Egytől egyig: Sahtar Donyeck – Real Madrid (1-1)

A tegnapi meccsnek két pozitívuma volt: az egyik, hogy Rüdiger a véres jelenet után a saját lábán hagyta el a pályát, a másik, hogy megvan a továbbjutás. Nem volt egy szép vagy szórakoztató meccs, de megpróbáltunk értékelni.

Csapatok

Sahtar Donyeck – 7,5 (olvasói pontszám: 7,2)
Az utóbbi években többször is borsot törtek a Real Madrid orra alá, és most sem álltak messze attól, hogy legyőzzék a blancókat. Végig nagyon szervezettek voltak, pontosan tudták, hogyan tudják megfojtani a Real támadásait. Jól zárták le a területeket, végig kemények voltak, valamint előrefelé is kreatívan és gyorsan játszottak. Külön kiemelném Zubkovot, aki nagy meccset játszott, gólt szerzett és nehezen tudták őt megfogni. Remekül összerakta ezt a csapatot Jovićević, nagy harcot fognak vívni a Lipcsével a továbbjutásért.

Real Madrid – 6 (olvasói pontszám: 5)
Az idei szezon eddigi leggyengébb produkciója volt ez. Nagyon rosszul játszott a csapat, sokszor szervezetlenül, egymást meg nem értve, és kicsit “beleszarok” módon hozták le a srácok a 90 percet. Persze nem ez az első Real Madrid meccs, mikor azt éreztem a TV előtt ülve, hogy ők csak túl akarnak lenni ezen. Ami bizonyos szempontból érthető is, hiszen eléggé megterhelő ez a vb előtti 2 hónap – gondoljunk bele, mi lesz itt a vb után… Ettől függetlenül mélyen tudása alatt játszott a legtöbb játékos, és sokszor nem is tudtak mit kezdeni az ukrán csapat szervezett, agresszív védekezésével és a gyors, kombinatív kontráikkal. Azért temetni nem szeretném a csapatot, mert a végén csak sikerült megmenteni egy pontot. Ilyenkor persze gyakran elhangzik, hogy “ez a Barca ellen kevés lesz”, ami igaz, de egyrészt minden meccs más, másrészt meg biztos vagyok benne, hogy összekapják magukat a srácok. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Antonio Rüdiger –  9 (olvasói pontszám: 8,1)
A német hátvéd szó szerint vérét adta a csapatért és azért egy pontért, ami végül továbbjutást is érte. Sokat gondolkodtam rajta, hogy ő vagy Kroos legyen-e a meccs legjobbja, aztán a 95. percben szerzett gólja volt a mérleg nyelve. Rüdiger egész meccsen stabilan és kőkeményen játszott, a levegő ura volt, több fontos szerelést is bemutatott, előrefelé is jól építette a támadásokat, sőt, egy korábbi Kroos-beadás utáni fejese sem sokkal ment mellé. Példaértékű a hozzáállása, egy igazi harcos, aki nagyon gyorsan megértette, mit is jelent a Real Madrid mezében futballozni. Volt már Zorro-álarca, most lett egy Zorro-vágása is, de remélhetőleg hamar felépül.

Andriy Lunin – 6,5 (olvasói pontszám: 6,1)
A bekapott gólról nem tehetett, emellett volt egy nagy védése is a 64. percben, mikor leszedte a labdát Traore lábáról. Volt ugyan egy-két bizonytalan megmozdulása, például Zubkov távoli lövésénél, de összességében teljesen rendben volt a teljesítménye, jól lépett ki a beadásokra és a játékba is be lehetett őt vonni. Ez a néhány meccs biztosan jó tesz a fejlődésének, és mivel Courtois játéka még mindig kérdésés, ezért könnyen lehet, hogy Lunin az El Clásicón is bizonyíthat.

Lucas Vázquez – 6 (olvasói pontszám: 5,9)
Zubkov gólja előtt mellőle érkezett a beadás, ettől függetlenül nem volt rossz meccse Lucasnak. Volt egy nagy szerelése is, mikor Mudrykot állította meg fontos pillanatban, emellett a támadásokban is hasznos tudott lenni, egy gólpasszt is kioszthatott volna, ha Vini pontosabban fejel. Az viszont még mindig az idegeim utolsó húrjait pengeti, mikor a beadásaival az ellenfél első emberét találja telibe.

Nacho – 8 (olvasói pontszám: 7,6)
Remek párost alkottak Rüdigerrel. Nacho is végig stabilan, keményen játszott és jól hatástalanította az éppen arra érkező Sahtar-támadót. Öt labdaszerzést mutatott be, és nagyon magabiztosan irányította a védelmet még úgy is, hogy az egész meccsen magasan játszott a csapat. Mondhatnám úgyis, hogy egy klasszikus Nacho-teljesítmény volt.

Ferland Mendy – 4,5 (olvasói pontszám: 4,2)
Rüdigernek köszönhetően még mindig jól mutat Mendy statisztikája, miszerint, ha a francia kezdőként kap lehetőséget, akkor nagyon ritkán szenved vereséget a Real Madrid. Pedig Mendy most sokat tett azért, hogy lerontsa ezt a statisztikát. Először majdnem lemaradt a második félidőről, aztán mire észbekapott, elfelejtette, hogy a futballban engedi a szabálykönyv, hogy felugorjon és kifejelje a labdát. Ennek az eredménye egy Zubkov-gól. A hibák pedig ilyenek, ez marad meg az embereknek, ráadásul nem ez az első eset, hogy Mendy rosszul méri fel a beadást. Ettől függetlenül nem volt ez egy botrányos teljesítmény, de messze elmaradt magától, indokoltnak éreztem a cseréjét.

Aurélien Tchouaméni – 5,5 (olvasói pontszám: 5,4)
A korábbi meccsekhez képest még egy kicsit romlott a teljesítménye, nem tudta megadni azt az egyensúlyt a csapatnak, amire szüksége lett volna, sokszor simán átrohant a Sahtar a középpályán. Tchouaméni is sok hibával játszott, egyszerű passzokat rontott és többször a híres, nevezetes tolódással is voltak problémái. A Barca ellen bízom benne, hogy újra biztos pontja lesz a középpályának.

Toni Kroos – 9 (olvasói pontszám: ​​​​​​​7,3)
Egy újabb mestermunka Tonitól. Nézzük a tényeket: 139 labdaérintés (legtöbb), 108 pontos passz (legtöbb), ebben a statisztikai mutatóban egyébként Lucas és Rüdiger követte Kroost, mindkettőjüknek 58 pontos passza volt. De folytatva a sort, Kroos kialakított öt helyzetet, volt három lövése és egy gólpassza is. Kulcsszerepe volt a támadások építésében. De Toni emellett védekezésben is jeleskedett, sőt, ragyogó teljesítményt láthattunk róla. Neki volt a legtöbb (4) sikeres szerelése és Nachóval együtt ők szerezték meg a legtöbb eladott labdát (11). Ja, és azt se felejtsük el, hogy mindeközben Kroos futott 12 km-t. A most futó szezonban nálam ő az egyetlen biztos pont, aki eddig minden meccsen hozta a tőle elvárható teljesítményt.

Fede Valverde – 6 (olvasói pontszám: ​​​​​​​5,9)
A letámadásoknál többször is sikerült nyomás alá helyeznie a védőket, de ezenkívül sajnos nem tudott most akkora hatással lenni a csapat támadásaira, mint a korábbi meccseken. A pálya közepén nem igazán volt területe a szervezetten védekező Sahtar játékosok között, de még így is volt egy távoli lövése, amit Trubin tolt szögletre. 

Rodrygo – 5,5 (olvasói pontszám: 5,2)
Ismét kezdőként kapott lehetőséget, ezúttal papíron a pálya jobb oldalán. Azért papíron, mert aztán láthattunk, hogy folyamatosan cserélték a pozíciójukat Benzemával és Hazard-ral, aminek viszont egy-két szép összjátékot leszámítva, nem volt eredménye.

Eden Hazard – 4 (olvasói pontszám: ​​​​​​​3,6)
Szeptember 11. óta először kapott kezdőként lehetőséget, 57 percet töltött a pályán. 2021 decembere óta nem játszott végig 90 percet. A tegnapi találkozón mindössze 19 passz került a neve mellé, ezek közül egy történt a támadóharmadban. Sokszor eltűnt, nem tudták őt megjátszani a labdákkal, nem lepett meg, hogy lehozta őt Ancelotti. Az sem igazán növeli Hazard önbizalmát, hogy egyetlen kapura lövése sem volt. Nagyon szurkoltam neki, de egyre kevésbé érzem, hogy látunk még tőle jó meccseket, jó teljesítménnyel.

Karim Benzema – 5,5 (olvasói pontszám: 4,6)
Nem ezért a meccsért fogja néhány nap múlva megkapni az Aranylabdát. Sokat változtatta a helyét, visszajött labdákért, vagy a szélre kimozgott, de Karim sem tudta feltörni a Sahtar védelmét. Rodrygóval és Hazard-ral egy-két kivételtől eltekintve nem igazán értették meg egymást. Hiányzik az igazi Benzema.

Cserejátékosok

Luka Modric – 6 (olvasói pontszám: ​​​​​​​5,9)
Ancelotti beküldte őt, hogy stabilizálja a középpályát, viszont Modric sem tudott mit kezdeni az agresszív, betömörülő ellenféllel szemben. Sőt, egyszer-kétszer olyan technikai hibákat láttam tőle, amire szerintem 5 évente van példa.

Vini Jr. – 5,5 (olvasói pontszám: ​​​​​​​5,2)
Annyira hozzászoktam, hogy mindig kezdő, hogy nagyon furcsa volt őt látni csereként beállni. Az elmúlt néhány meccsen nem érzem benne, hogy teljesen ott lenne fejben, rossz döntések, felesleges cselek, rossz passzok. Tegnap bármennyire is lendületet próbált hozni a szélre, ugyanazokat a hibákat láttam tőle, mint az elmúlt meccseken. Ennek ellenére volt egy-két veszélyes beadása, és akár gólt is fejelhetett volna Lucas passza után. Remélem, megfelelően rápihent az El Clásicóra.

Eduardo Camavinga – 6 (olvasói pontszám: 5,7)
A tőle már megszokott lendülettel szállt be a meccsbe, próbálkozott is megindulásokkal, oldalváltásokkal, de mindig odaért egy ukrán játékos. Amit hiányoltam tőle, azok a távoli lövések, talán többször is lett volna rá lehetősége, de tolt még egyet, vagy oldalra passzolta a labdát.

Marco Asensio – 5 (olvasói pontszám: ​​​​​​​5,2)
Az egyetlen játékos, aki még Hazardnál is kevesebb lehetőséget kapott az idei szezonban. Sokszor próbált magának kialakítani lövőhelyzetet, bíztam is benne, hogy egyszer elsül az a balos, de egy láb mindig odaért…

David Alaba – 5,5 (olvasói pontszám: ​​​​​​​5,3)
Indokoltnak éreztem a cserét, de aztán ő sem tudta megváltani a balszélen a világot. 

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 6 (olvasói pontszám: 5,3)

Örültem, hogy ismét megforgatta kicsit a csapatot, kell is frissítés, hogy ne legyenek majd sérülések és a keret minden tagja, amennyire lehet, formában tudjon maradni. Következetes volt, hiszen többen pihentek, akik a hétvégi meccsen játszottak, és kezdőként kaptak lehetőséget, akik akkor pihentek. Elmondása szerint minden cserét előre elterveztek, de igazából indokoltnak is éreztem mindet. Amit az ő felelősségének tartok, az az, hogy ennyire lötyögősre vették a srácok a mérkőzést. Muszáj lesz őket mentálisan is frissen tartani, mert nagyon sűrű a menetrend a következő hetekben.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK