Ancelotti: A Real Madrid történelme magáért beszél

A Real Madrid kedd este 9 órakor a Celtic vendégeként kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligájában. A találkozó előtt Carlo Ancelotti osztotta meg gondolatait.

A mérkőzés

„Nehéz mérkőzés lesz, jó formában vannak és jól teljesítenek. Nagy intenzitással játszanak. Mindent tudunk róluk, felkészültünk és készen állunk arra, hogy megfelelően kezdjük a csoportkört.”

„A Real Madridot mindig is tisztelték és tisztelni fogják ebben a sorozatban. Nem csak a tavalyi siker miatt, hanem a klub történelme miatt, ami magáért beszél, ha ezt a versenysorozatot nézzük. Nagy lelkesedéssel vágunk neki az idénynek, de nem tudjuk, mit hoz a jövő. Tovább kell jutnunk, meg kell nyernünk a csoportunkat. Meglátjuk, mi történik a világbajnokság után.”

Celtic

„Nem fognak változtatni a stílusukon és a hozzáállásukon. Támadni fognak, de nem aggódunk a védekezés miatt, mert erősek vagyunk ebben a tekintetben. A tavalyi sikerünk egyik kulcsa a remek védekezésünk volt. Egyszerre kell jól támadnunk és védekeznünk. Ezt tesszük holnap is.”

Sosem győzött még a Celtic Parkban

„Bizonyítottan nehéz itt nyerni a csapataimmal, efelől nincs kétségem. Többször is jártam már itt, a csoportkörben, a nyolcaddöntőben… Nagyon nehéz pálya ez, de a hangulat elképesztő. Szeretem, amikor a csapataim ilyen atmoszférában játszanak. Remélem, végre sikerül győzelmet is aratnom itt.”

Carlo Ancelotti

A csoport

„Nem könnyű ez a csoport, mert tökéletesen ismerjük az ellenfeleinket. A Celtic remekül teljesít és tisztelnünk kell őket, ahogyan a Lipcsét és a Sahtart is. A korai szakaszokban mindig születnek meglepetésszerű eredmények. Tavaly például hazai pályán szenvedtünk vereséget a Sheriff ellen. Tiszteljük az ellenfeleinket, szoros küzdelem várható.”

Modrić

„Ő egy nagyszerű játékos remek személyiséggel. Európa egyik legjobbja. 37 éves lesz szeptemberben és remélem, meghív a bulira. Karrierje során nem érte komolyabb sérülés és ő az európai futball egyik legjobb középpályása.”

Kezdőcsapat a Celtic ellen

„Nem tudom megmondani, ki kap majd szerepet, de lehet, hogy változtatok néhány helyen. Akár ez is megtörténhet.”

A fogadóirodák csak ötödik esélyesként számolnak a csapattal

„Nem lep meg, hogy csak ennyire taksálnak bennünket, ezt jó jelnek veszem, mert tavaly még ennyire jó szorzóink se voltak és megnyertük a trófeát. A végsőkig küzdeni fogunk és remélhetőleg a döntőben is játszhatunk majd.”

Hogyan befolyásolja a világbajnokság a felkészülést?

„Nem hiszem, hogy bármilyen gondunk lenne a világbajnokságig, mert a játékosokat motiválja az, hogy jó formában érkezzenek a tornára. A kérdés az, hogy a világbajnokság után milyen állapotban térnek vissza.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK