Kroos: A Real Madridnál szeretném befejezni a pályafutásomat, s ez így is lesz

Toni Kroos kivételes karriert tudhat a magáénak, hiszen négy Bajnokok Ligája-döntőt nyert és a klub legendás játékosává vált az itt eltöltött évek során. A Bayern München egykori labdarúgója egyértelművé tette, hogy a blancóktól szeretne visszavonulni.

A német középpályás jelenlegi szerződése 2023 júniusában lejár, ugyanakkor Kroos eltökélt szándéka, hogy hosszabbítson a klubbal és így lehetővé váljon számára, hogy pályafutását a spanyol fővárosban fejezhesse be.

„A legutóbbi tárgyalások alkalmával szándékosan választottam 2023-at, hiszen jövőre már 33 éves leszek. Úgy hiszem, ez egy kiváló időpont arra, hogy átgondoljam a jövőmet. Szerencsére nem kell sokat töprengenem a folytatáson, ugyanis remek a kapcsolatom a klubbal, amit nem kockáztatnék holmi haszonleséssel. Azt gondolom, hogy a klubbal azonos állásponton vagyunk, a Real Madridnál szeretném befejezni a pályafutásomat, és ez így is fog történni. Arra persze még nem tudom a pontos választ, hogy minderre 2023-ban, esetleg egy-két évvel később kerül majd sor.”

Toni Kroos egyértelmű alapember Ancelotti csapatában és a 2021/2022-es idényben. Egyelőre jelét sem látni annak, hogy ez a közeljövőben megváltozna, annak ellenére sem, hogy Eduardo Camavinga és Federico Valverde is szeretne szóhoz jutni.

„Én tisztában vagyok mindazzal, amit a Real Madridtól kaptam, s a klub tudja, mit várhat tőlem. Remekül érzem magam a bőrömben, habár nem árt, ha az ember alkalmazkodik a teste tűrőképességéhez, és buzog benne még némi győzni akarás.”

A nyári átigazolási időszakban Kylian Mbappé és Erling Håland két kiemelt célpont lesz a blancók számára, amit a német középpályás teljesen természetesnek tart egy olyan klub esetében, mint amilyen a Real Madrid.

„Kontraktusaik jelenlegi állapotára és az általuk képviselt minőségre tekintettel, egyértelműen ők a legkelendőbb játékosok a piacon. A Real Madrid pedig mindig a legjobbakért küzd. Azt persze nem tudom megmondani, hogy mi történik majd az esetükben, végtére is nem én vagyok az elnök.”
 

Madridi üzlet
Kattints ide és nézd meg a kínálatot!

Forrás: MARCA
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK