2022. October 1., Saturday

Ancelotti: Egy edzőnek öröm ilyen játékosokat irányítani

  • Doman Gergő
  • Aug. 11, 2022, 9:59 a.m.
Az UEFA-szuperkupa győzelem után Carlo Ancelotti is értékelte a mérkőzést.

A mérkőzés

"Nem ez a meccs kellett ahhoz, hogy megmutassuk, mennyire erős csapatunk van. Enélkül is motiváltak vagyunk és továbbra is a győzelem a célunk. A mérkőzés sokkal nehezebb volt, mint előzetesen gondoltuk. Az első félidőben megpróbáltuk a labdát a csapatrészeik közé eljuttatni. Alaba gólja után kezünkbe vettük az irányítást, nem kockáztattunk és kontrolláltuk a meccset. Hátul továbbra is magabiztosak vagyunk, ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt három döntőben nem kaptunk gólt.

"Az öltözőben mindenki boldog, nagyon jó közösség alakult ki, egy edzőnek öröm ilyen játékosokat irányítani. A mérkőzések jól sikerültek, a győzelmek pedig segítenek abban, hogy az öltözőben még jobb legyen a hangulat."

Fejlődés tavaly óta

"Egy évvel ezelőtt senkinek sem volt akkora önbizalma, mint most. A csapat rengeteget lépett előre és fejlődött, de természetesen mindig van mit csiszolgatni. Az viszont biztos, hogy jobbak vagyunk, mint az előző idényben."

Karim Benzema

"Senki sem kételkedik Karimban, ő a legfontosabb és a leghatékonyabb játékosunk. Sőt, az egész világon. Nagy szerepe volt abban, hogy megnyertük a Bajnokok Ligáját. Bár nem lőtt akkor gólt a döntőben, de előtte rendkívül fontos találatokat szerzett. Három gól a Citynek, a Chelsea-nek és a PSG-nek. Nem is kívánhatnánk nála jobbat."

Rotáció

"Igen, ebben a szezonban egy kicsit többet fogunk rotálni."

Az első gól

"A hosszú kapufától visszafejelt labdából született a gól. Ez egy tudatosan felépített szituáció volt, tudtuk, hogy a hosszúra ívelt labdák a gyengepontjaik. A legfontosabb az volt, hogy Casemiro ott volt, bár ez volt megbeszélve, szóval nem véletlenül volt ott."

David Alaba

"Alaba megváltoztatta a meccset. Egy tapasztalt, taktikailag érett és jól alkalmazkodó játékosról beszélünk, aki nagyon jól helyezkedik és a védelem vezére. Nagyon jól irányítja a védekezést. Sokat fejlődött ebben ahhoz képest, mikor a Bayernnél dolgoztunk együtt."

Az edzői stáb

"Egyedül nem tudnám ezt a munkát elvégezni, szükségem van másokra is, hogy megfelelő legyen a fizikai felkészítés, a taktikai felkészítést. Mindenkiben megbízom és szeretek másokra is felelősséget bízni. Nagyon jól teljesítünk, rendkívül erős a csapategység."

Casemiro az MVP

"Én nem kérdeztem, ő pedig nem is mondott semmit arról, hogy leigazoltuk Tchouaménit. Szerintem is ő volt a meccs legjobbja, megérdemelte az elismerést. Nagyon jó meccset játszott, és a védekezésből támadásba való átmenetet nagyon jól kontrollálta. Tchouaméni egy remek játékos, aki sokat fog tanulni Casemirótól."

Felkészülés

"Ez a szezon egy különös szezon lesz. A játékosok koncentráltak, néhányan majd mennek a világbajnokságra, és mindent beleadnak, hogy minden meccsre készen álljanak. Nem lesz semmi probléma a vb előtt, aztán majd meg kell néznünk, milyen állapotban lesznek a játékosok a torna után. Normális esetben elmennek nyaralni a vb után, de ez most nem így lesz."

Ülve ünneplés Casemiróval és Militãóval

"Fáradt voltam és volt egy kis problémám a térdemmel, ezért nem álltam. Inkább leültem melléjük beszélgetni és viccelődni. Egyébként Militão is nagyszerű meccset játszott."


Hozzászólások

Tabella