Ancelotti: Sokat nőtt az önbecsülésünk

Carlo Ancelotti nyilatkozott a Levante legyőzését követően.

Levante

„Mindenek előtt, ez egy szomorú nap a Levante számára és szeretném támogatásomat kifejezni az edző, a csapat és a szurkolók irányába. Ez egy szomorú nap, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan ismét a Primera Divisiónban találkozhatunk majd.”

Vinícius és Benzema párosa

„Vinícius és Benzema fantasztikusak voltak ma este, csakúgy mint az egész szezon során. Ez a csapatmunka gyümölcse. Az idő előrehaladtával egyre jobban összehangolódtak.”

Ancelotti-press-after-Real-Madrid-Levante

Tempó és alázat

„Jó formában vagyunk és az önbecsülésünk is sokat nőtt. Már biztosan nem zárjuk üres kézzel a szezont a bajnokság megnyerését követően, de tudjuk, hogy még van miért dolgoznunk. Tartanunk kell a tempót és az alázatot. A csapat keményen dolgozott a pályán és a látottak bizakodásra adnak okot.”

Rendszer a Bajnokok Ligája döntőre?

„4-3-3-ban kezdünk, de lehetséges, hogy idővel átállunk 4-4-2-re. Nincsen előre meghatározott rendszer. A védekezőközéppályásra szeretnénk majd nyomást helyezni, ahogy azt tettük a City ellen is. Akkor is 4-3-3-ban kezdtünk, majd Modrićot ráállítottam Rodrira és 4-4-1-1-re váltottunk. A terv nem fog sokban eltérni ettől, azon viszont még múlhat, hogy hogyan szeretnénk védekezni, valamint, hogy az ellenfél hogyan szeretne védekezni.”

Courtois vagy Lunin?

„Lunin fog kezdeni a Cádiz ellen, majd Courtois a Betis ellen.”

Magadat tartod Európa legjobb edzőjének?

„Erre nagyon nehéz választ adni. Nem szeretem reklámozni magamat. Ez a többiek dolga, hogy eldöntsék, hogy rám szavaznak vagy sem. Egy nagyon boldog időszakában tartok a pályafutásomnak és remélem, hogy minél tovább fog majd tartani. Egy nagyon tiszta, ám hatalmas és nehéz cél áll előttünk, azonban mi mindent bele fogunk adni. Rengeteg jó edző van Európában.”


Kattints ide a részletekért!

Valverde

„Valverde már megmutatta mire képes a pályán. Ez ma sem volt másképp. Annyi bizonyos, hogy lőnie kell, ha van rá lehetősége, mivel nagyszerű lövőtechnikája van. A fizikai képességei és labdával mutatott tudatossága kifejezetten szokatlanok egy középső középpályástól.”

Valverde vagy Rodrygo játszik majd a Bajnokok Ligája döntőjében?

„Mindketten játszanak majd a döntőben.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK