Egytől egyig: Real Madrid – Granada (1-0)

A Bilbao elleni vereség után Ancelotti csapatának hazai pályán nyílt lehetősége feledtetni a kupából való kiesést, viszont a csapat két gólfelelőse, Vinícius és Benzema is hiányzott a keretből különböző okok miatt. A győzelem azonban így is kötelező volt, figyelembe véve a Sevilla szombati pontvesztését. Jöjjenek a szokásos értékelések, továbbra is szubjektív módon.

Csapatok

Real Madrid 6,79 (Szerkesztői pontszám: 7)
Az első játékrészben, különösen annak első felében nem igazán sikerült fogást találni a Granada védekezésén, meglehetősen álmosan kezdett a hazai gárda. A félidő végére már mutatott valamit a támadószekció is, habár nem igazán volt átütő erő a csapatban. A szünet után viszont érezhetően sebességet váltott Ancelotti csapata, jórészt uralta is a játékot, Alaba és Militão egyre többet lépett fel a támadásokkal, de alapvetően a védelmi vonalat is feljebb helyezte az olasz mester. Valverde pályára küldésével, aki az addig kissé szürkén játszó Camavingát váltotta, valamelyest több sebesség került fel a középpályára. A játék képe azonban és a támadások kreativitása akkor lépett szintet, amikor Hazard és Jović is pályára lépett. Mivel Maximiano gyakorlatilag minden bravúrját elővette, így egy váratlan Asensio-bomba kellett a vezetéshez, az egygólos előnyt pedig meg is őrizte a Real Madrid, így 6 pont előnnyel fejezi be a fordulót. 

Granada 5,43 (Szerkesztői pontszám: 5,5)
Az első félidőben sokkal inkább partiban voltak, rögtön a találkozó elején meg is szerezhették volna a vezetést, Courtois azonban bravúrral hárította a nagyjából 16 méterről érkező próbálkozást, később pedig Uzuni előtt is adódott lehetőség a gólszerzésre. A második félidőben azonban teljesen alárendelt szerepet játszottak, néhány alkalomtól eltekintve nem igazán tudtak támadást végig vinni, míg a Real 18 kapura lövéssel próbálkozott a szünet után. Rengeteget köszönhetnek a vendégek Maximianónak, jó pár olyan feladatot oldott meg ő maga, amikor a védelem már rég vert helyzetben volt. Végül pont nélkül távoztak Madridból, így nem szakadt meg a nyeretlenségi sorozatuk. 

Játékosok

A mérkőzés embere – Marco Asensio 8,1 (Szerkesztői pontszám: 8,5)
A támadószekció egyértelműen legaktívabb és legveszélyesebb tagja volt, a csapatnak is ő szállította a 3 pontot egy parádés távoli lövéssel. 8 lövéséből 6 alkalommal eltalálta a kaput, szerény számításaim szerint egy mesterhármas is összejöhetett volna, ha a Granada portása nem mutat be földöntúli bravúrokat. A meccs végén végleg eldönthette volna a meccset Jović próbálkozása után, ezúttal azonban nem tudott túljárni a kapus eszén. Szerencsére azonban húzott egy extrát, ez pedig így egy nagyon fontos győzelem Vinícius és Benzema hiányában. 

Asensio

Thibaut Courtois 7,62 (Szerkesztői pontszám: 7)
Magabiztos teljesítményt nyújtott ezúttal is, a találkozó 4. percében Puertas lövését bravúrral védte, valamint később Uzuni labdáját is fogta. Az első játékrészben veszélyesebb Granada a szünet után már nem igazán tudta próbára tenni, egyetlen kapura lövéssel próbálkoztak a vendégek, így Courtois dolga kimerült abban, hogy jól játssza meg a labdákat.  

Dani Carvajal 6,99 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Nagyon kell ő a védelem jobb oldalára, nem igazán tudták átjátszani, támadásoknál pedig rendszeres segítséget nyújtott Asensiónak. A meccs végére elfáradt, de ebben jócskán benne van, hogy egyáltalán nincs játékban. Reméljük mostantól elkerülik a sérülések és betegségek, mert nagy szüksége van a csapatnak egy formában lévő Carvajalra a későbbiekben.

Éder Militão 7,49 (Szerkesztői pontszám: 8)
Nálam ő volt a védelem és a csapat egyik legjobbja, nagyon komoly munkát tett bele ebbe a meccsbe, ráadásul Asensio gólja előtt is ő halászta vissza a labdát az ellenfél tizenhatosa előtt. A második félidőben rendszeresen lépett feljebb labdát szerezni, elég komoly lendülettel támadta a labdás embert nem is egyszer. 

David Alaba 7,17 (Szerkesztői pontszám: 7)
A szokásos higgadtság jellemezte, viszonylag jól védekezték le a Suárez-Collado párost. A második játékrészre már többször megjelent az ellenfél térfelén a bal oldalon, így segítve a támadások építését. 

Marcelo 7,11 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Habár a meccs elején eléggé lemaradt Puertas lövésénél, a találkozó további részében fegyelmezettebb játékot produkált, leginkább a támadójátékra helyezve a hangsúlyt. Az azért látszott, hogy nem Vini játszik mellette, legutóbbi alkalommal ők ketten nagyon jól mutattak a pálya azon részén. A meccs végére Nacho váltotta, vastaps közepette hagyta el a pályát. 

Eduardo Camavinga 5,93 (Szerkesztői pontszám: 5,5)
A találkozó elején kicsit rám hozta a frászt, amikor belebonyolódott a labdába a saját térfelén, szerencsére nem lett belőle komolyabb probléma. Utána egyre jobban játékba jött, pár labdaszerzés és a labdaosztogatás terén jól mozgott, de kissé beleszürkült a mezőnybe. A félidőben Valverde váltotta. 

Luka Modrić 6,89 (Szerkesztői pontszám: 7)
A meccs elején kicsit fáradtnak tűnt, viszont ahogy telt az idő, egyre jobban játékba került, a Granada letámadásainál kulcsfontosságú szerepe volt a labdakihozataloknál, a második félidőben pedig Valverde pályára lépésével az ő játéka is feljavult. Végig elég komolyan kivette a részét a letámadásokból, nem egyszer első emberként rontott a labdás ellenfélre, végig fáradhatatlanul dolgozott, szokás szerint. 

Toni Kroos 6,94 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Az ellenfél védekezését többször az ő keresztlabdáinak köszönhetően sikerült valamelyest megbontani, nagyon jól mozgatta a csapatot a két szél között. Ezen kívül a pontrúgásai is veszélyesek voltak, valamint volt egy elég komoly próbálkozása egy szöglet után, ott viszont célt tévesztett. 14 hosszú indításából 11 társat talált, ezen kívül 1 kulcspasszt osztott ki. 

Rodrygo 5,64 (Szerkesztői pontszám: 6)
Nem volt ez rossz, de nem is igazán éreztem benne a váratlan megoldás lehetőségét. Próbálkozott azért becsülettel, többször igen kiszorított pozícióból vette célba a Granada kapuját, valamint egy szép Camavingával való kombináció után is helyzetbe került, azonban ezeket mind fogta az ellenfél portása. Mindenesetre jobban el tudtam volna képzelni Hazard-t a kezdőben helyette. 

Isco 6,95 (Szerkesztői pontszám: 7)
Azt azért nehezen tudtam értelmezni, amikor a beadásoknál egytől egyig Iscóra jöttek ki a játékok. Nyilván ezúttal elsősorban hamis kilencesként működött, kissé el is veszett a védők gyűrűjében, éppen ezért rendszeresen igyekezett kimozogni a labdákért, nem egyszer akár a saját térfelére visszalépve. A pálya közepén azért volt pár villanása, amikor sikerült átfűznie néhány védőt, végül Jović váltotta a 65. percben. 

Cserejátékosok

Fede Valverde 7,68 (Szerkesztői pontszám: 8)
Ez az a Valverde, akit látni szeretnék a továbbiakban is. Félidőnyi játékot kapott a mestertől, az ő pályára lépésével sikerült jobban nyomás alá helyezni a granadai védelmet. Folyamatosan visszatámadott az ellenfél térfelén, ennek többször labdaszerzés is lett az eredménye, valamint hirtelen ritmusváltásaival Hazard-hoz hasonlóan neki is sikerült felpörgetnie az addig kissé enervált támadójátékot. 

Eden Hazard 6,92 (Szerkesztői pontszám: 7,5)
Nagyjából félóra játékidőt kapott Ancelottitól, beállása után pedig egyből érezhető is volt, hogy pályára lépett. A támadások sokkal gördülékenyebbé váltak, egy az egyben többször meg tudta verni az emberét, a pálya közepe felé mozogva pedig az egyérintős játékban jól tudott együttműködni a társakkal, így sikerült veszélyes szituációkat is teremteni. Majdnem kiharcolt egy büntetőt is, ám a videóbíró megállapította, hogy az ellene elkövetett szabálytalanság a büntetőterületen kívül történt.

Madridi uzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Luka Jović 6,41 (Szerkesztői pontszám: 6,5)
Ezúttal jobban tetszett az ő játéka is, legalábbis megmutatta, hogy azért lehet rá is számítani, habár gólt ezúttal sem sikerült szereznie. Ennek ellenére jól működött együtt a társakkal, két lövéssel is próbálkozott. 

Nacho 6,36 (Szerkesztői pontszám – )
Marcelót váltotta a találkozó végén a védelem stabilitása és az eredmény tartása végett.

Dani Ceballos 6,05 (Szerkesztői pontszám: – )
Pár percre ő is megmutatta magát a hazai publikumnak. 

Edzői teljesítmény –  Carlo Ancelotti 6,42 (Szerkesztői pontszám: 7)
A találkozó első felében tapasztalható enervált játékot sikerült felráznia a második félidőre, bátran belenyúlt a meccsbe már a szünetben Valverde pályára küldésével, majd a Jović-Hazard duó pályára lépésével sikerült szinte végig dominálni a meccset. A védelem sokkal feljebb játszott a második 45 percben, a Granada pedig nem is tudott komoly gólszerzési lehetőségeket kialakítani, ráadásul a Real emelte a letámadások intenzitását is. Ennek végül meg is lett az eredménye, habár a játék képe alapján ez simán lehetett volna többgólos győzelem is. A három pont azonban így is jár, így pedig a csapatnak sikerült pár ponttal ellépnie az üldöző Sevillától.

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK