Vini Jr.: A rasszistáknak most újra megismétlem, hogy nem fogom abbahagyni a táncot

Vinícius az elmúlt napokban a hírek, valamint a közösségi média kommentszekcióinak kereszttüzébe került. Rengetegen pártolják, de sokan támadják. Megmutatjuk, hogy mi váltotta ki mindezt, illetve közöljük Vini hivatalos reakcióját is.

A futball berkein belül – mind a játékosok, mind pedig a szurkolók körében – az elmúlt napok egyik legfelkapottabb témája lett a játékosokat továbbra is érő rasszizmus, ami ezúttal Vinícius gólörömei miatt szolgáltathat vitatémát világszerte. 

Az egész ügy a Mallorca elleni mérkőzés közben, illetve azt követően robbant ki, ahol az ellenfél edzője arra kérte a játékosait, hogy okozzanak sérülést Vininek, sőt az a mondat is elhangzott, hogy törjék el a lábát. A brazil támadó gólörömével akadt mindenkinek a legnagyobb problémája: a tánca megalázza az ellenfelet. Erre reagált a Spanyol Ügynökök Szövetségének elnöke is, a következőképpen: "Viníciusnak tisztelnie kelle az ellenfelet. Ha táncolni akarsz, menj a brazíliai Sambadrome-ba. Ha Spanyolországban vagy, akkor tisztelned kell az ellenfelet, nem pedig majmot játszani."

A nyilatkozatot követően rengeteg játékostárs, edző, újságíró állt ki Vini mellett, és most, néhány nap elteltével maga a játékos is reagált az elhangzottakra: 

“Ameddig a bőrszín fontosabb, mint a szemekben lévő csillogás, addig lesznek háborúk” – ez a mondat rá van tetoválva a testemre. Ennek a mondanivalója örökre a fejembe égett. Ez az a hozzáállás és filozófia, amit a mindennapjaimban próbálok követni. Aztán néhányan azt mondják, hogy a boldogság idegesítő. Egy győzelemre éhes, fekete bőrű brazil játékos boldogsága Európában még inkább zavaró. De nekem a győzelem a legnagyobb vágyam, az arcomon lévő mosoly és a szememben lévő csillogás sokkal többet jelent, mint ez. El sem tudjátok képzelni.

A rasszizmus és a idegengyűlölet áldozata lettem egy nyilatkozatban, ezek közül egyik sem tegnap kezdődött. Hetekkel ezelőtt elkezdték bűnként beállítani a táncaimat. De ezek a táncok nem a sajátjaim, ezek a táncok Ronaldinhótól, Neymartól, Paquetától, Griezmanntól, João Felixtől, Matheus Cunhától, brazil funk és szamba művészektől, reggeaton énekesektől és afroamerikaiaktól származik. Ezekkel a táncokkal ünnepelhetjük a kulturális sokszínűséget az egész világon. Ezt fogadjátok el és tartsátok tiszteletben. Nem fogom abbahagyni.

Egy olyan országból jövök, ahol hatalmas a szegénység, ahol az embereknek nincs lehetősége az oktatásra, és sok esetben étel sincs az asztalukon. Nem gyakran választom a nyilvánosságot, hogy reagáljak egy kritikára. Amikor támadások értek, nem beszéltem. Amikor dicsértek, akkor sem beszéltem. Ehelyett keményen dolgoztam. Nagyon sokat dolgoztam. A pályán és azon kívül is.

A saját költségeimen segítettem egy applikáció fejlesztésében, ami megkönnyíti a tanulást a gyerekeknek az iskolákban. Alapítottam egy iskolát, ami a nevemet viseli. És ennél is sokkal többet fogok tenni még az oktatásért. Szeretném, ha a következő generáció – hozzám hasonlóan – megfelelően fel lenne készülve arra, hogy harcoljon a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen.

Mindig igyekszem profiként és példaértékű állampolgárként viselkedni. De ez nem hoz kattintásokat, nem lesz belőle trend az interneten és nem is motiválja arra a gyávákat, hogy ne támadjanak olyan embereket, akiket nem is ismernek. Aztán a történetnek mindig ugyanaz a vége, egy bocsánatkérés azzal a felütéssel, hogy “félreértették a mondandómat”. A rasszistáknak most újra megismétlem: nem fogom abbahagyni a táncolást. Legyek akár a Sambadrome-ban vagy a Bernabéuban, vagy akárhol a világon. 

Szeretettel és nagy mosollyal az arcán,
Vini Jr."

Forrás: Twitter
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK