Ancelotti: Megvan az előnyünk, ez jó az idény ezen szakaszában

A Real Madrid idegenben győzte le a Mallorcát a spanyol bajnokságban és növelte előnyét a második helyezett Sevillával szemben. A találkozó után Carlo Ancelotti értékelte a látottakat.

A mérkőzés

Semmi sem változott. Megvan az előnyünk, ez pedig pozitívum az idény ezen szakaszában. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a válogatott szünetre jó formában mehetünk. Véleményem szerint a csapat jó formában van, ami az erőnlétet illeti. A második félidőben remekül teljesítettünk és semmi sem változott. Most csak arra kell koncentrálnunk, hogy vasárnap is győzni tudjunk.”

„A sérültek állapotát a következő pár napban fel kell mérnünk. Nem tűnnek súlyosnak, de meg kell vizsgálnunk őket. Rodrygo látszólag kapott egy rúgást, ami nagyon fájt neki, Ferland túlterhelte a combközelítőjét, Karim pedig nem érezte jól magát, miután felugrott fejelni. Várnunk kell és szerdán meglátjuk, bevethetőek lesznek-e vasárnap.”

Carlo Ancelotti

Maffeo szerelése Vinivel szemben

„Ez is hozzátartozik a futballhoz. Néha történnek ilyesmik. Maffeónak nem állt szándékában bántani Vinit. Nagyon kemény mérkőzés volt rengeteg szerelési kísérlettel, a játékvezető pedig helyes döntéseket hozott véleményem szerint. Miután megszereztük a vezetést, lehoztam Valverdét és Casemirót, mert nem akartam, hogy összeszedjenek egy sárga lapot. Szerintem a mai kemény küzdelem volt és igazságos eredmény született.”

Tízpontos előnyről elbukni a bajnokságot

„Nézd, mondhatnánk azt is, hogy mégis hogyan lehet elveszíteni 3-0-s előnyről egy BL-döntőt, de az meg is történt velem. Remélhetőleg nem kerül rá sor még egyszer.”

Pintus

„Nagyszerű munkát végez erőnléti edzőként. A játékosok tisztelik és képesek vagyunk kombinálni a fizikai munkát a technikai és taktikai felkészüléssel. Eddig remekül alakultak a dolgok. A csapat fizikai kvalitásai figyelemre méltóak. A legjobbat kell kihoznunk ebből, de a játékosoknak edzeni is kell.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK