2022. June 25., Saturday

Robertson: Vannak, akik csak egy BL döntőn szerepelhettek, de már azért is nagyon hálásak

  • B. Balázs
  • May 24, 2022, 3:21 p.m.
A harmadik Bajnokok Ligája döntőjére készülő skót hátvéd a 2019-es sikerükről, ez idáig vezető útjáról, skót példaképeiről, valamint Jürgen Kloppról ejtett pár szót.

Eddigi legszebb pillanat a Liverpoolnál

„Az a bizonyos madridi éjszaka (a Liverpool 2019-es BL győzelme) örökre az emlékezetembe égett. Az azt megelőző évben alulmaradtunk Kijevben, de utána ismét eljutottunk a döntőig, ami azért nem mindennapos. Vannak, akiknek csak egyszer adatik meg ez a lehetőség és már azért is nagyon hálásak. Szinte a semmiből azon kaptuk magunkat, hogy egy év leforgása alatt már a második döntőnket játsszuk, amit meg is tudtunk nyerni.”

„A Premier League megnyerésére és a többi sikerre is szívesen gondolok vissza, de az sokkal hosszabb és kimerítőbb, valamint ott volt még a covid is. Azonban az a madridi este, a körítés, minden, ami a mérkőzés előtt zajlott, visszanézni olyan játékosok nagy pillanatait, akik rengeteget jelentenek nekem, pályára lépni és úgy játszani, ahogy azt tettük, majd felemelni azt a hatalmas kupát… Csak mosolyogni tudok, amikor erre gondolok.”

Az idáig vezető út

„Álmodni sem mertem erről, de büszke vagyok az idáig vezető utamra és arra, ahol jelenleg tartok. Ettől függetlenül szerintem, ha most visszamennénk az időben, oda, amikor még a Queen’s Parkban játszottam és azt mondanád nekem, hogy akkora mérkőzéseken fogok szerepelni, amekkorákon résztvehettem, valószínűleg egész egyszerűen az arcodba nevetnék.”

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

„Mindig is keményen hajtottam. Az erősségeim helyett a gyengeségeimre koncentráltam és igyekeztem évről-évre javítani rajtuk. Amint ezt teszed, lassan, de biztosan egyre jobb leszel, mellette pedig lehetőséged van egy picikét többet játszani és ezáltal elkezded máshogy olvasni a játékot és hasonlók. Ezek mind a korral és a mérkőzésekkel járnak, szóval várni kell velük, de úgy gondolom, hogy én már eleget láttam.”

A nagy skótok nyomdokaiban

„Én biztosan nem említeném magamat velük egy lapon. A mai napig felnézek rájuk és hasznos tanácsokkal látnak el. Néha mérkőzéseken vagy más rendezvényeken összefutok velük és nagyon sokat segítenek.”

„Olyan, mintha mindig lett volna egy nagy skót játékos a csapatnál, azonban Gary McAllister 2002-es távozását követően már nem voltak annyian, ezért nagyon örülök, hogy én lehetek a következő. Amikor ideszerződtem rengeteg emberrel találkoztam az utcán, akik mondták, hogy minden sikeres periódus alatt volt egy skót játékos a csapatban. Szóval boldog vagyok, hogy kupákat nyerhetünk és ennek része lehetek, így továbbra is mondhatják majd, hogy volt egy skót a csapatban, amikor ezt és azt nyertük.” 

Jürgen Klopp

„Sokat javított a csapaton. Visszavezetett minket egy olyan pozícióba, ahol ismét serlegekért harcolhatunk. Amikor átvette az irányítást, senki sem tartott Bajnokok Ligája vagy Premier League esélyesnek minket. Manapság pedig ha ezekről van szó, nem lehet elmenni a nevünk mellet, ami az ő és a stábja érdeme. Az egész csapat mentalitását megváltoztatta. A szurkolók egytől-egyig imádják és mindegyikőjük részese lehetett a megtett utunknak.”

„Persze, ez a srácokon is múlik, hogy beálljanak mögé, de ezt nem olyan nehéz megtenni, ha egy jól működő rendszerről van szó, ami az esetek döntő részében elmondható. Nálunk az edző mutatja az irányt, ő hozza a nagy döntéseket és szerintem biztosan legendaként fog bekerülni a Liverpool történelmébe. A visszavonulásunkat követően mindannyian hálásan fogunk visszaemlékezni arra, hogy az ő irányítása alatt játszhattunk.”
 


Hozzászólások

Tabella