2022. August 16., Tuesday

Valverde: A riválisok botlása miatt igazán fontos volt a mai győzelem

  • K. Matyi
  • March 15, 2022, 1:24 a.m.
A Real Madrid 3-0-ra legyőzte a Mallorca együttesét a spanyol bajnokságban, így tízpontos előnyre tett szert a második helyezett Sevillával szemben. A mérkőzés után Fede Valverde és Lucas Vázquez állt a sajtó munkatársainak rendelkezésére.

Valverde

A mérkőzés

„Fontos volt, hogy ma este győzni tudjunk. Tudtuk, hogy a közvetlen riválisaink hibáztak. Kemény mérkőzés volt, de a magas letámadás következtében sikerült megszereznünk a vezetést, utána pedig nyílttá vált a találkozó.”

„Tudtuk, hogy nyomás alá akarnak helyezni minket, a szurkolóik is mögöttük álltak, ez pedig sokat lendített rajtuk. Véleményem szerint jól játszottunk, habár a helyzeteinket nem sikerült mindig gólra váltani. Azonban, ahogy már mondtam, a második félidőben sikerült áttörést elérnünk.”

Játékvezetés

„Sajnálom Rodrygót, remélem, nincsen komolyabb gondja és hamar felépül, ha mégis. Ez is a futball része, a játékvezető ténykedését pedig nem szeretném kommentálni. Csak arra koncentrálok, ami az én feladatom, én nem gondolom, hogy sárga lapot érdemeltem, így viszont a mérkőzés hátralévő részére hátrányba kerültem. Teljes mértékben tisztelek mindent, amit a játékvezető tesz.”

Fede Valverde

Sérültek

„Ha egy csapattársunk megsérül, az egész csapat aggódik. Nagyszerű csapat vagyunk, egy a célunk és mindenki, aki játszik, készen áll.”

Lucas Vázquez

„Számunkra a legfontosabb az, hogy ma győzelemmel távozhatunk. Pillanatnyilag nagyon magabiztosak vagyunk. A hajrára reménnyel és izgalommal érkezünk, jó eredményeket érünk el, ez pedig segíti a csapatot a fejlődésben.”

„Meglátjuk, hogy vannak a sérült játékosok, remélhetőleg semmi komolyról nincs szó. Meglátjuk, hogyan teljesítenek a hét folyamán, bízunk benne, hogy csak ijedtségről van szó és nem sérülésről.”

El Clásico

„Erre a mérkőzésre koncentrálunk. A saját szurkolóink előtt játszani az El Clásicón mindig különleges érzés. A következő napokban keményen dolgozunk és megpróbálunk minél jobban felkészülni. A győzelemre hajtunk.”

 


  • Forrás: realmadrid.com
  • Szerző(k): K. Matyi

Hozzászólások

Tabella