Valverde: Ennyi lehetőségből több gólt kell szereznünk

A Barcelona legyőzését követően Fede Valverde, Casemiro, valamint Karim Benzema válaszoltak az újságírói kérdésekre.

Fede Valverde

„Mindannyian jól teljesítettünk a meccs egészén. Nagyon boldog vagyok a csapat miatt, örülök a lehetőségnek is, amit az edzőtől kaptam egy ilyen fontos mérkőzésen. A gólom miatt is nagyon boldog vagyok. A Barcelona egy nagyszerű csapat, minőségi játékosokkal, ma pedig megmutatták azt is, hogy megvan bennük a győzelem iránti vágy.”

„Megmutattuk, hogy mennyire jók vagyunk támadásban, ezt a kialakított helyzeteink száma is mutatja. Ugyanakkor több gólt kell szereznünk ennyi lehetőségből. Ha ez most is így történt volna, a meccs hamarabb véget érhetett volna. A csapat és a stáb is dolgozni fog az elkövetett hibák kijavításán. Kemény meccs volt, egy rendkívül hosszú utazást követően, de profi labdarúgók vagyunk, ez ezzel jár. Annyit mondhatok, hogy szép munkát végzett a csapat.”

Casemiro

„A legelejétől kezdve tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen minden El Clásico ilyen. Mindkét csapatban topjátékosok vannak. Ez egy olyan mérkőzés, aminek mindenki részese szeretne lenni.”

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, olvastuk a játékot, de kaptunk egy gólt, így a szünetre csak 1-1-es állással mehettünk. A második félidőben többször is eladtuk a labdát, illetve a kontrákra építettünk. Nagyon sokféle rendszerben lehet játszatni ezt a csapatot. Szeretjük birtokolni a labdát, de tudnunk kell más stílusban is játszani, illetve védekezni, valamint kontrázni. Korábban is lezárhattuk volna a mérkőzést, de összességében nagyszerűen teljesítettünk. Most már csak a döntőre koncentrálunk.”

„Nagyszerű keretünk van, ezt ma is láthattuk, amikor Fede eldöntötte a meccset. Nagyon jó munkát végez annak ellenére is, hogy kevesebbet játszik. Amikor pályára lép, minőséget ad a csapatnak. Nagyszerű játékos, ezt most is bizonyította. A címek megnyeréséhez egy jó keretre van szükségünk, ez a legfontosabb.”

Benzema

„Nagyon boldog és büszke vagyok. A szurkolók nagyszerűek voltak, önbizalmat adtak nekem, valamit erőt ahhoz, hogy azt csináljam a pályán, amihez értek. Szeretnék nekik köszönetet mondani emiatt.”

„Nem tudom, hogy jelenleg a Real Madrid Európa legjobb klubja, vagy sem. Annyit viszont mondhatok, hogy ez a világ legjobb klubja. A csúcsra éréshez viszont címeket is kell nyernünk.”

„Nem tudom, hogy ez volt-e az eddigi legjobb El Clásico, de az egyik legfeszültebb, hiszen az utolsó pillanatig nyitott volt. Nagyon fontos meccs volt számunkra. Sok El Clásicón játszunk, és elmondhatom, hogy ez nagyon jó volt, hiszen a döntőbe jutottunk.”

„A vállam rendben van, egy kisebb ütés volt csak. Nagyon nehéz meccs van mögöttünk. Úgy vélem, megérdemelten nyertünk. A Clásicók mindig nehezek, a Barcelona nagyon jó futballt játszik, és ha odaadod nekik a labdát, akkor nem akarják visszaadni. Megérdemeltük a győzelmet, mert az elsőtől az utolsó pillanatig harcoltunk.”

„Normális, hogy fáradtak vagyunk egy ilyen találkozó után. Mindig beleadunk mindent a klasszikusokon. Tisztában voltunk azzal, hogy ha odaadjuk nekik a labdát, akkor bármikor problémákat okozhatnak nekünk.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK