Benzema: A klubunk egyszerűen nagyszerű

Az UEFA média napon számtalan játékos nyilatkozott a BL-döntő kapcsán. Íme Benzema, Marcelo, Camavinga, Alaba és Valverde szavai.

Benzema:
„Döntőt fogok játszani szombaton, de nem fogom érezni a nyomást. Az egyetlen nyomás, amit érzek, az az, hogy várom, hogy pályára léphessek. Ez eltűnik, amint kisétálok a gyepre. A felkészülés olyan mint máskor. Jól kell éreznünk magunkat, boldoggá akarjuk tenni a szurkolókat. Jó formában vagyunk, maximálisan a célra koncentrálunk, a hét hátralévő részét a felkészülésre fordítjuk. Nincs nyomás, élvezzük a helyzetet.”

Benzema

„A fordításokat mindannyian nagy érzelmekkel éltük meg, ahogy mindenki más. Tudjuk, hogy ennél a klubnál belső és külső nyomás is egyaránt létezik, azért is hivatkoznak varázslatos esteként ezekre az alkalmakra, mert nincs még egy olyan klub a világon, ahol ilyesmi megtörténhet. A szurkolók feltüzeltek minket, nélkülük nem sikerült volna. Nem lógattuk az orrunkat, amikor vesztésre álltunk, az emberek adtak nekünk egy plusz lökést, végül pedig megjöttek a gólok a PSG, a Chelsea és a City ellen is. Ez egy csodálatos kapcsolat a szurkolókkal. A klubunk egyszerűen nagyszerű.”

„A Liverpool egy remek együttes. Nem sokat változtak az elmúlt 4-5 évben. Jó edzőjük van, de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálnunk. Játszottunk a PSG, a Chelsea és a City ellen, akik mindannyian favoritok voltak. Maximális önbizalommal érkezünk Párizsba. Bármi megtörténhet egy döntőben. Nem otthon játszol, nyomás alatt tartanak. Képesnek kell lennünk összezárni, kontrázni, letámadni, labdát szerezni, attól függően, hogy ők hogyan játszanak.”

Döntő
Gyere és nézd velünk a BL-döntőt! Kattints ide vagy a képre a részletekért!

„Mindig azt mondom Vininek, hogy koncentráljon és játsszon úgy, ahogy mindig. Fiatal, de a pályán ez nem látszik, hiszen 100 meccsen is túl van már. Sokat beszélnek a világ legjobbjairól, de Viníciust nem említik, pedig ott van a legjobb 5-ben. Mindent csinál, gólokat lő, gólpasszokat ad. Koncentrálnia kell a játékra, mivel egymaga is képes megnyerni a meccset. Állandóan beszélgetek vele, a pályán is. Még jelentősebb játékos lehet, annyi könnyedség és képesség rejlik benne.”

„A madridistáknak üzenem, hogy remélem, nyerünk szombaton és visszahozzuk a BL-trófeát Madridba. Összetartunk, segíteni fogtok nekünk megnyerni ezt a BL-t, amely rendkívül fontos számunkra.”

Marcelo:
„Lenyűgöz minket ez az idény. Csodás időszak ez, maximálisan koncentrálunk, alig várjuk a szombatot. Tudjuk, hogy a Bernabéuban bármi megtörténhet. Az emberek nem hitték, hogy meg tudjuk fordítani a párharcokat, de hatalmas örömet okoztunk a szurkolóknak. A Madrid soha nem adja fel, mindig a végsőkig harcol. Nem lepett meg, hogy így nyertük meg a meccseinket.”

„Ez az idény kulcsfontosságú szakasza. Jól fel kell készülnünk a döntőre, meg kell próbálnunk megnyerni, mivel ez egy fantasztikus idény. Meg tudjuk csinálni, egy rendkívül erős ellenfél ellen lépünk pályára, akiket tisztelünk, de alig várjuk, hogy pályára lépjünk.”

Marcelo

„A kapitányi szerep hatalmas megtiszteltetés, nagy felelősség. A kapitányok hatása az új igazolásokra óriási. Megtiszteltetés a világ legnagyobb klubja kapitányának lenni. Sok játékos bármit megadna azért, hogy ebben a helyzetben legyen. A Real Madrid címeréért küzdeni kötelesség, magadra ölteni ezt a mezt pedig kiváltság.”

„Köszönöm a szurkolóknak, hogy mindig velünk vannak. Ez most értük van. Kemény meccs vár ránk, tudjuk, hogy mögöttünk állnak majd. Hala Madrid!”

Camavinga:
„Nagyon elégedett vagyok az idénnyel, szombaton egy nagy meccs vár ránk a Liverpool ellen, remélem, hogy megnyerjük a madridistáknak. Nagyon boldog és nyugodt vagyok, mivel amikor aláírtam ehhez a klubhoz, pontosan ilyen meccseken akartam szerepelni. Szerencsés vagyok, hogy ezt megtehetem, nagyon jól érzem magam.”

Camavinga

„Szeretném megköszönni a madridisták támogatását, mivel mindig mögöttünk álltak, segítettek nekünk az ide vezető úton. Amikor az edző pályára küld, az azért van, hogy segítsem a csapatot, én pedig szívesen teszem ezt. Megpróbálok a tudásomhoz mérten játszani.”

Alaba:
„Nagyszerűen érzem magam, volt időm felépülni. Keményen dolgoztam az elmúlt napokban, hogy újra fitt legyek. Imádok a Real Madridban játszani. Nagyon erős csapatunk van, sok tehetséges játékossal. Ezt megmutattuk ebben az idényben, különösen Benzema. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és segíthetem ezt a nagyszerű csapatot.”

„Ez az utolsó három hazai meccs a BL-ben őrület volt. A Bernabéu valami egészen különleges. Nagyon izgalmas volt és le vagyunk nyűgözve, hogy a döntőben vagyunk.”

„Remekül kijövünk Militãóval, a csapat pedig megkönnyíti az életünket. Könnyedén alkalmazkodtam, szeretném annyira segíteni a csapatot a játékommal, amennyire csak tudom. Szeretném megköszönni a szurkolóknak ezt a hihetetlen idényt és a támogatást. Már csak egy meccsünk van hátra, mindent bele fogunk adni, hogy a BL-serleggel térhessünk vissza.”

Fede

Valverde:
„Különleges érzés ez, nagyon élvezem minden pillanatát a csapattal és a családommal. Különleges, hiszen nagyon keményen dolgoztunk, hogy eljussunk idáig, ez lehet életem egyik legnagyszerűbb napja futballistaként. Minden játékos megkapja az esélyt, keményen kell dolgoznunk. Remek munkát végeztünk eddig, néha be kellett ásnunk magunkat, most pedig remek formában érkezünk a döntőre. A Liverpoolnak nagyszerű játékosai vannak, remek az edzőjük is. Nehéz meccs lesz. Magabiztosnak, alázatosnak és sikerre éhesnek kell lennünk ahhoz, hogy újabb trófeát nyerjünk a Real Madridnak.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK