2022. August 16., Tuesday

Ancelotti meggyőző teljesítménye

  • K. Matyi
  • March 12, 2022, 12:06 p.m.
Az olasz szakember nagy valószínűséggel a következő idényt is a Real Madrid kispadján tölti.

A Real Madridnál íratlan szabály, hogy az az edző, aki egy idény során nem nyer semmit, a nyár folyamán új munkahely után nézhet. Zinédine Zidane nagyon jól tudta ezt, és Carlo Ancelotti számára sem ismeretlen a szituáció, 2015-ben annak ellenére kellett távoznia, hogy egy évvel korábban az ő irányításával hódította el a csapat a Tizediket.

Az olasz szakember most élvezi a helyzetét, és minden oka megvan erre. A Király-kupában elszenvedett vereség az Athletic Bilbao ellen, majd a PSG elleni odavágó negatív eredménye kérdéseket vetett fel ugyan, de a bajnokságban továbbra is dominál Ancelotti együttese. A mérce olyan magas Madridban, hogy a bajnoki cím nem feltétlenül biztosítja a vezetőedző pozícióját a következő idényre. Pillanatnyilag azonban minden rendben van a spanyol fővárosban. Tökéletes béke uralkodik Valdebebasban, Ancelotti körül.

Carlo Ancelotti

Nincs több kétség vele kapcsolatban, megérdemli helyét a 2022-2023-as szezonban is. Nincsenek kétségek. Az egyértelmű, hogy a csapat robog a bajnoki cím felé, a PSG elleni fordítás után pedig a Bajnokok Ligájában is egyre optimistábbak a klubnál. Ancelotti pontosan tudta, mi múlik a visszavágón, így még magasabb letámadást követelt játékosaitól. Terve nagyszerűen működött, Karim Benzema labdaszerzése és Gianluigi Donnarumma hibája után a csapat meg is szerezte első gólját.

A terv működésbe lép

A hiányzók miatt Ancelottinak változtatnia kellett csapata összeállításán, a második félidőben Fede Valverde és Eduardo Camavinga beállításával igyekezett kontrollálni a mérkőzést. Mindketten nagyszerűen reagáltak és fontos szerepet játszottak a fordításban. Ancelotti most mosolyoghat, hiszen kemény ellenfelet sikerült legyőzni az európai porondon. Figyelmét most a bajnokságra fordíthatja, ahol rengeteg munkára van még szükség a cím megszerzéséig, ezt pedig az olasz szakember is pontosan tudja.


Hozzászólások

Tabella