Vini Jr.: Ez lesz az első BL-döntőm, mindent bele fogunk adni

Az UEFA média napon számtalan játékos nyilatkozott a BL-döntő kapcsán. Íme Vini Jr., Rodrygo, Modrić, Carvajal és Lucas szavai.

Vini Jr.:
„Nagyon elégedett vagyok az idényemmel, remélem, hogy ez lesz az első BL-trófeám a sok közül a csapattal, amely olyan sokat tett értem és olyan sokat tanított nekem. Nagy önbizalommal játszom. Mostanra sokkal tapasztaltabb vagyok, ilyen sok mérkőzéssel a hátam mögött, olyan játékosok mellett, akik rendkívül tapasztaltak és számtalan trófeával rendelkeznek. Nagyon keményen dolgozom, a jövőben is ezt fogom tenni.”

Vini Jr.

„Rodrygo, Camavinga, Valverde, Militão és én csak most kezdtük el a saját történetünket írni ennél a klubnál. Nagyon fontos, hogy olyan srácokkal játszunk, akik rendkívül tapasztaltak, ez megadja nekünk a kellő nyugalmat. Nagyon élveztük ezt a hetet egy nagyszerű idény után, amely nem csak nekem, de az edzőnek és a csapatnak is nagyszerű volt. Már a döntőre gondolok, tudom, hogy mit kell tennem, és mit nem szabad. Kicsit ideges is vagyok, ez lesz az első döntőm. Ez a legnagyobb meccs mind közül. Köszönöm a szurkolók támogatását, mindent bele fogunk adni Párizsban.”

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

Rodrygo:
„Hihetetlenül különleges érzés megélni az első BL-döntőmet. Mindig nagyon nyugodt vagyok, de a döntő előtti hét más. Kicsit idegesebb vagyok, alig várom a meccset. Ez a lehető legjobb érzés.”

„Az, hogy BL-döntőt játszhatok a Real Madriddal, nagy önbizalmat ad, úgy mész neki a meccsnek, hogy hiszel a győzelemben.”

Rodrygo

„Nagyon elégedett vagyok a játékommal. A legjobb pillanat számomra az idényben a Chelsea elleni gólom volt, onnantól kezdve kezdtek jól alakulni a dolgok. Jó idényem volt, de szükségem volt a gólokra. A három egyenes kieséses párharc nagyon kemény volt, de a Chelsea elleni volt a legkeményebb. 0-3-as hátrányban voltunk, kívülről nem tudtam elképzelni, hogy felállunk. A gólom után aztán kezdtek jól alakulni a dolgok számunkra, de nagyon kemény volt.”

Modrić:
„Remek a hangulat, készen állunk a mérkőzésre, lenyűgöző, hogy ez már az ötödik döntőm lesz. Az üzenet, amit azoknak a játékosoknak próbálunk közvetíteni, akik először érkeznek, az az, hogy hideg fejjel kell megközelíteniük a meccset, és egyszerűen próbálják meg kiélvezni minden pillanatát. Ki kell menniük a pályára és mindent bele kell adniuk, így minden jól alakul majd. Nincsenek szavak arra, hogy leírjuk a Bernabéu BL-estéit. Szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen stadionban futballozhatunk, ez a klub lehetővé teszi, hogy megtapasztaljuk azokat a varázslatos estéket.”

Modric

„Hálás vagyok, hogy ezen a szinten játszhatok továbbra is. A legfontosabb az, hogy hogyan teljesítesz a pályán, a kor másodlagos. Nagyon jól érzem magam, nagyon szeretnék továbbra is a legmagasabb szinten versenyezni, címeket akarok nyerni a Real Madriddal. Remélem, hogy ebben a szellemben folytathatom. Mindig szerettem nyomás alatt teljesíteni, ilyen nagy felelősséggel. Büszke vagyok arra, hogy ilyen szeretet és elismerés övez a szurkolók körében.”

„Szeretném megköszönni minden madridistának a támogatást. Hagytuk, hogy kiélvezzék a dolgokat, persze voltak nehéz pillanatok, de végül amikor nyersz, minden könnyebb lesz. Most még szükségünk lesz egy utolsó lökésre a döntőben, mindent bele fogunk adni. Remélem, hogy újra találkozunk a Bernabéuban és együtt ünnepelhetjük az újabb trófeát, az nagyszerű lenne.”

Carvajal:
„Újra csúcsformában vagyok. Ez lesz az ötödik BL-döntőm. Szeretném kiélvezni, segíteni akarok a csapatnak, megpróbálok mindent beleadni, ami tőlem telik, hogy visszahozzuk Madridba a BL-serleget. Mindannyian tudjuk, hogy amit most csinálunk, az a klub egyik aranykorszakát jelenti. Az, hogy a részese lehetek és beírhatom a nevem a Real Madrid történelemkönyveibe, hihetetlenül büszkévé tesz.”

Carvajal

„Amikor egy döntőben lépsz pályára, akkor mindig ott van az idegesség és a gombóc a gyomrodban. Ha az öltözőben vagyunk, megpróbálok nyugalmat sugározni a fiatalok felé. Nekik csak ki kell menniük a pályára és élvezniük kell a játékot, ahogy mi is tettük ezt először. 90 perc áll rendelkezésünkre a pályán, a legnagyszerűbb dolog pedig a győzelem, ráadásul ebben a mezben.”

„A Liverpool három támadója nagyon gyors, nagyon figyelnünk kell rájuk. Mindenesetre ha sikerül védekezésben föléjük kerekedni, akkor képesek vagyunk problémákat okozni nekik. Ez lehet a mérkőzés egyik kulcsa.”

„Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak a támogatásukért, amit az egész idény során nyújtottak. Tényleg remekül bántak velünk, különösen a BL egyenes kieséses szakaszában. Most egy újabb lökésre lesz szükségünk a döntőben, már csak egy lépés választ el minket attól, hogy megnyerjük a klub 14. BL-címét. Szeretném kérni, hogy álljatok mögénk Párizsban, az otthonaitokban, a bárokban, mi pedig még egyszer utoljára mindent meg fogunk tenni azért, hogy egy újabb kupát vihessünk haza.”

Lucas Vázquez:
„Ez egy nagyon különleges utazás volt, de ami a fejünkben most jár, az nem más, mint a győzelem megszerzése és a trófea Madridba hozatala. Kemény meccs lesz, mivel a Liverpool nagyszerű csapat, akik remekül teljesítettek az egész idény során, de mi vagyunk a Real Madrid.”

Lucas

„Mindannyian hiányoltuk az olyan heteket, mint amik mögöttünk vannak. Legutoljára 2018-ban élhettünk át ilyen lenyűgöző élményt. Nagyon szeretnénk ismét magasba emelni a BL-trófeát. Csodálatos lenne újra a szurkolókkal ünnepelni, ez az, ami előttünk lebeg, keményen harcolunk majd, hogy elérhessük a célunkat.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK