Egytől egyig: Real Madrid – Valencia (4-1)

Fölényes győzelemmel hangolt a szerdai El Clásicóra Carlo Ancelotti csapata. Látszólag minden klappolt, de azért jó szokásunkhoz híven most is vetünk egy-egy közelebbi pillantást a játékosok teljesítményére. Mérkőzés utáni szubjektív rovatunk következik, tartsatok velünk!

Csapatok

Real Madrid – 8,5 (szerkesztői pontszám: 8)
Rendben, hogy jelenleg a Valencia csak a 9. helyet foglalja el a tabellán, de valahogy azért mindig izgalommal telve várja az ember a denevérek elleni mérkőzéseket. Éppen ezért a 4-1-es győzelem is kifejezetten jónak mondható, pláne az utolsó két meccs szenvedései után. Nem volt gond a csapatszintű védekezéssel, sokszor egészen mélyen visszahúzódva állították meg a fiúk a Valencia támadásait. A középpályán pedig még mindig a CKM az úr, mindennek az origója, azt hiszem, látva az előző meccseket, valamint a tegnapit is, ez nem is nagyon szorul magyarázatra. Viszont aggodalomra ad okot, hiszen minden idők egyik legkomplettebb középpályás triója sem a fiatalodás útján lépked előre nap mint nap. És hát a támadósor… Visszatért Vini, és meg is mutatta, hogy miért őt tartják jelenleg a legértékesebb játékosnak. De összességében az első hármas is nagyon jól működött együtt, érződik közöttük a kémia, lefelé egyikőjük sem lógott ki ezúttal – és a védekezésből is bőven kivették a részüket. Komplett teljesítmény volt ez, egy olyan, amivel lehet feledtetni az év eleji szenvedéseket – illetve önbizalmat gyűjteni a Clásicóra. 

Valencia – 5,5 (szerkesztői pontszám: 5,5)
Nyilván azzal a vitatott büntetővel még az elmúlt évek vereségeit is meg lehet magyarázni, edző és játékos egyöntetűen mutogat erre az esetre, a szurkolókat nem is említve… Annak viszont külön örülök, hogy Bordalás mester arról is beszélt, hogy mekkora szarvashibákat vétettek játékosai védekezésben. Véleményem szerint sokkal inkább ez, mintsem a vitatott büntető eredményezte a fölényes hazai győzelmet. Több olyan szituáció is volt, amikor a vendégek védői maréknyi területen tömörültek, ezzel teret nyitva az olyan játékosok előtt, mint Vini, Benzema, vagy éppen Asensio, akik köszönik, mindannyian ennek örülnek a legjobban. De meg lehet említeni Lukita bődületes lövését is, ott is gyönyörűen el volt tolódva mindenki. Ami pedig a támadásaikat illeti, a legveszélyesebb fegyverük a nehéztűzért játszó Wass volt, aki gyakorlatilag minden egyes lecsorgóra úgy érkezett, mint a vérszagot érző vámpír. Igazán kidolgozott támadásuk csak nagyon kevés volt – lehet, hogy ebben kellene keresni a vereség okát, nem pedig a VAR döntéseiben. 

Játékosok

A mérkőzés legjobbja – Vini Jr. – 9,3 (szerkesztői pontszám: 9) 
Jól prezentálta ez a meccs, hogy a brazilra óriási szüksége van Ancelotti Real Madridjának. Visszatért és megmutatta, hogy mi hiányzott a csapatból az elmúlt két meccsen – ez egyébként valahol szomorú is, mert azt jelenti, hogy nincs megfelelő alternatívája egy esetleges sérülés esetén… Lőtt két gólt, az elsőnél körbefutva a komplett védelmet, majd a másodiknál lesipuskásként is jelesre vizsgázva. Ő volt az egyetlen továbbá, akiben benne volt a váratlan a büntetőt megelőző hosszú percekben. A második félidőben volt több veszélyes kiugrása is, a legkomolyabb talán Asensio passzából, amelyet követően ha középre centerez, Benzema még egy gólt szerezhetett volna. Ehelyett viszont belebonyolódott és labdát veszített. De ne legyünk telhetetlenek, így is hatalmas a fejlődése a döntéshozatalok terén.

Thibaut Courtois – 8,7 (szerkesztői pontszám: 9)
Résen kellett lenni a mérkőzés minden pillanatában, hiszen Wass folyamatosan próbálta tesztelni, és egy alkalommal bizony komoly szükség is volt a bravúrra – Courtoisban pedig nem kellett csalódnunk. Gyakorlatilag mindent védett, amit lehetett (6 alkalommal volt szükség a közbenjárására), még a büntetőt is, ám pechjére azt csak olyan helyre tudta ütni, ahonnan lehetett ismételni. Az az egy gól viszont nem az ő lelkén szárad. 

Lucas Vázquez – 7,4 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Az első félidőben kifejezetten veszélyesen játszott az ellenfél térfelén, és ez egy olyan eleme a csapat játékának, ami az előző hetekben és hónapokban gyakran hiányzott. Voltak veszélyes felfutásai, veszélyes beadásai, emellett pedig a védekező feladatait is jól látta el. Jó volt az összhang közte és Asensio között is, több olyan kombinációt is sikerült véghez vinniük, ami végül veszélyt teremtett az ellenfél tizenhatosa körül. A jobbhátvéd posztján talán ez volt az idénybeli egyik legjobb teljesítménye.

Éder Militão – 8,1 (szerkesztői pontszám: 8)
A meccs elején kifejezetten aktív volt a pontrúgásoknál, a jelen Real Madridjában gyakorlatilag ő az egyetlen, aki igazi veszélyt jelent a fejeseivel a szögletek, vagy középre lőtt szabadrúgások esetén. A 6. percben nem sok hiányzott, hogy meg is szerezze a vezetést egy ilyen szituációban. Volt egy kifejezetten veszélyes távoli lövése, emellett több ízben is sikerült kiugratnia Viníciust egy-egy távoli átadással. Még mindig ő az egyik legstabilabb pont ebben a csapatban. 

David Alaba – 7,8 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Némileg csendesebb meccse volt, mint brazil kollégájának, de ez annak is köszönhető, hogy ő volt az, aki szigorúan őrizte a Valencia egyetlen igazi centerét, Maxi Gómezt. Azt viszont annyira jól csinálta, hogy az uruguayi gyakorlatilag észrevétlen maradt az egész meccsen. Azt külön ki kell emelni, hogy fizikailag is képes volt felvenni a versenyt a nála egyébként jóval nagyobb és testesebb csatárral, több testi kontaktba is belement, és a legtöbb esetben ő jött ki győztesként ezekből. 

Ferland Mendy – 6,9 (szerkesztői pontszám: 7)
Hát, ebben aztán volt minden. Mendy mindent belerakott ebbe a meccsbe, amit ki lehet emelni egy balhátvéd esetében, pozitív és negatív értelemben is – ám szerencsére többségben így is a pozitív dolgok voltak. A fizikai párharcokból hátul szinte kivétel nélkül ő jött ki győztesként, viszont a legnagyobb butaságot is ő követte el a hátsó alakzat tagjai közül: teljesen feleslegesen hozta össze a büntetőt, és ezzel a Valencia szépítő találatát. Ami a támadásokat illeti, én még mindig nem érzem az összhangot közte és Vini között, viszont offenzív játékban talán most volt a legerősebb az idei szezonban, a hibái ellenére is. Így születhetett meg a Benzemának (okosan) adott gólpassza is. 

Casemiro – 7,7 (szerkesztői pontszám: 7,5)
Az a meccs eleji becsúszás, amivel Gaya passzát fülelte le… Én imádom, amikor Casemiro így játszik. Valószínűleg Hernández Hernández is, érezhető volt, hogy nagy kedvence a brazil, csak ez lehet az oka annak is, hogy büntetőt ítélt a javára – pedig a Valencia játékosai szerint ő rúgta meg a vendégek védőjét… Egyébként én végig izgultam, hogy HH ki fogja állítani egy második sárgával, de csak kibekkelte a brazil. Összehozott egy büntetőt, lefülelt 3 átadást és ugyanennyi alkalommal tisztázott a saját térfelén. Mindezt 70 perc alatt. Ez az a Casemiro, akire szükség van az ilyen meccseken. 

Toni Kroos – 7,8 (szerkesztői pontszám: 8)
Volt egy kritikus labdaeladása, amiből végül nem lett komoly baj, illetve emellett még 4 labdát szórt el, a 99 átadásából. Ez 95%-os pontosságot jelent. Brutális, amit meccsről meccsre csinál a német, kiegyensúlyozottan hozza azt a teljesítményt, ami klasszissá emel egy középpályást. A harmadik gól gyakorlatilag az ő labdaszerzéséből és passzából indult, emellett a rögzített helyzetekből is több ízben kanyarította veszélyesen középre a labdát. Ha ez nem lenne elég, a középpályás védekezésben is igen erős volt ezúttal. 

Luka Modrić – 8,6 (szerkesztői pontszám: 8)
Egészen hihetetlen, hogy 36 esztendősen ő az egyik, akiről ez az egész szezon szól. A csapat egyik legjobb és legmeghatározóbb alakja, és ezúttal is igen komplett teljesítményt pakolt az asztalra. Dominált a középpályán, nem nagyon tudtak vele mit kezdeni a vendégek, és ha még az a bődületes bomba is beakadt volna… 3 kulcspassza a csapat egyik legjobb mutatója ebben a tekintetben, pedig csak 69 percet töltött a pályán. Lassan elfogynak rá a szavak és a jelzők. 

Marco Asensio – 7,9 (szerkesztői pontszám: 8,5)
A spanyoltól ez volt az idény legjobb mérkőzése. Ki merem jelenti, hogy a legkomplettebb meccsét játszotta. Lehet, hogy nem lőtt gólt és nem adott gólpasszt, de ennyire jól sosem kapcsolódott még Benzemához és Vinihez, sosem volt ennyire jó a kémiája a középpályával és a jobbhátvéddel sem. Folyamatosan kereste a réseket, a lehetőségeket, nem csak az egyszerűségre és a biztosra törekedett. A mezőnyben ellene szabálytalankodtak a legtöbbet, nem győzött elesni, majd felkelni a földről. Felírhattunk a neve mellé egy fél gólpasszt is, hiszen Vini lesipuskás gólja előtt ő eresztett egy igen komoly lövést Cilessen kapujára. Több társát is ki tudta veszélyesen ugratni több ízben is. Sajnálom, hogy a gól ezúttal nem jött össze neki, de így sincs miért szégyenkeznie, kifejezetten jól játszott. Erre van szükségünk tőle. 

Karim Benzema – 8,9 (szerkesztői pontszám: 9)
Nem indult számára kifejezetten erősen a mérkőzés, az első félidő első felében meglehetősen sokat rontott, nem a jól megszokott Benzemát láttuk a pályán. Az értékesített büntetőjét követően viszont mintha kicserélték volna. A második találata klasszis volt, még úgy is, hogy a Valencia játékosai bőven hagytak időt és teret számára a forgolódáshoz. Így a kaput csak egy vérbeli támadó érezheti. Aztán meg kell említenem azt is, hogy ez volt a 300., illetve 301. találata a Real Madrid mezében, ami valami egészen elképesztő szám. Nem kérdés, a klub történetének legjobbjai között emlegethetjük majd évek, évtizedek múlva is. 

Cserejátékosok

Dani Ceballos – 7,3 (szerkesztői pontszám: 7)
Carlo továbbra is egy szimpatikus edző. A kupameccsen történtek után biztosított elegendő időt a spanyol középpályásnak, aki véleményem szerint élt is a lehetőséggel. Lukitát váltotta, és a negyedik gól előtt övé volt a gólpassz előtti kritikus passz, de Vinit is jól vette észre és ugratta ki több esetben is. Nagy szükség lenne rá kiegészítő emberként az idény második felében. 

Eduardo Camavinga – 6,7 (szerkesztői pontszám: 5,5)
Casemiro helyett érkezett és a brazil szerepkörében is kényszerült (volna) játszani. Néha bele-belebonyolódott a cselekbe, egy ilyen alaklommal labdavesztéséből kontrázni is tudtak a vendégek. A neki jutó alig 20 perc alatt 3-szor is labdát veszített. Forrófejűsége pedig komoly gondokat okozhat még, hiszen sárgával a „zsebében” olyan szépen vágott fel egyszerre két valenciait, hogy az a küzdősportokban is megirigyelték volna. Egyelőre messze az idény elején mutatott játékától. 

Fede Valverde, Isco és Nacho összesen alig töltöttek el 10 percet a pályán, így nehéz értékelni a teljesítményüket.

Edzői teljesítmény

Carlo Ancelotti – 8,4 (szerkesztői pontszám: 8,5)
Az öreg Carlo jól rendberakta a fejeket erre a meccsre, nagy szükség volt mára erre. Nem tudnék belekötni a kezdőcsapatába, és igazából a cseréi is logikus döntés eredményeként születtek. Camavinga volt az egyetlen, aki nem hozta a padról beszállva azt, amit elvártak volna tőle. Külön szimpatikus volt tőle Ceballos pályára küldése, nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy valószínűleg ő is hibázott a kupameccsen. Így lehet visszaszerezni egy játékos bizalmát. Egy negatívumot tudok csak megjegyezni: szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni Fede Valverdével, aki vagy alig kap lehetőséget, vagy a jobb oldalra van száműzve, ahol kvázi használhatatlan, hiszen pontosan azokat a tulajdonságait fojtják vissza ezzel, amik naggyá tették őt az előző évek során. Remélem, hogy ezt a helyzetet sikerül rendeznie magában, illetve a játékossal. 

Forrás: penamadridista.hu
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK