Modrić: Örülök, hogy most már mindenki elismeri Benzemát

A szerda esti UEFA-szuperkupa döntő előtt Modrić is nyilatkozott. Beszélt a mérkőzésről, kiért a korát firtató kérdésekre, és elmondta azt is, mit irigyel leginkább Benzemától.

A mérkőzés

"Nagyon kemény út áll mögöttünk, de egyben nagyon szép is volt ez a menetelés. Izgatottan várjuk a holnapi találkozót, hiszen máris lehetőségünk nyílik megszerezni egy újabb trófeát. Nagyon jól sikerült a felkészülés, mindent bele fogunk adni."

A kor és a közeledő vb

"Ahhoz, hogy ilyen magas szinten tudj játszani, rendkívül elkötelezettnek kell lenned. Erről szól a profi futball, profin kell viselkedned a pályán és a mindennapi életben is. És mi pontosan ezt tesszük. Készen állunk, hogy egy újabb csodás szezont produkáljunk és ismét kihozzuk magunkból a legtöbbet."

"Nem gondolom, hogy a kor egy probléma lenne. Az a lényeg, amit a pályán teszel. Nem beszéltem Carlo Ancelottival arról, hogyan ossza be a játékidőmet. Tudja jól, hogy szeretek a pályán lenni, tudja, hogy jól érzem magam, és hogy mindent megteszek a csapatért. Az pedig, hogy a szezon közben lesz egy világbajnokság, nem változtat semmin. Készen kell állnom, jól kell edzenem és ennyi."

Az UEFA-szuperkupa fontossága

"Ez egy nagyon fontos trófea. Minden egyes trófea fontos számunkra. Máig emlékszem, ahogy legutóbb elveszítettük az Atleti elleni Szuperkupa-döntőt, nem akarom azt érezni mégegyszer. Mindent bele fogunk adni, hogy jól kezdjük a szezont."

Benzema

"Mindent imádok, amit Karim képvisel. Amikor ideérkeztem, azt hittem, hogy jól ismerem őt a TV-ből, de csak a mindennapi közös munka közben láttam igazán, mennyire kivételes játékos. Egy lenyűgöző tehetség. Örömmel tölt el, hogy most már mindenki elismeri ezt, amit mi már régóta tudunk. Én a góljaira vágyom, hiszen nekem nem sok van, neki meg rengeteg."

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK