Egytől egyig: Real Madrid – PSG (3-1)

A Párizsban utolsó pillanatban elveszített odavágó után a Real Madridnak hazai pályán kellett kiharcolnia a továbbjutást a Bajnokok Ligájában. A hangulat adva volt, a szurkolók elképesztő atmoszférát ígértek, így Ancelotti csapatának már csak a pályán kellett megoldania ezt a közel sem egyszerű feladatot. Lássuk az értékeléseket, továbbra is szubjektív módon.

Csapatok

Real Madrid 9,19 (Szerkesztői pontszám: 9)
Féltem attól, hogy a nagy ígérgetésnek nyögés lesz a vége. A találkozó kezdetével azonban már érezhető volt, hogy most ténylegesen más mentalitással futott ki a pályára a csapat, azonban a helyzetek során nem sikerült bevenni a PSG kapuját, egy kontrával aztán Mbappé tovább növelte a vendégek előnyét. A második játékrészre kifutva már teljesen megváltozott a játék képe, az egyenlítő gól után a vendégek alig tudták átlépni a felezővonalat, köszönhetően többek között Ancelotti bátor cseréinek, ugyanis Camavinga pályára lépésével a letámadások intezitása és minősége is javult, valamint Rodrygo beállásával sokkal veszélyesebbé vált a csapat jobb oldala. Az utolsó félóra játék teljes egészében megváltoztatta a párharcot, Benzema mesterhármasának köszönhetően pedig még hosszabbítást sem kellett játszania a csapatnak. Nagyon komoly erőpróba volt ez a Bajnokok Ligájában, a Real Madrid pedig bizonyította, hogy képes bármely csapat ellen pillanatok alatt megfordítani a párharcot.

Paris Saint-Germain 5,80 (Szerkesztői pontszám: 5)
Az első félidőben meccsben voltak és kezükben volt a továbbjutás is, különösen a kétgólos előny birtokában. Carvajal oldalán több alkalommal sikeresen bontották meg a védekezést, valamint a kontrákra nem is igazán talált ellenszert a Real a félidőig. A szünet után azonban teljesen alárendelt szerepet játszottak, nem tudtak komoly lehetőségeket kialakítani a hazai kapu előtt, teljesen passzív játékot mutattak, ami végül megbosszulta magát. Számukra ez mindenképpen csalódás, a párharc nagy részében nyeregben érezhették magukat, viszont a Bernabéuban nem lehet félvállról venni ezeket a szituációkat, így búcsúznak a Bajnokok Ligájától. 

Játékosok

A mérkőzés embere – Karim Benzema 9,94 (Szerkesztői pontszám: 10)
Álomtrió ide vagy oda, ez az ember egyedül eldöntötte a továbbjutás kérdését. Az első félidőben is egyértelműen a csapat legveszélyesebb tagja volt, a beadások során rendszeresen megtalálták a társak, a párizsi védők gyűrűjében pedig több alkalommal is sikeresen kapura tudta fejelni a labdát. A második félidőben már eredménye is volt erőfeszítéseinek, sikeresen zavarta meg Donnarummát, az olasz hibáját követően bepofozta az egyenlítő találatot, ezután pedig teljesen meg is változott a játék képe. Az utolsó negyedórába érve aztán jött az őrület, az addigra teljesen megzavarodott vendég védelem csak kereste a labdát, két perc alatt szerzett duplájával pedig már a Real Madrid állt továbbjutásra. Harmadik gólja különösen élményszámba ment, nem csak a felszabadult érzelmek miatt, de egyszerűen zseniális volt az, hogy egyáltalán eszébe se jutott átvenni a labdát, hanem jobb külsővel, első szándékból küldte be a játékszert a franciák kapujába. Tovább írja a történetét madridi pályafutásának, de már így is a klub legnagyszerűbb játékosai között kell emlegetni. 

Thibaut Courtois 8,42 (Szerkesztői pontszám: 8,5)
Az első játékrészben komoly szerepet vállalt abban, hogy a párizsiak nem tudtak több gólt berámolni a madridi kapuba. Több alkalommal komoly védéseket bemutatva akadályozta meg Mbappét és Neymart, a gólról pedig nem igazán tehetett, olyan erővel és olyan váratlanul érkezett a lövés. 3 védést mutatott be, ráadásul mindhárom próbálkozás a büntetőterületen belülről érkezett. 

Dani Carvajal 6,89 (Szerkesztői pontszám: 6)
Azon kevés játékosok egyike volt, akik kissé lefelé lógtak ki a csapatból. Rendszeresen fent ragadt egy-egy támadás során, a PSG pedig a saját térfelén megszerzett labdákkal ilyenkor teljesen szabadon tudott támadásokat vezetni azon az oldalon, ráadásul az sem segítette túlzottan, hogy Asensio védekezőmunkája erősen a nullához közelített. Mbappé gólja előtt ő adta el a labdát az ellenfél térfelén, ezzel pedig nagyon kiszolgáltatott helyzetbe hozta az amúgy is magasra tolt védelmi vonalat. Bő 1 óra játék után Lucas váltotta a spanyolt. 

Éder Militão 8,53 (Szerkesztői pontszám: 8,5)
Mbappéval azért neki is meggyűlt a baja, de összességében nézve sikeresen felvette vele a versenyt, sebességben talán neki is volt a legtöbb esélye a védelem tagjai közül. Komoly mentéseket és közbelépéseket mutatott be, nem egyszer az utolsó pillanatban blokkolt Courtois kapuja előtt. 3 labdaszerzés, 3 felszabadítás és 3 szerelés fűződik a nevéhez, érzésem szerint a védelem legjobbja volt ezúttal.

David Alaba 8,34 (Szerkesztői pontszám: 8)
A szokásos higgadtság jellemezte a játékát ezúttal is, bár az ellenfél kontrái közben a visszarendeződéseknél néha ő is kereste a helyét, különösen az első félidőben. Ezzel együtt is azonban nagyon komoly szerepe volt abban neki is, hogy sikerült 1 gólon tartani az ellenfelet, ezen kívül nagyban hozzájárult a játékszervezéshez is. 

Nacho 7,95 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Mendy hiányában ő került fel a francia helyére, nyilván itt elsődleges szempont volt, hogy védekezésben rendben legyen a csapat, a támadások segítése azon az oldalon ezúttal csak másodlagos feladatnak bizonyult. Ennek megfelelően nem vállalta túl magát, de védekező munkája továbbra is aranyat ér, nem is tudták igazán zavarba hozni őt az ellenfél támadói. Támadásokhoz nem igazán lépett fel, így Vinícius egyedül próbált csodát tenni a bal oldalon, de azt hiszem ebben a helyzetben ez volt a jó megoldás. 

Luka Modrić 9,66 (Szerkesztői pontszám: 9,5)
Nálam elfogytak a jelzők. 36 évesen nem epizódszereplő, hanem képes megteremteni a különbséget folyamatosan a játékával, gólokkal és gólpasszokkal is segítve a csapatot. Sokadik alkalommal nézem végig, hogy mit művelt a második gól előtt, ahogy a saját kapuja előtt 20 méterrel labdát szerezve, majd 4-5 PSG játékossal a nyakán indítva Vinícius-t, végül pedig Kimpembe lábai között gólpasszt adva Benzemának – egyértelműen a Real Madrid történelmének legnagyobbjai között a helye. Védekező munkája mellett se menjünk el azért szó nélkül, ugyanis 4 szerelés mellett 2 felszabadítást is bemutatott. (Ahogy Messit szerelte a második félidőben, azt tanítani kellene…) Klasszis. 

Toni Kroos 7,26 (Szerkesztői pontszám: 7)
Rossznak semmiképpen nem mondanám a teljesítményét, de combsérüléséből visszatérve még nem bírta volna végig a meccs intenzitását, a helyére lépő Camavingával pedig jobban nyomás alá tudta helyezni a Real a PSG középpályáját. Nagyjából 1 óra játék alatt így is 4 kulcspassz és 96 százalékos pontosság került a neve mellé.

Fede Valverde 8,51 (Szerkesztői pontszám: 8)
Nagyon fontos szerepe volt a középpályás védekezésben és sebességben is felvette a versenyt az ellenféllel. Letámadásoknál folyamatosan magas intenzitással igyekezett nyomás alá helyezni az ellenfelet a saját térfelén, ezt pedig a meccs egészében fenntartotta. Egyértelműen nagyobb szerepet kell kapnia a jövőben. 

Marco Asensio 5,51 (Szerkesztői pontszám: 2)
Ő volt az, aki teljes egészében kilógott ebből a csapatból. Egész egyszerűen nem tudtam értelmezni a játékát, támadásban semmi haszna nem volt, sebességben nem tudott mit kezdeni a párizsi védelemmel, védekezésben pedig még inkább idegesítő volt. Az ilyen meccseken hatványozottan bele kell tenni a védekezőmunkát, legyen szó akár intenzív letámadásról vagy a folyamatos visszalépésekről. Carvajal teljesen egyedül maradt ilyen szempontból a jobb oldalon, Asensiónak pedig az ilyen meccseken vagy jobban oda kell tennie magát, vagy másnak kell bizalmat szavazni a kezdőben. 

Vinícius JR 8,68 (Szerkesztői pontszám: 8)
Az odavágó elég halovány teljesítménye után Vini egyértelműen bizonyítani akart, ez már az első perctől kezdve érződött rajta. Sokkal komolyabb hatása volt a csapat játékára, többet is vállalt, pedig korántsem volt könnyű dolga, tekintve azt, hogy Nacho támogatása nélkül jobbára egyedül maradt támadásban a bal oldalon. Ennek ellenére a PSG-nek folyamatosan meggyűlt vele a baja, Hakimit többször beültette a hintába, összességében pedig 7 sikeres cselt mutatott be, valamint Donnarumma hibája után ő adta a gólpasszt Benzemának.

Cserejátékosok

Eduardo Camavinga 8,71 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Páratlan energiával vetette bele magát a küzdelembe, beállásával pedig egyből feljavult a madridi játék, különösen a letámadások és a középpályás védekezés terén. Sebességének köszönhetően sikerült felvenni a versenyt a párizsi középpályával, így egy újabb nagyon impozáns teljesítményt pakolt az asztalra.

Rodrygo 8,46 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Camavingához hasonlóan ő is hozzátette a magáét, Asensio helyére érkezett a pályára és egyből nagyon komoly változást is hozott. A jobb oldal sokkal veszélyesebbé vált, védekezésben is jóval hasznosabb munkát végzett. Reméljük ezt a formát átmenti a következő meccsekre is. 

Lucas Vázquez 8,16 (Szerkesztői pontszám: 7)
Carvajal helyére érkezett a 66. percben és bőven megérte pályára küldenie Ancelottinak. Frissességet hozott abba a pozícióba, ami egész meccsen a legkiszolgáltatottabb volt, a PSG bal oldalával szemben pedig többször sikeresen helytállt, nem is nagyon tudták átjátszani. 

Edzői teljesítmény – Carlo Ancelotti 8,92 (Szerkesztői pontszám: 9)
Talán csak két dolog róható fel neki a kezdőcsapat kapcsán – a sérülésből éppen csak visszatérő Kroos, valamint a nem éppen védekező munkájáról híres Asensio csapatba jelölése. Ezeket azonban tőle szokatlan módon még időben korrigálta, már a 60. perc előtt meghúzott két nagyon fontos cserét, a Camavinga-Rodrygo duó pályára küldésével teljesen megváltoztatta a meccs képét, majd Carvajal leváltása is érzésem szerint időben érkezett, friss erőt küldve ezzel a védelem jobb oldalára. Alapvetően jól rakta össze a stratégiát, intenzíven letámadott a csapat minden labdavesztésnél, habár az első félidőben erre majdnem többször is ráfázott a Real Madrid. Látszott, hogy sikerült kellően feltüzelni a játékosokat és nem utolsó sorban a Bernabéu hangulatának köszönhetően sikerült megfordítani a párharcot egy korántsem ideális helyzetből. Komoly erőpróba volt ez, a csapat jelesre vizsgázott, így a Real Madrid ott lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK