Marquinhos: Mindent bele kell adnunk a pályán

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Real Madrid a PSG otthonába látogat. A mérkőzés előtt Mauricio Pochettino mellett Marquinhos nyilatkozott a hazaiak oldaláról.

A mérkőzés

„A Real Madrid komoly történelemmel rendelkezik ebben a sorozatban. Kisfiúként mindig is arról álmodtam, hogy ilyen találkozókon játszom. Élmény a Paris Saint-Germain csapatában játszani; élvezem, hogy ezért a klubért küzdhetek. A holnapi célunk az, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Ez a hazai mérkőzés nagyon fontos. Meg kell tennünk az első lépést, gólokat kell szereznünk.”

A csapat mentalitása

„Bármiféle nyomás magasabbra emel minket és erővel tölt el. Minden szituációra fel kell készülnünk. Tudnunk kell, hogyan ítéljük meg az idényünket és a jelenlegi időszakot is. Most egységesnek kell lennünk. Amikor a szurkolók velünk vannak, megteremtik a különbséget és erőt adnak nekünk. Mindent bele kell adnunk a pályán – saját magunkért és értük is, boldoggá kell tennünk őket.”

Marquinhos

A csapat fejlődése

„Az idény kezdete óta harcolunk. Minden nap edzettünk, sokat utaztunk és sok meccset játszottunk – jókat és kevésbé jókat is. Győzelmeket arattunk, néha az utolsó pillanatban. Nem tekinthetünk el attól, amit eddig elértünk. A holnapi egy nagyon fontos találkozó lesz, ami meghatározza a szezont. Minden, amit eddig tettünk, erősebbé tette a köztünk lévő kapcsot a pályán. Érezhető, hogy az új játékosok kényelmesebben érzik magukat és beilleszkedtek a csapatba.”

Neymar Jr.

„Jól van és magabiztos. Ugyan nincs formában, de ha holnap látod Neymart a pályán, tudod, hogy 100%-ot fog nyújtani. Az edző dönti el, hogy játszik-e vagy sem.”

Forrás: psg.fr
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK