Beharangozó: Real Madrid – Barcelona: Ismét El Clásico a Bernabéuban

A Real Madrid Karim Benzema és Mendy nélkül fogadja a remek formában lévő Barcelonát.

2 év és 19 nap után ismét El Clásicót játszanak a Santiago Bernabéu Stadionban. A madridisták otthona a legcsillogóbb arcát mutatja majd ma este a LaLiga listavezetőjének és a harmadik helyen álló vendégeknek összecsapásán. Még 10 meccsnap van hátra az idényből, a blancók célja pedig az, hogy tovább folytassák nyolc mérkőzés óta tartó bajnoki veretlenségi sorozatukat, ezzel pedig egy lépéssel közelebb kerüljenek a bajnoki címhez.

A mai az idény harmadik klasszikusa lesz, hiszen Barcelonában már találkoztak a csapatok és a Spanyol Szuperkupában is összecsaptak már a felek. Mindkét alkalommal a Madrid örülhetett a győzelemnek. A Nou Campban Alaba lőtte az első gólt, majd Lucas Vázquez is felkerült a góllövők listájára, a szuperkupában pedig 3-2-re nyertek a blancók, Vini Jr., Benezma és Valverde találatának köszönhetően, hosszabbítás után.

El Clásico

„Az El Clásico rendkívül sokat követelő mérkőzés, a legjobbunkat kell nyújtanunk” – mondta Ancelotti a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Az olasz mester ezúttal nem számíthat Karim Benzemára és Ferland Mendy-re, mindkét játékos a Mallorca elleni mérkőzésen sérült meg. Militão azonban visszatért a keretbe.

Ahogy a bajnokságban, úgy az elmúlt időszak El Clásicóin is remek formát mutat a Real Madrid, hiszen a legutóbbi öt összecsapást megnyerte. A vendégek jelenleg négymeccses győzelmi sorozatban vannak a bajnokságban és a harmadik helyen várják az összecsapást úgy, hogy az Európa-ligában is továbbjutottak a Galatasaray ellen. Legkiemelkedőbb játékosuk az elmúlt találkozókon az az Aubameyang, aki a négy bajnoki győzelem alkalmával ötször is betalált az ellenfelek kapujába.

Az összecsapás alkalmával közös meccsnézés szerveződik Budapesten a LaLiga, a Penya Blaugrana Budapest és a Real Madrid Magyar Szurkolói Egyesület jóvoltából, ahol számos nyeremény, progam és jó hangulat várja a két csapat szurkolóit. Részletek itt.

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK