Ancelotti: Egy szoros és pörgős meccset játszottunk

A bajnokság 37. fordulójában megrendezett Cádiz-Real Madrid találkozó 1-1-re végződött. A csapat vezetőedzője megtartotta a szokásos mérkőzés utáni nyilatkozatát.

„Egy egyenrangú találkozó volt, amin mindkét fél nagyon intenzíven játszott. Megtettük, amit meg kellett tennünk. Magas fordulatszámon pörögtünk és nem okoztak nekünk problémát. Azok a játékosok, akik keveset játszottak, most megkapták a lehetőséget, valamint Carvajal és Ceballos is visszatért.”

„Azzal a céllal léptünk pályára, hogy amellett, hogy tiszteljük az ellenfelünket és a szurkolókat, a saját játékunkat kellett játszanunk és pontosan ezt tettük. Nem koncentráltunk annyira, mint ők és nem is volt bennünk annyi motiváció, ezért saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Ezt jóvá kell tennünk egy újabb intenzív meccsel a saját stadionunkban. Mindent jól előkészítettünk.”

Nacho kezdetése

„Nacho körül mindig kétségek lebegnek, hiszen a keretünkben 11-nél több elérhető játékos van. A kezdőcsapat mindig kérdéses.”


Kattints ide a részletekért!

Valverde távoli lövései

„Ki kell használnia a lövőtechnikájából adódó előnyeit. Több lövése is volt az elmúlt két meccsen. Ez az egyik erőssége. Eddig nem próbálkozott ennyit, de mostantól egyre többször fog. Ez neki és nekünk is jó.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK