Rodrygo: Mindig a végsőkig küzdünk

A Real Madrid kétgólos hátrányból felállva, 3-2-re győzte le a Sevilla együttesét a spanyol bajnokság 32. fordulójában. A találkozó után a játékosok részéről Rodrygo, Courtois és Nacho állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

Rodrygo

„Nagyszerű érzéssel távozhatunk, mindig a végsőkig küzdünk. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés áll előttünk, de nagyon örülök, hogy a második félidőben jól szálltam be, góllal és gólpasszal segíthettem a csapatot. Nagy becsben kell tartanunk ezt a három pontot, mert senki sem nyert még itt, nekünk pedig sikerült. Ez a három pont közelebb visz minket a célunkhoz, a bajnokság megnyeréséhez.”

„Az edző azt mondta, játsszunk egy kicsit többet, mert az első félidőben szenvedtünk, jobbak voltak nálunk. Ezek olyan dolgok, amelyeket csak a Real Madrid képes megvalósítani. Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek ennek a csapatnak és részese lehetek az ilyen fordításoknak.”

Rodrygo

Courtois

„A Sevilla nem kapott sok gólt, sokat mond az, hogy a második félidőben háromszor is betaláltunk. Tudtuk, hogy egy találattal visszajöhetünk a meccsbe és hittünk abban, hogy a lefújásig képesek leszünk fordítani. Ezt a csapatot mindig nehéz hazai pályán legyőzni, sokat jelent számunkra, hogy itt sikerült győzelmet aratnunk, mert ezt nagy lépés a bajnoki cím felé.”

„A második félidőben szervezettebben védekeztünk és a nyomásgyakorlás is jobban ment. Az első játékrészben nem játszottunk jól, de ezt követően nagyszerűen teljesítettünk a második félidőben. Nem álltunk meg 2-2-nél, mentünk tovább és megnyertük a mérkőzést.”

Nacho

A mérkőzés

„Még hosszú az út a bajnoki címig, ez azonban egy kulcsfontosságú morális győzelem volt, figyelembe véve, hogy hol játszottunk, milyen csapat ellen és milyen félidei állás után. A második félidőben magasan mi voltunk a jobb csapat. Nagyon fontos három pontot szereztünk, különösen, ha azt nézzük, hogyan győztük le őket. A csapat megmutatta a karakterét egy olyan eredmény mellett, amelyet nagyon nehéz ezen a pályán elérni.”

Nacho

„Az első játékrészben nem játszottunk jól. A Sevilla hazai pályán agresszívan letámadott és jobban játszottak az első félidőben, de sikerült fordítanunk és megérdemelten győztünk.”

Ellentmondásos helyzetek

„Vannak ellentmondásos pillanatok, amelyeket minden csapat úgy lát, ahogy szeretne. Nem akarok belemenni, a csapat győzelmére koncentrálok, ez a legfontosabb.”

Bajnokság

„Közelebb vagyunk a sikerhez, de hosszú még az út, szerdán pedig újabb kemény mérkőzés vár ránk. Minden alkalommal, amikor sikerül begyűjteni a három pontot, növeljük az esélyeinket a végső sikerre.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK