Vini Jr.: Lényegében mindenben javulnunk kell a visszavágóra

A játékosok közül Vini, Benzema és Rodrygo állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére a Manchester City elleni odavágó után.

Vini Jr.:
„Soha nem lehetsz boldog, ha vereséget szenvedsz, de van még 90 percünk arra, hogy megfordítsuk az állást a Bernabéuban. A következő mérkőzés teljesen más lesz. Nagyon tetszett a csapat hozzáállása. 2-0-s hátrányban voltunk egy hihetetlenül jó csapat ellen, de emelt fővel távozhatunk, jó teljesítményt akarunk nyújtani a visszavágón.”

„A City ellen komoly kitartásra van szükség. A szurkolók örülhetnek a góloknak és a játék minőségének. Most nyugodtnak kell maradnunk és javítanunk kell a teljesítményünkön, ha tovább akarunk jutni. Lényegében mindenben javulnunk kell, de abban különösen, hogy hogyan kezdjük a meccset, és biztosítanunk kell, hogy ne kapjunk gólt, hiszen az megnehezíti a dolgunkat.”

„Sokat kellett futnom a gól előtt, jól fejeztem be az akciót. Remek találat volt. Korábban kihagytam egy helyzetet, de az edző kérte, hogy továbbra is koncentráljunk. Szeretek nyomás alatt játszani, egy perccel a kihagyott helyzet után pedig meglőttem a gólt, hogy meccsben maradjunk.”

„Benzema játékára nincsenek szavak. Csodálatos játékos, a testvérem, tele önbizalommal. Remélem, hogy megnyeri a bajnokságot és a BL-t is ebben az idényben, és ő kapja az Aranylabdát.”

Benzema és Vini

Benzema:
„Soha nem jó elveszíteni egy meccset, hiszen meg akarjuk nyerni a Bajnokok Ligáját. A legfontosabb az, hogy sosem adtuk fel. Most visszatérünk a Bernabéuba, ahol nagyobb szükségünk lesz a szurkolóinkra, mint valaha, nyerni fogunk, ami varázslatos lesz.”

„Ha önbizalom nélkül állsz neki egy meccsnek, akkor jönnek és lőnek két gólt, mivel jó csapatról van szó, akik hazai pályán nagyon erősen nyomnak. Egy kicsit mindenben hiányt szenvedtünk: ambíció, letámadás, önbizalom.”

„A tizenegyesem? Mindig azt mondom, hogy ha nem vállalod a büntetőket, akkor egyet sem fogsz elhibázni. Ez önbizalom kérdése, én pedig bízom a képességeimben.”

Rodrygo

Rodrygo:
„Elveszítettük a meccset, de tudjuk, hogy nehéz minket megverni a Bernabéuban, a szurkolóinkkal közösen mindent meg fogunk tenni. Reméljük, hogy továbbjutunk a döntőbe. Szükségünk lesz a szurkolók támogatására, ők tudják, hogy ez mennyit jelent, hiszen az előző párharcok során is erősebbé tettek minket.”

„Nem a legjobban kezdtük a meccset, gólokat kaptunk, ez pedig fókuszvesztéshez vezethet. De tudtuk, hogy a végsőkig harcolnunk kell ezért a mezért, amikor pedig betaláltunk, még nagyobb lett az önbizalmunk. Nehéz itt játszani. Remekül használják a labdát, mi pedig tudtuk, hogy ez vár ránk, de reméljük, hogy a Bernabéuban kiharcoljuk a továbbjutást.”

„Ez Karim. Az elmúlt napokban dolgozott ezen a büntetőn, a padon tudtuk, hogy ezt fogja csinálni. Nagyon bátornak és magabiztosnak kell lenned, hogy ilyen gólt tudj lőni.”
 

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK