2022. June 25., Saturday

Tchouaméni a PSG 12 milliós ajánlatát utasította vissza a Real Madridért

  • Zs. Csaba
  • June 18, 2022, 9:20 a.m.
Tchouaméni sokak szimpátiáját kivívta már azzal is, hogy első szavait a blancók kötelékében spanyolul mondta el, ám most az átigazolása kapcsán is olyan információk láttak napvilágot, ami miatt hamar a szurkolók kedvencévé válhat a francia középpályás.

Azt tudjuk, hogy Aurélien Tchouaméninek a Liverpool heteken át udvarolt az idény befejezése előtt, ám időközben a PSG is beszállt az érte vívott harcba. A francia gigász akkor környékezte meg a középpályást, amikor a Real Madriddal való tárgyalások már előrehaladottá váltak. 

Azt is hallottuk már, hogy Mbappé is megpróbálta meggyőzni válogatottbeli csapattársát arról, hogy számára a PSG a legmegfelelőbb hely a folytatásra - sikertelenül. Tchouaméni ugyanis mindvégig tudta, hogy mire vágyik, tudta, hogy mit csinál, ennek eredményeképp pedig már túl is van madridi bemutatásán. 

A Real Madrid ifjú szerzeménye először visszautasított egy igen kecsegtető ajánlatot, majd Mbappé győzködésére is nemet mondott. 

A PSG, részben egy brutális keret érdekében, részben pedig a Real Madrid dolgának megnehezítése céljából egy nettó 12 millió eurós szerződést tett le Tchouaméni asztalára. Ez sem volt elég, hiszen az ifjú titán végül a blancók ajánlatára bólintott rá, még úgy is, hogy sokkal csekélyebb összeg szerepelt a papírokon. A pontos fizetése nem ismert, de azt tudni lehet, hogy valahol évi 6 és 7 millió euró közé tehető, és a következő hat idényre szól. 

Nos, erre mondják talán, hogy a pénz nem minden. 


Hozzászólások

Tabella