Rodrygo: Örökre itt akarok maradni

Luka Modrić és Rodrygo nyilatkozata a Barcelona elleni győzelem után.

Modrić:
„Nagyon örülünk a győzelemnek és a teljesítményünknek. Tudtuk, hogy nem sikerül majd minden úgy, ahogy szeretnénk, hiszen szeretik tartani a labdát, de ilyenkor mindent bele kell adni, jól kell védekezni és be kell ásnod magad. Mi pedig pont ezt tettük.”

„Mindezeken túl elöl nagyon erősek voltunk, három gólt is szereztünk. Boldogok vagyunk a teljesítményünk miatt, szerintem nagyon jól játszottunk.”

Modric

„Szeretnénk köszönetet mondani a szurkolóknak, amiért ilyen nagyszerű hangulatot teremtettek. Mit is mondhatnék róluk? Amikor a szurkolók mögötted állnak, az a legjobb dolog, amit játékosként el tudsz képzelni.”

„Ami Karimot illeti, mindannyian tudjuk, hogy mi fog történni hétfőn, és mindannyian azt akarjuk, hogy megtörténjen. Nagyon örülünk neki, reméljük, hogy megkapja az Aranylabdát, mivel nagyon megérdemi mindazért, amit véghez vitt.”

Rodrygo:
„Nagyon boldog vagyok, ahogy a többiek is. A Barcelona legyőzése mindig fontos. Tudtuk, hogy ez a egy fontos meccs lesz a tabella első helyére ugrás miatt. A gólomnak szintén örülök, így kell folytatnunk tovább. Akár az első helyen vagy, akár nem, keményen kell dolgoznod, nekünk pedig meg kell tartanunk a vezető helyet jó teljesítménnyel és olyan győzelmekkel mint a mai.”

„A korábbi meccseken folyamatosan kerestük a gólszerzés lehetőségét a mérkőzések végéig, ma sem tettünk másképp. Amikor betaláltak és ezáltal nehezebb lett minden, képesek voltunk még egyszer betalálni.”

Rodrygo

„Hihetetlenül boldog vagyok a gólom miatt. Arról álmodoztam, hogy sikerül betalálnom, és különleges érzés egy ilyen kiváló kapus ellen büntetőt értékesíteni. Ideges voltam a nyomás miatt, de betaláltam és ünnepeltem. Nagyon örülök, örökre itt akarok maradni.”

„Nagyon fontos, hogy a szurkolók segítenek nekünk, remélem, hogy a továbbiakban is így tesznek, pont úgy, mint az előző idényben. Amikor egyesítjük az erőinket a szurkolókkal, minden úgy alakul, ahogy szeretnénk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK