Valverde: Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, de vissza akartunk vágni

A Real Madrid biztosította helyét a Király-kupa nyolcaddöntőjében, miután idegenben 3-1-es győzelmet aratott az Alcoyano ellen. A találkozó után Fede Valverde és Marcelo osztotta meg gondolatait a mérkőzésről.

Marcelo

A mérkőzés

„Ezek a legnehezebb meccsek. Tudtuk, hogy képesek gondot okozni és tanultunk ebből. Még sok találkozó vár ránk, ma azonban fegyelmezett teljesítményt nyújtottunk. Mindenki küzdött, nem volt lehetőségünk arra, hogy sokat játsszuk a saját játékunk, de keményen dolgoztunk és küzdöttünk.”

„A mérkőzés során vannak olyan periódusok, amikor nehezebbé válnak a dolgok. Ez volt a helyzet a találkozó elején, aztán a második félidő kezdetekor is, de sikerült irányítanunk a játékot. Ezek a meccsek akkor tesznek igazán elégedetté, ha megnyered őket.”

Elkötelezettség

„Az érkezésem óta mindig mindent beleadtam. Ez nem is fog változni a szerződésem lejártáig, nagyon sokkal tartozom ennek a klubnak és a végsőkig beleadok mindent. Nem számít, hogy többet vagy kevesebbet játszom, megvan a történelmem a klubbal, sikeres karriert futottam be, és nem állok le az utolsó pillanatig.”

Marcelo

Valverde

A mérkőzés

„Természetesen örülök a győzelemnek és a továbbjutásnak. A tavalyi után tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. Azért jöttünk, hogy biztosítsuk a győzelmet és visszavágjunk a kudarcért. Nem teljesítettünk annyira jól, de nem foglalkozunk azzal, hogy hol kell játszanunk. Az a fontos, hogy nyertünk és boldogan utazhatunk haza.”

Küzdelmes pillanatok

„Jó látni, ahogy a szurkolók támogatják az ellenfelet és kitartanak mellettük, élvezzük, ha itt játszhatunk, Uruguayból érkeztem, szeretem az ilyen pillanatokat.”

Saját forma

„Igyekszem kivenni a részem a munkából, segíteni szeretném a csapatot és próbálok hozzájárulni a sikerhez. Ezért vagyok itt.”

Forrás: realmadrid.com
Szólj hozzá te is!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

TÉMÁBA VÁGÓ CIKKEK