Klopp: Hogy mi volt a kulcs? Ők betaláltak, mi nem. Ennyi.

A Liverpool edzője a Real Madrid ellen elveszített BL-döntő után.

Az eredmény és a Liverpool teljesítménye:
„A mérkőzés után, amikor megláttam a statisztikákat, ott volt, hogy a labdabirtoklás teljesen kiegyenlített volt. Sokkal több lövésünk volt, több kaput eltalált lövésünk, de a legfontosabb statisztikában a Madrid vezetett. Csak hogy már az elején tisztába tegyük, senki ne gondolja, hogy nem gratulálnék a Real Madridnak, most épp ezt teszem, de gratuláltam mindenkinek, aki itt volt és személyesen is részt vett akár kívülállóként. Lőttek egy gólt, mi pedig nem, ez a futballvilág legegyszerűbb ám legkeményebb és legnehezebben elfogadható magyarázata, de természetesen tiszteletben tartjuk. Amikor a kapus a meccs embere, akkor a másik csapatnál valami nem működik, volt három hatalmas lehetőségünk, ahol Courtois elképesztő védéseket mutatott be. Szívesen vettem volna még néhány ilyen lövést.”

„Az utolsó harmadban lehettünk volna jobbak a passzok, a keresztlabdák tekintetében, különösen a mérkőzés végén nem túl sokat dolgoztattuk meg Courtois-t. Valószínűleg akkor volt a legjobb időszakunk a meccsen, miután bekaptuk a gólt, akkor kiválóan játszottuk meg az üres területeket. Az első félidőben voltak jó pillanataink, amikor megtaláltuk labdákkal Sadiót, a középső védőik Casemirótól jobbra – balra mélyen maradtak, így Sad lefordulhatott és érkezhetett a tizenhatoshoz. Ez jó volt. Egy kicsit többet szerettünk volna a második félidőben a tizenhatosukon belül lenni, mint körülötte. Az a baj, hogy ha a Real Madrid ellen játszol, és ők ilyen mélyen védekeznek, akkor a kontráik nagyon veszélyesek. Ezt nem lehet elfelejteni. Láttam, hogy nagyon jó dolgokat csinálunk, de ez egyszerűen nem volt elég, elfogadjuk ezt a tényt.”

Kloppa kép forrása: Youtube Screenshot (CBS Sports Golazo)

A halasztásról:
„Nem sokat tudok erről, nem beszéltem még a családommal, de tudom, hogy a családok nagyon nehezen jutottak be. De az okokat még nem tudom. Amit hallottam, az az, hogy meg fogják vizsgálni, mi történt. Hallottam néhány nem túl jó hírt. Nyilvánvaló, hogy nem volt egyszerű odakint, de nem tudok róla többet.”

Hatással volt az a teljesítményükre, hogy ez volt a 63. meccsük az idényben?
„Hadd mondjam el, hogy ez nem segített, de nem is ez volt az ok. Mindannyian tudjuk, hogy az olyan helyzetekben, mint amilyeneket kidolgoztunk, centimétereken múlik, hogy a labda bemegy-e vagy nem. Ennyi. Nincs köze ennek ahhoz, hogy fizikálisan a csúcson vagy-e vagy nem. Ott voltak a helyzetek, egy az egyben a kapussal szemben Mo esetében, mindannyian tudjuk, hogy Mo milyen sokszor betalált már ilyen szituációkban. Egyszerűen csodálatos védést mutatott be Courtois, ezt is tisztelnünk kell.”

„Azt hiszem a Madridnak egy kaput eltaláló lövése volt, igaz? És ez egy gól volt. De nézd, teljes mértékben megértem és tiszteletben tartom, hogy azért játsszák a futballt és az ilyen sorozatokat, hogy nyerjenek, és bármit megtehetsz, ami nem ütközik a szabályokba. Ez teljesen rendben van. Nekünk is védekeznünk kellett bizonyos pillanatokban, lövéseket blokkoltunk és hasonlók. Jó meccset játszottunk, de ha kikapsz 1-0-ra, akkor be kell látnod, hogy nem voltál elég jó. Elmondtam a srácoknak az öltözőben, miután megnéztük a Real Madrid ünneplését, hogy büszke vagyok rájuk. De azt is láttam, hogy én voltam az egyetlen az öltözőben, aki így gondolta. A srácoknak egy kicsit több idő kell, ezt megértem.”

„Ezek a srácok egy kiemelkedő idényt produkáltak. A két sorozatban, ahol nem nyertünk, csak minimálisan maradtunk alul, egy ponttal, illetve egy 1-0-val. Ez mit mond el? A Manchester City egy ponttal volt jobb egy idény alatt, ma pedig a Madrid egy góllal. Ez rólunk semmit nem mond el. A 2018-as és a mostani döntő között az a különbség, hogy most azt látom, hogy újra itt leszünk. 2018-ban is ezt akartam, csak akkor nem tudtam. De ezek a srácok nagyon versenyképesek, csodás a hozzáállásuk, fantasztikus csapatot alkotnak, egyértelmű, hogy újra itt leszünk.”

„Holnap pedig megünnepeljük az idényt. Jó, hogy nem most rögtön kell ezt megtennünk. De ha alszunk rá egyet, és talán miután beszélek velük, a srácok rájönnek, hogy nagyon különleges volt, amit véghez vittünk. Még ha a bolygón senki sem fogja megérteni, hogy holnap ünnepelünk, akkor is megtesszük, és remélem, hogy mindenki, akinek esélye van holnap Liverpoolba látogatni, ott lesz és együtt ünnepel velünk egy fantasztikus idényt. Nem úgy fejeződött be, ahogy szerettük volna, de ez van. De ahogy mondtam, a klub jó pillanatban van, újra eljövünk.”

A győzelem és vereség kulcsa
„Ők betaláltak, mi nem. Ez könnyű. Jobban is játszhattunk volna, de a Madrid is játszhatott volna jobban, mégsem tették, de így is nyertek. A Madrid már sok jobb meccset játszott, mondhatjuk, hogy pontosan úgy játszottak, ahogy kellett nekik, rendben van, így játszol egy döntőben. Ha nem akartuk volna a labdát, akkor mindketten játszhattunk volna a saját térfelünkön, de ez nem lehetséges. A statisztika pedig megmutatta az 50-50-es labdabirtoklást, tehát nem arról volt szó, hogy sosem volt náluk a labda. A góltól eltekintve viszont nem találtak kaput. Ez egy jó jel a csapatom számára. Kilenc kaput eltaláló lövésünk volt, ez egy nagyon jó szám, a baj csak az, hogy ők egy lövésből gólt lőttek, mi pedig kilencből egyszer sem találtunk be. Ez a különbség a vereség és a győzelem között.”

Egyéb gondolatok a meccsről
„Nem fontos, hogy bárki más tudott volna-e nyerni ma este, mivel a Madrid jutott be a döntőbe és mi jutottunk be a döntőbe, mi pedig nem nyertünk. Csak ez számít. Ez a Real Madrid rendkívül tapasztalt, náluk van Európa legtapasztaltabb edzője, mostanra pedig a legsikeresebb is. Egy futballmeccsen, egy szoros meccsen, vagy egy olyanon, ahol sokkal több lövésünk volt mint nekik, a gól a lényeg. Ennyire egyszerű. Aztán ott a másik probléma. 24 lövésből volt három olyan szituáció, amikor Thibaut Courtois világklasszis védéseket mutatott be, mi pedig további problémákat okozhattunk volna nekik a kvalitásainknak köszönhetően. A Madrid megérdemli a BL-trófeát, ez van. Ha veszítesz, akkor át kell gondolnod, hogy mit csinálhattál volna jobban. Ez normális. Úgy gondoljuk, hogy lehettünk volna jobbak. Hogy lehetséges-e a 63. meccseden a legjobb focidat játszani? Nem tudom, de láttam jó dolgokat. A csapatom szenvedélyes volt, győzni akart, keményen próbálkoztunk, de nem sikerült. Ez is a játék része, ez soha nem változik. Hogy mi az ok? Nem hiszek az olyan mondásokban, hogy a Madrid verhetetlen a döntőkben, egyszer el fognak veszíteni egy döntőt, de ez ma nem történt meg. Úgy gondolom, hogy a Real Madridot nem is érdekelhetné kevésbé, hogy ez mikor történik meg, de igazából nekünk sem túl érdekes.”

Forrás: liverpoolfc.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK