Egytől egyig: Mallorca – Real Madrid (0-3)

A Bajnokok Ligájában történt események után a Real Madrid idegenbe látogatott a bajnokság alsóházában tanyázó Mallorcához. Mivel a Sevilla csak döntetlen ért el a Rayo Vallecano vendégeként, így a Realnak egy győzelemmel esélye nyílt 10 pontosra növelni előnyét a tabella élén. Lássuk ez hogyan sikerült, jöjjenek a szokásos, szubjektív értékelések.

Csapatok

Mallorca 4,82 (Szerkesztői pontszám: 5)
Összességében jól zárták le a területeket a madridi támadók előtt, Benzemáék sokáig nem is igen tudtak tiszta gólhelyzeteket kialakítani, a második félidőben viszont a hibáknak köszönhetően nagyon sima vereséget szenvedtek. A találkozó végén még voltak azért komoly helyzeteik, amikor a vendégek már teljesen átadták nekik a kezdeményezést a 3 gólos előny tudatában, de így sem tudták bevenni Courtois kapuját.

Real Madrid 7,44 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Nem volt szemet gyönyörködtető játék, de sikerült így is nagyon sima győzelmet aratni, még annak ellenére is, hogy a bíráskodás nem feltétlen segítette a csapatot a találkozó egészében, büntetlenül hagyva néhány igen durva belépőt a hazaiaktól. A találkozó első felében nem sikerült komoly helyzetet kialakítani, a Mallorca védelme nagyon szervezetten zárta a vonalakat a középpályán. A második félidőben aztán sikerült szintet lépni, a fáradó hazai védelem pedig nem bírta a Vinícius és Benzema által kifejtett nyomást, Ancelotti cseréi pedig ezúttal is jól szálltak be a meccsbe, különösen fontos volt a középpályát frissíteni a Camavinga-Modric duóval, de Marcelo pályára lépésével sikerült végleg lezárni a meccset. Jól hangolt ezzel a csapat a Barcelona elleni mérkőzésre, a sérülések viszont aggodalomra adhatnak okot, ugyanis több kulcsfontosságú játékosnak kellett elhagynia idő előtt a játékteret. 

Játékosok

A mérkőzés embere – Karim Benzema 9,00 (Szerkesztői pontszám: 9)
A francia továbbra is örvendetes formában van, miután tovább lőtte a csapatot a Bajnokok Ligájában, ezúttal is komoly szerepet vállalt a győzelemben. Valverde labdaszerzését követően tökéletesen tálalt Vinícius elé, majd további két góllal vette ki a részét 3 pont megszerzésében. Az utolsó tíz percben aztán egy sérülés miatt nem tudott pályán maradni, így kétségessé vált a Barcelona elleni szereplése, ami komoly érvágás lehet a csapatnak.

Thibaut Courtois 8,11 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Nem állították lehetetlen feladat elé a Mallorca támadói, de 3 védést így is bemutatott, ezzel pedig hozzájárult az újabb kapott gól nélküli meccshez. Magabiztos teljesítménnyel rukkol elő hétről-hétre, erre a formára pedig a következő fordulóban különösen szüksége lesz a csapatnak. 

Lucas Vázquez 6,66 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Érzésem szerint a védelem egyik, ha nem a legjobb tagja volt. Carvajal helyett kapott szerepet ezúttal is és komoly teljesítménnyel rukkolt elő. Jól hatástalanította a Mallorca bal oldalát, Kubo és Brian Oliván nem igazán tudta őt megverni. 2 felszabadítás és 6 szerelés fűződik a nevéhez, ami a csapatban a legtöbb volt ezen az estén. 

Nacho 7,29 (Szerkesztői pontszám: 7)
Ezúttal a védelem közepére kellett besegítenie a szinte minden poszton bevethető Nachónak, Alabával jó párost alkottak. Több fontos szerelést is bemutatott, ezek közül a leglátványosabb a meccs 35. percében történt, amikor szinte az utolsó pillanatban pöckölte el a labdát a mallorcai támadó lábáról.  

David Alaba 7,40 (Szerkesztői pontszám: 7)
Újabb stabil teljesítmény a védelem közepén, eltekintve egy-két szokatlan hibától. Ezen kívül több alkalommal lépett fel az ellenfél térfelére, hogy hátulról szervezze a játékot, ebben komoly szerepet vállalt, hogy nagyobb nyomást tudjon helyezni az ellenfél védelmére. 

Ferland Mendy 6,78 (Szerkesztői pontszám: 5,5)
Nem igazán találja csúcsformáját, legalábbis ami a támadások segítését illeti, védekezésben továbbra sem érheti sok kifogás a játékát. Nem igazán tudott segítségére lenni Viníciusnak, így viszont a brazil teljesen egyedül maradt 2-3 mallorcai védővel, bár ezeket a szituációkat is sikerült neki megoldania. Ennél valamivel többet várnék a francia védőtől, főleg azért is, mert korábban bizonyította, hogy ennél sokkal többre is képes. 

Fede Valverde 7,39 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Az ilyen meccseken, ahol fizikálisan komoly erőfeszítésekre van szüksége a csapatnak, nagyon komoly szerepet vállal, ez most is megmutatkozott. Nem mindig látványos a teljesítménye, ennek ellenére folyamatosan dolgozik a középpályán. A csapat vezető gólja előtt ő szerezte meg a labdát, ennek köszönhetően pedig ezek után nyugodtabbá vált a csapat játéka. 

Casemiro 6,62 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Szerencsére nem kapta meg az ötödik sárgáját, ennek tudatában cserélte le őt Ancelotti, hogy bevethető legyen a Barcelona ellen, ahol komoly szerep vár rá. Labdával kissé lassúnak éreztem, legalábbis a támadásokat nem mindig tudta hatékonyan segíteni, de rá alapvetően védekező munkája miatt lesz szükség a továbbiakban is. 

Toni Kroos 6,54 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Nem játszott rosszul, de magához képest most kicsit haloványabbnak éreztem. Védekezésben viszont érezhetően többet vállalt, 4 szerelést is bemutatott, saját kapuja előtt rendszeresen besegített a társaknak. A szokásos pontosságot ezúttal is hozta, 93 százalékos hatékonysággal passzolt a mérkőzésen.

Vinícius Jr. 8,60 (Szerkesztői pontszám: 8,5)
Volt néhány suta megoldása a találkozó elején, de ahogy telt az idő, úgy egyre jobban került játékba a meccs folyamán. Maffeo komoly ellenfél volt, mindent meg is tett a brazil hatástalanításáért, de egy idő után ez is kevésnek bizonyult és Vini egyre többet tudta tisztára játszani magát. Nagyon fontos vezető találata mellett 3 sikeres cselt mutatott be, ezen kívül pedig 5 kulcspassz került a neve mellé.

Rodrygo 6,81 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
A PSG elleni jó teljesítménye után megkapta a lehetőséget a kezdőcsapatban és ezt jól is használta ki. Sokat változtatta a helyét a mérkőzés egyes szakaszaiban, többször a szélről bemozogva nyitotta meg az utat a felfutó Lucasnak, de az alapvonal felé is hatékony tudott lenni. Végül egy komoly rúgás után le kellett támogatni a pályáról, reméljük nem komoly a sérülése, habár nem nézett ki túl jól.

Cserejátékosok

Eduardo Camavinga 7,57 (Szerkesztői pontszám: 7)
Casemiro helyett érkezett a 60. percben és megint jól szállt be a párharcba. 3 szerelés és 1 labdaszerzés fűződik a nevéhez, de vele a labdajáratás is gyorsabbá vált a középpályán. 

Luka Modrić 7,49 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Valverdét váltotta, akinek már érett a második sárgája, így szükségszerű csere volt Ancelotti részéről. A labdatartás stabilizálásához sikeresen hozzájárult, valamint a védekezésben is komoly szerepet vállalt. 

Dani Carvajal 6,22 (Szerkesztői pontszám: 5)
Ő nem igazán szállt be jól a meccsbe, néhány igen buta hibát hozott össze hátul, a meccs végén pedig teljesen érthetetlen módon passzolta el a labdát, amiből majdnem gólt kapott a csapat. Nincs igazán formában, jelenleg Lucas egy fokkal jobb opció volt a védelem jobb oldalára.

Marcelo 7,64 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Habár csak 10 perc játék jutott neki, de úgy varázsolta Benzema fejére a labdát, ahogyan csak kevesen tudták volna. Ezen kívül volt egy nagyon komoly mentése Courtois kapuja előtt, így fontos szerepe volt a végeredmény kialakulásában.

Marco Asensio 5,64 (Szerkesztői pontszám: 5,5)
Nagyjából húsz perc játékidő jutott neki, de nem igazán tudott komoly befolyást gyakorolni a játékra.  

Madridi uzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Edzői teljesítmény – Carlo Anelotti 7,44 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Több helyen is változtatott a PSG elleni kezdőcsapathoz képest, Modric pihenőt kapott a Clásico előtt, valamint Militao betegség miatt maradt kényszerpihenőn, ezen kívül ezúttal Rodrygo került a csapatba a jobb oldalon Asensio helyett. Az első félidőben ezúttal sem sikerült gólt szerezni, így a második játékrészre reagálni kellett, Vinícius gólja után nem sokkal két változtatást is eszközölt a középpályán egyórányi játék után. A találkozó végére viszont a sérüléseket kellett menedzselnie, ugyanis Rodrygo, Mendy, majd Benzema is idő előtt kényszerült elhagyni a pályát. A győzelemmel sikerült 10 pontra növelni az előnyt a tabella élén, viszont a sérülések miatt nem lehet nyugodt Ancelotti, különösen, hogy nagyon fontos mérkőzések következnek.  

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK