Hivatalos közlemény: BL-döntő

A klub hivatalos közleménye a BL-döntőt megelőző és követő események kapcsán.

A május 28-án a Stade de France környékén, bejáratainál, sőt, még a stadionon belül is történt sajnálatos események miatt a Real Madrid C.F. szeretné a következőket kijelenteni szurkolói védelmében, akik az említett események áldozatai lettek:

  1. Szeretnénk tudni, hogy milyen okok vezettek ahhoz, hogy ezt a helyszínt választották a döntő helyszínéül, továbbá szeretnénk megismerni az ezzel kapcsolatos kritériumrendszert is, figyelembe véve a nap történéseit.
  2. Továbbá válaszokat és magyarázatokat várunk annak érdekében, hogy megállapítsuk, kik a felelősek azért, hogy a szurkolókat védtelenül magukra hagyták. Azokat a szurkolókat, akik általánosságban véve mindig példás magatartást tanúsítottak.

Úgy gondoljuk, hogy ennek az eseménynek egy csodálatos fesztiválnak vagy futballünnepnek kellett volna lennie minden szurkoló számára, aki megjelent a helyszínen, ám nagyon gyorsan olyan szerencsétlen események sorozatává vált, amely az egész világon felháborodást váltott ki.

Ahogy az a média által közzétett leleplező anyagokból kiderült, számos szurkolót megtámadtak, zaklattak, bántalmaztak, erőszakos módon kiraboltak. Ezek az esetek tovább folytatódtak, amikor már az autóikban, buszokon tartózkodtak, így testi épségük is veszélyben volt. Bizonyos szurkolóknak még kórházban is kellett tölteniük az éjszakát, az itt elszenvedett sérülések miatt.

A labdarúgás olyan képet közvetített a világ felé, amely rendkívül távol áll azoktól az értékektől és céloktól, amelyeket követnie kellene.

A szurkolóink és támogatóink választ érdemelnek, a felelősöket pedig felelősségre kell vonni annak érdekében, hogy az ehhez hasonló események eltűnjenek a futball és a sport világából.

(Kiegészítés: Szurkolói beszámolók alapján szervezett csoportok várták a madridistákat (is) a kijáratoknál, ahol több ezer szurkolót raboltak ki. Mobiltelefonokat, pénztárcákat, hátizsákokat, bármilyen mozdítható értéket (még a már érvényesített jegyeket is) kitéptek a kezekből, letéptek a hátakról.)

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK