Neymar: Mindent bele fogunk adni

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágójára a PSG érkezik a Bernabéuba. Mauricio Pochettino mellett Neymar állt a kamerák elé a vendégek oldaláról.

Lélektan

„100%-os vagyok. Kicsit tovább tartott felépülni, mint vártam, ez egy bonyolult sérülés, de már 100%-os vagyok fizikálisan és mentálisan egyaránt, készen állok arra, hogy segíteni tudjak a csapatnak, a csapattársaimnak egy jó eredmény elérésében. Ez egy olyan meccs lesz, amelyre mindannyiunknak készen kell állnia.”

Real Madrid

„Ez egy olyan meccs, amelyen minden játékos játszani akar. Minden percét élvezned kell az ilyen mérkőzéseknek. Vannak percek, amik nem fognak megismétlődni. Felkészültem és a csapatért dolgoztam. Boldog vagyok. Mindent bele fogok adni. Mentálisan erősnek kell lennünk, hogy egy jó meccset játsszunk. Jól vagyok, jól érzem magam annyira, hogy segíteni tudjam a Paris Saint-Germaint. Készen állunk. Egy erős csapat ellen fogunk játszani, tele vannak minőségi játékosokkal. Nem fogunk meghunyászkodni. Mindent bele fogunk adni, hogy megnyerjük a meccset.”

A találkozó esélyese

„Ez egy meccs a Paris Saint-Germain és a Real Madrid között. Az ilyen meccsek mindig kétesélyesek. Nincs favorit, mert két erős csapat játszik. Nálunk van az előny, mert 1-0-ra nyertünk legutóbb, de csak a győzelemre gondolhatunk, és hogy még jobban teljesítsünk, mint Párizsban. Örülök neki, hogy szurkolók előtt játszom és biztos vagyok benne, hogy a csapattársaim játszani akarnak szerdán és győzelemmel akarnak majd hazatérni. Casemiro hiánya? Még így sem lesz könnyű, hiszen a Madridnak sok minőségi játékosa van. Számomra Casemiro a világ legjobbja a posztján. De számunkra ez nem változtat semmin: bármi van, játszanunk kell és megnyerni a meccset, a lehető legjobb módon kell ezt tennünk.”

A kapcsolat Mbappéval és Messivel

„Ugyanazokkal a lábakkal jászom, ugyanúgy. De néha a kiváló játékosokkal jobban kell koncentrálnod. Együtt kell támadnunk és védekeznünk szerdán. A csapategység vezethet minket győzelemre. A döntő a Stade de France-ban? Nagyon jó csapatunk van, erős a keret. A döntő Párizsban lesz és ez felemelő számunkra. Még inkább arra ösztönöz minket, hogy a döntőig meneteljünk, de ehhez az első lépés a szerdai győzelem lenne. Ezért dolgozunk hosszú ideje és a szerda egy előrelépés a céljaink felé.”

Madridi uzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Forrás: psg.fr
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK