, nagyon boldog és jobban játszik mint tavaly. Akkor voltak fizikális gondjai a szezon elején. Jelenleg nagyon magas szinten játszik.”

„Asensio remekül teljesít. Motivált, játszani szeretne, ahogy mindenki más. A rendelkezésére álló percekben játszott és gólokat szerzett. Ő egy olyan játékos, akit bármilyen probléma és kétség nélkül kezdőbe lehet tenni.”

„Nagyon örülök, hogy láthatom majd Iscót, köszönthetem őt és láthatom játszani. Nagyszerű futballistája volt a Real Madridnak, remek ember.”

„Nem tudok arról, hogy sztrájk készülődne a LaLigában, most más dolgokkal kell foglalkoznom. Nem tudok erre mit mondani, de ha kicsit tanulmányoztam a helyzetet, majd válaszolok.”

„Ha a vb az ellenség, akkor minden csapat ellensége, amely a világbajnokságra játékosokat küld. A torna után majd meglátjuk, hiszen most még nem tudjuk, mi fog történni. A fáradtság egyénileg lesz majd kérdés, ha valaki korábban visszatér, több ideje lesz pihenni. Az, hogy az idény ezen szakaszában van a vb, azt jelenti, hogy a játékosok magasabb intenzitással vágnak bele mint korábban, a legjobb formájukban lesznek. Az ezt megelőző vb-ken fáradtak voltak, most maximális energiával érkeznek meg a tornára. A vb-nek hatása van az egyéni teljesítményre manapság, de az edzőnek a napi szintű döntéseket kell meghoznia, és azt a játékost kell pályára küldenie, akire szüksége van a győzelemhez.”

„Nem lep meg, hogy Sergio Ramos jó formának örvend. Még mindig a világ egyik legjobb középső védője. 36 éves, de a játék is változott. Manapság 40 éves korodig is játszhatsz. Maldini 40 évesen BL-t nyert. A játékosok jobban odafigyelnek magukra, tovább képesek játszani.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK