Rodrygo: Örülök, hogy segíthetem a csapatot, amikor igazán szükség van rám

A Real Madrid 2-1-s győzelmet aratott a Betis ellen, köszönhetően Vini Jr. és Rodrygo találatainak. A lefújást követően a második találat szerzője, illetve Fede Valverde nyilatkozott.

Rodrygo

A mérkőzés

„Nagyon elégedettek vagyunk. Tudjuk, hogy ez még csak a kezdet, de már ez is a kemény munka eredménye. Három meccset játszottunk idegenben, most végre a szurkolóink előtt szerepelhettünk és legyőztünk egy nehéz ellenfelet. Reméljük, tudjuk tartani ezt.”

„Örülök, hogy ismét betaláltam és segíthettem a csapatot, amikor igazán szükség volt rám. Sérülésből tértem vissza és minden nappal egyre jobb leszek. Jobban játszottam, mint az előző mérkőzésen és készen állok a következőre.”

Versengés Valverdével

„Mindig kezdeni akarok. Keményen edzek továbbra is és igyekszem jól teljesíteni a meccseken. Tudom, mit kell tennem ahhoz, hogy a kezdőben szerepeljek. Valverde egy nagyszerű játékos és képes a középpályán is szerepelni.”

Visszatérés a Bajnokok Ligájába

„Már alig várjuk. Nagyon erős csapatunk van, a kezdők és a cserék egyaránt kiválóak. Két meccsünk van a héten és élvezzük ezt, mert mindig játszani akarunk, de pihennünk és edzenünk is kell. Nagyon jó a keretünk minden poszton, folytatjuk a kemény munkát, mert minden adott ahhoz, hogy tökéletes évünk legyen.”

Rodrygo

Valverde

A mérkőzés

„Az edző azt kérte, hogy úgy tegyek hozzá a meccshez, ahogy tudok. Lehet ez egy gólpassz, egy gól, nyomásgyakorlás elöl, segítség a védelemben. Azt akarta, hogy friss energiát adjak a csapatnak, a szélen segítve a támadást. Percek teltek el a gól előtt. Néha egy kicsit pihenned kell, mert vezet a csapat, fáradtok és készen kell állnotok mindenre.”

„Középen képes vagyok segíteni védekezésben és támadásban egyaránt, ahogy történt most a gól előtt is. Mélyebb pozícióból előre tudok törni, mert nem figyelnek rám annyira. Néha a szélen úgy érezheted, hogy jobban vigyáznak rád és nagyobb nyomást helyeznek rád az egy az egy elleni szituációkban. Próbálok alkalmazkodni, de jobban élvezem, ha középen játszhatok.”

Visszatérés a Bernabéuba

„Nagyszerű volt a szurkolóink előtt játszani, ahogy az is, hogy közelebb lehettünk a családunkhoz. A Bernabéuban, az otthonunkban játszani csodás volt. Ismét győzelmet aratni ebben a csodálatos stadionban a szurkolóink előtt remek érzés, megérdemelték.”

Nehéz menetrend

„Ugyanolyan szenvedéllyel vágunk az idénynek, mint tavaly. Mindig a BL megnyerése a célunk és büszkék vagyunk arra, hogy mi vagyunk a címvédők. Profik vagyunk, igyekszünk felkészülni arra, hogy háromnaponta játszunk. Továbbra is szerényen dolgoznunk kell és fejlődnünk csapatként. Nagyon erős együttes leszünk idén.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK