Ancelotti: Nehéz mérkőzés vár ránk, de készen állunk

  • Gy. András
  • April 16, 2022, 3:03 p.m.
Az olasz mester a Sevilla elleni mérkőzés előtt.

„A csapat jó formában van. Volt időnk regenerálódni és alaposan felkészülni erre a meccsre, amelyet egy nagyon erős ellenfél ellen kell lejátszanunk. A Sevilla kiváló kvalitásokkal bír, van néhány remek játékosa. Kemény meccs lesz. Tudjuk, hogy közeleg az idény vége, és hogy minden mérkőzés nagyon fontos, köztük a holnapi is.”

„Kedden játszottunk, most pedig vasárnap este fogunk. Erőnléti szempontból rendben vagyunk. Energikus, intenzív teljesítményt szeretnénk nyújtani, az ilyen meccseken erre van szükség.”

„Luka itt fogja befejezni a karrierjét a Real Madridban. Nem tudom, hogy erre mikor kerül majd sor. Nincs semmi gond közte és a klub között a szerződéshosszabbítása kapcsán. Nagyon figyel magára, nincsenek komoly sérülései. Ő egy igazi legenda, ahogy Maldini, aki 40 évesen nyerte utolsó BL-címét. A kvalitásai és az, ahogy megérti a játékot, elegendő alapot adnak, hogy Maldinihez hasonlíthassam. Ők mindketten a futball legendái.”

Ancelotti

„Nyernünk kell, szükségünk van a három pontra, mivel a bajnoki címért folytatott küzdelemnek még nincs vége. Mindenki azt várja, hogy botlani fogunk, de ez eddig nem történt meg. A LaLiga még nagyon is nyitott. Van előnyünk, de pontokat akarunk szerezni holnap és a következő meccseinken az idény hátralévő szakaszában. Még az is lehet, hogy minden meccset elbukunk. A Sevilla még harcban áll a trófeáért, vagy az első négy hely valamelyikéért. Tisztában vagyunk az erejükkel, készen állunk.”

„Militão nagyon meglepett a teljesítményével és a kvalitásaival. Még mindig tud javulni. Minden, amit eddig tett, igazán kiváló volt. Képes javítani a koncentrációján, az erőnléte pedig már most is fantasztikus. Gyors, erős a levegőben, az egy az egy elleni harcokban pedig kiváló. Még javulnia kell abban, hogy hogyan olvassa a védekező helyzeteket, mivel túlságosan is a kondíciójára épít. Nagyon meglepett engem, csodálatos idénye van.”

„A nyugalom egy fontos szempont, olyasmi, amire időt kell szánnom, amit fel kell mérnem. Nincs probléma Kroosszal. Egymás szemébe néztünk. Ő egy nagyszerű ember. Nem fogok magyarázatot kérni tőle. Nagyon jól ismerem őt, a meccs után már el is felejtettük az egészet.”

„Eduardo folyamatosan fejlődik. Úgy teljesít, ahogy vártuk tőle. Komoly kvalitásokkal bír, egyre jobb lesz. Sokat tesz hozzá a közöshöz. Néha szenvedett egy kicsit, amikor kezdőként lépett pályára. Mostanra nagyobb önbizalma és erősebb személyisége lett. Sok energiát ad a középpályának, a Chelsea és a PSG ellen is megteremtette a különbséget. Nagyon gyorsan fejlődik.”

„Hazard jól van. Eltávolították a lemezt a lábából, ami zavarta. Nem tudott tovább játszani a lemezzel a lábában, mivel problémákat okozott neki. Most fel kell épülnie.”

Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

„Úgy látom, hogy remek helyzetben vagyunk. Marcelo és Mendy nélkül vágunk neki ennek a meccsnek. Nincs velük komoly baj. A csapat jó formában van erőnlétileg, ezt láthattuk a meccseinken, ahogy például a Chelsea elleni visszavágó hosszabbításában is. Ott szenvedhettünk volna többet is. De voltak játékosaink, akik az erőnlétüknek köszönhetően besegítettek nekünk. A csapat remek formában van, a meccsek után gyorsan regenerálódik. Úgy látszik, hogy jó formában érkezünk meg az idény végéhez.”

„Leginkább az érdekel, hogy még trófeákért vagyunk harcban az idény végéhez közeledve. Erre koncentrálunk.”
 
„Vinícius Tobias egy fiatal játékos, akit nemrég szerződtettünk. Kiváló kvalitásai vannak, tanul. Ő egy energikus jobb oldali védő, aki gyors felfogású és fegyelmezett. Terveink szerint a jövőben szeretnénk használni őt, de ez igaz az összes utánpótlás játékosunkra is.”


Hozzászólások

Tabella