Ancelotti: Minél előbb megvan a továbbjutás, annál jobb

Kedd este Varsóban, a Sahtar Donyeck ellen lép pályára a Real Madrid a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.

A mérkőzés

"Ilyen sűrű menetrend mellett az az igazi kihívás számunkra, hogy minden játékos megfelelő állapotban érkezzen meg a soron következő mérkőzésre. Fontos, hogy azt is megfelelően mérjük fel, ki mennyire fáradt. Az utolsó edzésünk nagyon fontos lesz ilyen szempontból is, utána pedig majd meg tudom mondani a kezdőcsapatot, ami képes megnyerni a meccset. Meg lesz a lehetőségünk, hogy már most bebiztosítsuk a továbbjutásunkat."

"A továbbjutás a szezonunk első célja, minél előbb megvan, annál jobb. Utána több energiánk maradhat a bajnokságra koncentrálni. De közben egy percre sem szabad elfelejteni, hogy ez a Bajnokok Ligája, ahol a Real Madrid nem engedheti meg magának a gyenge teljesítményt. Ha szerencsénk lesz holnap, és továbbjutunk, akkor is ugyanolyan mentalitással megyünk majd neki a hátralévő két meccsnek is."

Mi a terv Vinivel és Benzemával?

"Vini az egyik játékos, akire oda kell figyelnem, mert eddig minden meccsen játszott, és szombaton is pályára lépett. Benzema jól van, és biztosan játszik holnap este, ahogy Kroos és Mendy is. Legutóbb ők pihentek, úgyhogy most frissebbek."

Rotáció

"Ez egy elég nehéz kérdés. A játékosok olykor dühösek, és kifejezik a saját habitusuk szerint a nemtetszésüket. A csapat összes tagja pozitívan reagál a döntéseimre, ez pedig azt mutatja, hogy mindannyian a csapatra és a közös sikerekre koncentrálnak. Ezidáig senki sem dobta be a törölközőt. Mindenki mindig tiszteletben tartja a döntésemet, és ez a legfontosabb dolog. A játékosoknak joguk van haragudni az edzőre, de az nem jó, ha ez személyeskedésbe megy át."

A Sahtar helyzete és az ukrán háború

"Beszéltem Jovićevićcsel az első meccsen. Sokat szenvednek, hogy megfelelőn fel tudjanak készülni a meccsekre. Minden tiszteletem az övék, amiért ilyen körülmények között is ilyen kemény munkát végeznek. Az ilyen kihívások közepette is futballozni szeretnének, és helytállni, hogy ezzel is adjanak valamit a klubnak és az ukrán embereknek."

Courtois felépülése

"Már sokkal jobb állapotban van, beszéltem vele, mielőtt elindultunk Madridból. Csütörtökön már edzésbe áll, és ott lesz a vasárnapi meccsen."

Lunin

"Vele is beszélgettem. Jól érzi magát, és jól is teljesít. Még nagyon fiatal és elképesztő tehetséggel van megáldva. Ezek a meccsek pedig nagyon hasznosak, mert tudást és tapasztalatot szerezhet. Idáig erre nem volt lehetősége. Minden kvalitása megvan, amire egy kiváló kapusnak szüksége lehet. Egy félénk srác, nem beszél sokat, de teljesen természetes, hogy megviselik ők a hazájában történő dolgok. Mi annyit tehetünk, hogy mellette állunk, és bármire is van szüksége, segítünk neki."

Eden Hazard

"Lehet, hogy kezd holnap, de az is lehet, hogy nem. Még nem vagyok teljesen biztos a kezdőcsapatban. Azok a játékosok, akik mostanában kevesebbet játszottak, pályára fognak lépni holnap, és mindenkit kiértékelünk majd az edzői stábbal és az orvosi csapattal."

Barcelona vs Celta Vigo

"Nem láttam a meccsüket, de néha akkor is győztesen hagyod el a pályát, ha nem adtál ki magadból mindent. A motiváció és a mentális felkészülés a kulcsa mindennek. Akkor tudod megmutatni az igazi karakteredet és versenyképességedet, amikor olyan meccseket is meg tudsz nyerni, amikor 90 percen át szenvedsz. Manapság sokkal kiegyenlítettebbek a mérkőzések. Szinte az összes csapat jól megszervezi a védekezését, és nehéz betalálni a kapujukba."

A kezdő korai kihirdetése előny az ellenfélnek?

"Ahogy eddig, úgy most is két órával a meccs előtt fogok kezdőt hirdetni. A csapatmegbeszélés a meccs előtt két órával kezdődik, ekkor szoktam elmondani a kezdőcsapatot is. Ebben a tekintetben semmi sem változott. Ezt már régóta így csinálom, nincs benne semmi. A modern fociban pedig olyan, hogy titok, nem létezik."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK