Beharangozó: Atlético Madrid – Real Madrid

A Real Madrid ezidáig minden tétmérkőzését megnyerte a 2022/23-as idényben, most a LaLiga 6. fordulójában szeretnének diadalmaskodni, méghozzá a városi rivális ellen.

Komoly teszt vár az eddig hibátlan, egyben listavezető Real Madridra a válogatott szünet előtt, hiszen ezúttal az Atlético Madrid lesz Carlo Ancelotti csapatának ellenfele, ráadásul a mérkőzésnek a Cívitas Metropolitano ad otthont. A habfehérek öt bajnoki győzelemmel, valamint két győztess meccsel a hátuk mögött a Bajnokok Ligájában, eggyel pedig az UEFA-szuperkupában érkezhetnek meg az ősi rivális otthonába. 

Carlo Ancelotti serege jó formának örvend, most pedig egy újabb győzelemre vadászik, ezúttal a madridi derbin. A királyiak a liga egyetlen olyan csapata, amely minden egyes eddigi bajnokiját megnyerte. Tette mindezt 15 lőtt góllal, ami mérkőzésenkénti hármas átlagot jelent. 

“A derbi egy különleges mérkőzés, így is közelítjük meg” – mondta Carlo Ancelotti a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. Az olasz mester már a keretét is megnevezte, melynek nem tagja Benzema és Lucas Vázquez sem, akik sérülés miatt nem bevethetők. Ott van viszont Vini Jr., aki az elmúlt négy mérkőzés mindegyikén meg tudta zörgetni a hálót. 

Az Atlético egy hétközi vereséget követően készül a mérkőzésre, hiszen a Bajnokok Ligájában vereséget szenvedtek a Leverkusen ellenében. A bajnokságban viszont öt mérkőzésből hármat nyertek, emellett egy döntetlenjük és egy vereségük van mostanáig. A Metropolitanóban két győzelmet tudnak felmutatni, a Celtát 4-1-re, míg a Porto csapatát 2-1-re verték hazai pályán. A csapat legjobb góllövőiként Griezmannt és Moratát tarthatjuk számon, mindketten három találattal segítették eddig csapatukat. 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK
Joselu és Vini Jr.
Tovább

A Granada elleni keret

Carlo Ancelotti az alábbi játékosokat nevezte a szombati bajnoki mérkőzésre. A keret Kapusok: Courtois, Lunin, KepaVédők: Carvajal, Militão, Nacho, Lucas Vázquez,…