2022. June 30., Thursday

A Real Madrid mindenben megegyezett Vinícius Tobías leigazolását illetően

  • Zs. Csaba
  • March 31, 2022, 4:38 p.m.
Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy a Real Madrid megegyezett a brazil jobbhátvéd leigazolását illetően a Sahtar Doneck csapatával.

A Radio MARCA, a UOL Esporte, valamint az átigazolási tények közlésében az elmúlt évek során  megkerülhetetlenné vált Fabrizio Romano is tényként közlik, hogy teljes a megállapodás a két klub között Vinícius Tobías átigazolását illetően. A 18 éves jobbhátvéd várhatóan egy kétéves kölcsönszerződés keretén belül kerül majd Madridba, a kontraktus lejártával pedig 18 milliós vételár mellett szerezheti meg őt véglegesen a királyi gárda. 

A szerződés aláírására azt követően kerülhet sor, hogy a játékos sikeresen átesett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon. Reinierhez, valamint Ødegaardhoz hasonlóan az “új Vinícius” is rendszeresen edz majd az első csapat keretével, de mérkőzéseket kezdetben csak a Castilla csapatában játszik majd. Az ukrajnai helyzet következtében kialakult új szabályozás értelmében a játékos akár már most is csatlakozhat új klubjához. A jobbhátvédet korábban az Atlético Madriddal is szóbahozták, de a Real Madrid gyorsabban le tudta zárni a tárgyalásokat a klubbal, valamint a játékos ügynökével. 

Ami Vinícius Tobíast illeti, egy 18 éves jobbhátvédről van szó (februárban ünnepelte 18. születésnapját), aki kifejezetten jó igazolás lehet, látva, hogy mennyire szenved a csapat ezen a poszton. A brazil játékos egyelőre még nem debütált a felnőttek között, viszont kulcsfigurája volt a brazil utánpótláscsapatoknak, válogatott szinten is, a legtöbb meccsét az U17-es korosztályos válogatottban játszhatta. Az tehát egyértelmű, hogy egy hosszútávú projektről van szó, akitől nem kell azonnal a megváltást várni. 


  • Forrás: managingmadrid.com
  • Szerző(k): Zs. Csaba

Hozzászólások

Tabella