Valverde: Mindent beleadunk vasárnap, nagyon motiváltak vagyunk

Vasárnap a Barcelona együttesét fogadja a Real Madrid a spanyol bajnokságban. Az El Clásico előtt Fede Valverde nyilatkozott a Realmadrid TV-nek.

„Nagyon várjuk már, hogy a szurkolóink előtt játszhassunk, nagyon szeretnénk az ő támogatásukkal megnyerni a mérkőzést. Számomra ez teljesen más élmény, mint a többi összecsapás. Ez egy nagy esemény, a Bernabéu pedig tovább emeli a jelentőségét a szurkolók támogatásával, ez pedig nagyon boldoggá tesz minket.”

„Tudjuk, hogy a bajnokság nehéz terep, kemény munkára van szükség az első pillanattól kezdve egészen az utolsóig. Minden találkozó kemény, megvannak a maguk nehézségei és taktikailag is másként kell tekintenünk minden egyes meccsre. Ez egy különleges összecsapás lesz és lehetőségünk nyílik arra, hogy tovább növeljük az előnyünk a Sevillával szemben.”

Hogyan lehet megteremteni a különbséget?

„A hétközi munkával, elkötelezettséggel és koncentrációval. A meccs napján ki kell mennünk, a saját játékunkat kell játszanunk és élveznünk kell az egészet, az erősségeinket kell kihasználnunk. Ez sok energiát adhat nekünk a mérkőzés során.”

Fede Valverde

Ancelotti

„Mindig eljut hozzánk az üzenete arról, hogy milyen fontos ez a mez és milyen felelősség és nyomás jár azzal, hogy a Real Madridban játszunk. Játékosként nagyon élvezzük ezt. A taktikával kapcsolatos elképzeléseit is megosztja velünk és tudatja, mi forog kockán.”

Saját formája

„A legjobb formámban vagyok. Folytatom a kemény munkát, a saját dolgommal foglalkozom. Felelősséggel jár az, hogy a Real Madrid mezét viselem, de ez nagy lökést is ad számomra.”

Gólt szerezni a Clásicón

„Nagyon különleges érzés, olyan, mint a győzelem. Egyedi, mivel egy ilyen találkozón szerepelni és gólt szerezni komoly hatással lehet a hazámra is, ahol mindenki megőrül ilyenkor. Élveznünk kell a mérkőzés előtti felkészülést, magát a meccset is, és ezt a szurkolókkal is meg kell osztanunk.”

A szurkolók támogatása

„Extra energialöketet adnak, ami futásra késztet, ha elfáradsz, ezt pedig idegenben nem kaphatjuk meg. Arra kérjük őket, hogy folytassák ezt, mindent megteszünk ezért a címerért és értük. Szeretném megköszönni az idei támogatásukat, megpróbálunk értük nyerni. Hala Madrid!

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK