Ancelotti: Három nagyon fontos pontot kell megszereznünk

Vasárnap délután a Real Madrid az Elche együttesét fogadja a spanyol bajnokságban. A mérkőzés előtt Carlo Ancelotti megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, ahol többek között Hazard-ról, Casemiro pótlásáról és a riválisokról is beszélt.

A mérkőzés

„Nehéz volt legyőzni őket a kupában. Jó formában vannak és hasonló mentalitással érkeznek hozzánk. Ellen kell állnunk és megfelelő motivációval kell pályára lépnünk, mert holnap három nagyon fontos pontért kell megküzdenünk.”

„A csapat jó formában van, Asensio, Vallejo és Mariano izomsérüléssel bajlódik, Carvajal pedig továbbra is pozitív. A holnapi remek alkalom arra, hogy Hazard a kezdőben kapjon helyet, remélem, jó meccse lesz. Gareth fizikálisan egyre jobb állapotban van és minden nap a csapattal edz.”

Menetrend

„A sorsolásunknak semmi értelme. Ez nem csak a Real Madridot érinti, minden klub szenved ezzel. Nem helyezünk nyomást egyetlen másik csapatra sem. Azok lépnek pályára, akik bevethetőek, ez minden, de a naptárunk kész őrület, ezen előbb vagy utóbb változtatni kell.”

„Tudjuk, hogy a brazil játékosaink szeretnének a hazájuk színeiben játszani. Elutaznak a válogatottal és az edző majd eldönti, mikor térhetnek vissza. Nem gyakorlunk nyomást senkire.”

Carlo Ancelotti

Casemiro pótlása

„Hibát követünk el, ha az utódját keressük. Más játékosok más tulajdonságokkal rendelkeznek, mégis képesek ezen a poszton játszani, ahogy Camavinga is. Csak alkalmazkodni kell. Sosem volt még olyan védekező középpályásom, mint Casemiro.”

Marcelo eltiltása

„Azért, amit tett, sok a három meccs. Nem tudom, mit mondott a játékvezetőnek, habár nem is akarom tudni. Ez szégyenletes, mert remekül játszott a mérkőzésen. Erre a három meccsre egy fontos játékost veszítünk el. A kupameccseket ugyan kihagyja, de a bajnokságban továbbra is számítunk rá.”

A Barcelona és az Atlético gondjai

„Két nagyszerű klubról beszélünk, meglepő, hogy ennyi problémával küzdenek. Így is kemény ellenfelek. Minden megvan bennük ahhoz, hogy túllendüljenek ezeken a nehéz helyzeteken.”

Forrás: realmadrid.com, managingmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK