Florentino Pérez: Modrić újra esélyes lesz az Aranylabdára

A Real Madrid elnöke is nyilatkozott a szuperkupa-döntő után.

„Ugyanolyan vagyok mint bármelyik másik madridista. Nagyon örülök, hogy megnyertük az első trófeánkat az idényben, és annak is, hogy ilyen jól kezdtük a idényt. Megváltoztak a dolgok az új edzővel és az új emberekkel. Elégedettek vagyunk.”

„Mindig mindent meg akarunk nyerni. A régiek ezt tanították nekünk. Tavaly volt 60 éve, hogy a Real Madrid tagja vagyok, így neveltek fel minket az elődjeink. Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertük az idény első kupáját.”

„Rengeteget jelent az, hogy megnyertük ezt a trófeát. Eszközöltünk néhány változtatást, most egy új szakaszban vagyunk egy edzővel, aki nagyon jól ismer minket. A védelemben is voltak változások, az eredmények pedig eddig kiválóak. Örülünk és optimisták vagyunk, mivel új irányba álltunk, győzni akartunk.”

„Eddig jól megy minden. Így kell folytatnunk tovább, ugyanezzel az intenzitással és nem kiengedve, mivel ha ezt tesszük, a dolgok megváltoznak. Nagyon elégedett vagyok azzal, amit az idényben eddig elértünk.”

Pérez

„Ez egy tipikus Spanyol Szuperkupa mérkőzés volt, két olyan csapattal, amelyek nyerni akartak. Szeretnék gratulálni az Athletic-nek, amiért jól játszottak.”

„Egy olyan Real Madrid történelemből jövök, amelynek alapjait Santiago Bernabéu fektette le, és minden, amit teszünk, azzal az a célunk, hogy folytassuk azon az úton, amelyet ő mutatott nekünk.”

„Marcelo egy nagyszerű játékos, a Real Madrid legendája. 18 évesen érkezett, világklasszis játékossá vált. Nagyon örülök, hogy ilyen nagy szeretettel üdvözölték a szurkolók a stadionban, ahol az emberek olyan sokat tudnak a futballról, ahol ilyen sok a madridista.”

„Nem szeretnék túlzásokba esni, de Courtois és Modrić a legjobbak a posztjukon. Itt van nálunk a legjobb kapus és Modrić pedig olyan formában van, hogy versenyben lesz a következő Aranylabdáért.”

„A Madrid egy világhírű klub, bárhová is megy, ott rengeteg madridista van. Ez nem miattam van, hanem a klub történelme miatt. A futball globális sportág, mi vagyunk a legnépszerűbbek a világon. Örülünk, hiszen továbbra is elégedettséggel tölthetjük el a szurkolóinkat.”

„Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy megemlítsem, milyen kiváló fogadtatásban részesültünk itt, és milyen remekül megszervezte a tornát a szövetség. Minden csodálatosan zajlott, ráadásul még nyertünk is. Szeretném azt is elmondani, hogy ez egy nagyszerű hét volt a spanyol futball számára, amit nemzetközi szinten is mindenki láthatott. Egész héten igazi futball-hangulat volt. Meleg fogadtatásban részesültünk a szaúdi szurkolók által, úgy játszottunk itt, mintha otthon lennénk. Nem bánnám, ha vissza kellene térnünk. A helyi szurkolók csodásak voltak.”

„A büntetők? Sosem beszélek a bírókról. Ha megadták őket, akkor biztosan azok is voltak.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK